Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Sásdi Sándor: Nyolc hold föld

Sásdi Sándor: Nyolc hold föld
IV.

Javában folyt a cséplés, amikor az öregasszony kifutott a házból Katiért.

- Csakhamar, jaj csakhamar, az Antó... - Amikor a menyecske belépett a szobába, sírva rogyott le az ura ágya mellé. A beteg melle zihált, hangos kínos lélegzése belevegyült a szérűről behallatszó cséplőgép lármájába. Az ágynemű és Antal álla is alvadt vérrel volt tele.

Az öregasszony jajongva mesélte, hogy amint bejött a konyhából Mariska rívására, ott látja a beteget, amint okádja a sűrű vért.

A pecsenye sistergése visszasiettette Panni nénit a konyhába, Kati egyedül maradt az urával. Antal szétnyílt vászoningéből kilátszott sovány, sárga teste. Szemeit félig lehúnyta, homlokán gyöngyözött a kín verítéke. Kati a kezével törölte meg az ura homlokát. A beteg tágranyitotta szemeit és hosszan nézett a menyecskére. Kati amint belenézett a törtfényű szemekbe, hirtelen kivlágosodott előtte:

- Ez a haldokló ember mindent tud, ami közte és Laci között történt.

A vádoló tekintet előtt összeomlott.

- Nem igaz, hitös uram, neköm higgyél... Nem igaz... Hogyan is töhettem vóna?...

Várt egy bocsánatot adó kézmozdulatra, szempillantásra, de a haldokló nem mozdult. Később mintha szólni akart volna. Kati közelebb hajolt a szájához. Szakadozottan, lehelet-halkan verődött ki a szó a beteg száján.

- Gyónni...

Egy-kettőbe üléskosarat tettek föl az egyik szekérre, hogy elhozzák a papot a szomszéd faluból.

Az öregasszony nagy zokogással forgatta a pecsenyéket a tepsikben, a cséplőgép egyre búgott és a menyecske száraz szemmel ott ült az ura ágya szélén. Nem voltak gondolatai. Az ablakba tett fonnyadt akácfaág körül zümmögő méhet nézte, mintha életében most látna először ilyen röpködő bogarat. A torkát égette valami, a fejét mintha belülről öklökkel csapkodnák. Szólni kellene, vagy megmozdulni. De csak nézte a zümmögő méhet, amint röpköd az akáclevelek körül.

A bölcsőben felült a kislány. Hamar felugrott és az ölébe vette Mariskát. Odavitte az ágyhoz. Mariska gügyögött és apró kezeivel apja bajusza felé kapkodott. Antal azonban feléje sem nézett. A plafon egy pontjára meredt tekintete. Melle zihált, fújtatott, mint valami megromlott szerkezet.

A menyecske hozzáért az ura vállához.

- Antal, a Mariska van itt... Nem is nézöl rá?

A haldokló lassan arrafelé fordította tekintetét. A száját szólásra nyitotta, látszott erőlködik, hogy mondhasson valamit. Jobb kezét is, mintha emelte volna a régi, megszokott simogatásra, azonban a keze lehanyatlott, a szája még mozgott, de hirtelen visszaesett az álla és a szemei üvegesen meredtek a plafonra.

A menyecske a rémület sikolyával rázta meg.

- Antal... hallod, Antal!...

Egy pillanatig némán nézta a mozdulatlan testet, aztán a kislánnyal a karján kifutott az udvarba. Túl a cséplőgép zakatolásán, hallatszott kétségbeesett kiáltozása.

- Meghalt... meghalt...

Valaki ledobta a szíjat a gép kerekéről és egy-kettőbe megállt a munka. Gép tetejéről, szalmakazlakról lejött mindenki. Imre gazda piszkos, szöszvászon kötényébe törülgette a szemét, amint a sokasággal megindult a ház felé. Laci az ijedtség meredésével szorította jobb kezében a szalmahányó vasvillát, azzal rontott be a szobába. A küszöbön térdrerogyott. Tompa állati kiáltás bukott ki száján.

- Bátyám, Antal bátyám...

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

Másnap eltemették a halottat. A menyecske sötét ruhákba öltözött, de két nap múlva már jóízűn nevetett a Mariska valamilyen gügyögésének. Az öregek is elbírták a nagy bánatot, csupán a sok költség miatt sopánkodtak. Az öregasszony nem győzte felsorolni a szomszédoknak, komáknak, sógoroknak.

- Bizom hallitok a sok kőtség tisztára megnyomorít bennünket. ugye taval a ló megdöglött, osztán termés sincsen, de meg a tengörsok adó, osztán tetejibe meg az Antó temetése. Koporsó, szemfödél, pap, mestör; jaj, ki győzné csak elősorulni is...

A menyecskének most nagy becsülete lett a háznál. Ipa, napa úgy kímélte, hogy még a hideg vízbe is alig engedték dugni a kezét. Panni néni ravasz, furfangos paraszteszének minden morzsáját összeszedte, hogy összeboronálja a menyecskét Lacival. Kedveskedett, hízelgett Lacinek is, egyben pedig megkezdte az aknamunkát a Szedeli kanász ellen. Kapóra jött éppen, hogy ezidőben megdöglött egyik süldőjük. Nosza szaladt Panni néni a bíróhoz, előljárósághoz, hogy az "istentelen börtöntőtelék kanász agyonverte a sűdőt." Járt ide-oda, áskálódott, hazudott, amíg el nem érte, hogy a község Szent Mihály napjára fel is mondott a kanásznak.

Amikor Lacinak tudomására jutott az anyja cselekedete, csúnyán összeakaszkodott vele. A perlekedés hevében Laci kimondta, hogy hiába minden, mert bizony ő az ángyát nem veszi el, éppen a Kanász Rozi miatt. A becsület is úgy kívánja, hogy megmaradjon a Rozi mellett. Esküsznek is az ősszel, mert, mi tagadás most már: várandós a Rozi.

Az öregasszony nem szólt egy szót sem, este suttyomban felvett egy fazék aludttejet és beállított a kanászékhoz. Édes-mézes szóval beszélt a Rozihoz, maga mellé ültette a ládára, aztán előrukkolt azzal, ami a begyét nyomta.

- Bizom, édös szógám, úgy gyün sorja, hogy ősszel házasítunk a Lacit. Ne lögyön azért harag köztünk, de hát nem illöttök egymáshol. Majd meggyün a te szerencséd is. Szép lány vagy, dógos is, má mér ne gyünne? Aztán hallod, ha valami kis eligazítani való dógod vóna, itt az Éva néni. Olyan keze van annak, amien egy bábának se. Elmontam én annak má mindent. Anyádnak se kő tunni róla, oszt megyünk most együtt oda...

A tizenhétéves parasztlány lebunkózottan hallgatta az öregasszonyt. Egyre azt hajtogatta.

- Nem megyek a bábáhol. Elemésztöm magamat, vagy az édösapám agyonüt, de valahogy meghalok... Csak házasítsák a Lacit... Jó teszik... És úgyis elemésztöm magamat. Azomba a bábáhol nem megyek... Nem megyek én, csak szépön eredjön most haza, oszt mongya meg a fiának, éljön boldogságba a Katival, én nem irígylem.

Vacsora után, hogy átment Laci kanászékhoz, nagy zokogásban találta Rozit. Még csak kérdezni sem volt ideje, mert a kanász furkósbottal kergette ki a házból. Ettől fogva egyszer beszélhetett csak Rozival, de a nyakas lány olyan válaszokat adott, hogy Lacinak egyidőre elment a kedve a további próbálkozástól. Azt azonban pillanatig sem hitte, hogy véglegesen így legyen. Bizonyosra vette, hogy "észre tér" majd Rozi is és az ősszel esküsznek.

Azonban ott volt mellette folytonosan Kati, aki testi közelségével újra megszédítette. Apja, anyja szinte összekerítette őket. Csapdába csalták a fiatal legényt és csak akkor kapott észbe, amikor a kemény asszonykarok szorosra csukódtak nyaka körül. Ekkor azonban már nem volt szabadulás.

Egyik este mikor lefekvésre készültek és a menyecske a kék vászonterítőt készült levenni Laci ágyáról, odaszólt az öregasszony:

- Ne szaporítsd te meg a dógodat. Ne turkáld azt az ágyat. Most má' elfekhet ott melletted is az a gyerök...

A menyecske zavarodottan nevetett és sietve elfújta a petróleumlámpást.

Az öregek visszafojtott lélegzettel figyeltek a sötétben. Aztán hogy meghallották a nehéz, forró lélegzést. Panni néni öreg, kiszikkadt teste, mintha fölviharzott volna a másik ágy üzengetésétől; odasimult az urához és mámorosan suttogta a fülébe...

- Hát a nyolc hold főd bizom megmaradt...