Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 2. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Heltai Jenő: Conférence
Karinthy Frigyes szerzői estjén

Hölgyeim és uraim,

a közreműködőknek abban a lelkes hadseregében, amely itt ma este Karinthy Frigyes írói zászlaja alatt fölvonul, kétségtelenül az én föladatom a legnehezebb és a leghálátlanabb. Nemcsak azért, mert olyan pillanatban szólalok meg, amikor a közönség alig helyezkedett még el és alig békült meg azzal a szokatlan gondolattal, hogy most hallgatnia és figyelnie kell, hanem azért is, mert én vagyok az egyetlen, aki nem Karinthy Frigyestől kapom a diadalt jelentő fegyvert, hanem saját szerény eszközeimmel vagyok kénytelen a sikerért harcolni. Míg nálam szerencsésebb közreműködők Karinthy Frigyes szavait tolmácsolják, én kénytelen vagyok saját szavaimmal élni és saját gondolataimat vagy ötleteimet - ha ugyan vannak - közölni önökkel. Ezenfölül - mivel az irodalomtörténet engem is a humoristák alosztályába sorol - vigyáznom kell arra is, hogy ezek a gondolatok vagy ötletek ne legyenek túlságosan eredetiek és mulatságosak és ne nehezítsék meg az utánuk következőknek a boldogulását, ne csináljanak tisztességtelen konkurenciát annak a másik humoristának, akinek műveit önök ma hallani óhajtják, sőt, ha valami véletlen el nem hárítja önökről ezt az örömet, alkalmasint hallani is fogják. Óvatos leszek tehát és abban a reményben, hogy önök értékelni tudják ezt a rendkívül nagy áldozatot, a közjó érdekében lemondok saját humorom csillogtatásáról és inkább unalmas, de becsületes ember és megbízható kolléga maradok.

Hogy ebben a minőségemben nyomban a tárgyra térjek: Karinthy Frigyes, akinek szerzői estjét bevezetnem kedves és mint már mondottam hálátlan kötelességem, 1888-ban Budapesten született, itt is tanult és egyetemi tanulmányai közben író és újságíró lett. A Magyar Humoristák anthologiája, az az irodalmi kézikönyv, amelyből ezeket a fontos de gyér adatokat merítem, mélységesen hallgat arról, hogy írás és újságírás közben viszont befejezte-e egyetemi tanulmányait? Nem valószínű, de ne is kutassuk ezt, nyugodjunk bele abba, hogy Karinthy Frigyes, mint annyi sok más, szintén pályatévesztett ember, szegény, szerencsétlen, pályatévesztett Karinthy, ma nagy író, ahelyett, hogy ügyvéd vagy orvos lenne, ami kétségtelenül lehetett volna, ha szorgalmasan tanul és úgy vizsgáit, mint tollát leteszi. De kötve hiszem, hogy akár az ügyvéd dr. Karinthy, akár az orvos dr. Karinthy várószobájában valaha is ült volna egyszerre annyi segítségre, vigasztalásra, reményre, megnyugtatásra, tanításra, derűre és gyógyulásra szomjas ember, ahány ma este az író Karinthy rendelőjébe menekült. Én magam is szívesen eljöttem volna, ha nem kellett volna eljönnöm, mivel azonban úgyis el kellett jönnöm... különben ezt nem folytatom, mert ennek már egy kis humoros mellékíze van, azt pedig kerülni akarom. Maradjunk csak a szigorú irodalmi méltatásnál, mert hiszen tulajdonképpen erről van szó. Azt mondottam, hogy Karinthy Frigyes nagy író. Ha önök azt kérdezik tőlem, miért nagy író, azt felelem: nem tudom. Talán azért, mert az. Ne méltóztassanak nevetni, ez nem humor kérem, ez komoly, őszinte vallomás. Miért nagy hegy a Himalaya és miért nagy tenger a Csöndes Óceán? Az egyik alkalmasint azért az, mert rendkívül sok kő igen nagy magasságban van fölhalmozva benne, a másik azért az, mert meglepően sok víz rendkívüli mélységben van beléeresztve. A nagy írónak szakasztott ilyen a szerkezete: van benne valami, ami nagy íróvá emeli föl vagy mélyíti el, ami tulajdonképpen ugyanaz; szokatlan bősége valaminek, amit a hegyben vagy a tengerben anyagnak, az íróban költészetnek, léleknek, szellemnek, fantáziának, filozófiának, humornak vagy akármi másnak nevezhetünk és amit Karinthynál például egyszerűen és röviden, de mindenki számára legérthetőbben bátran és nyugodtan Karinthynak nevezhetünk. Mi az a Karinthy? Karinthy az a hatás, amit Karinthy és senki más, csak Karinthy kivált belőlünk azzal, ami Karinthyt Karinthyvá teszi és amiből előttem és azt hiszem önök előtt is egy nagy író képe és egyénisége bontakozik ki. Mivel ugyebár ebben tökéletesen egyetértünk, talán fölösleges, hogy ezt az értekezést tovább is folytassam még. Amit ezután mondhatnék, az csak továbbmagyarázása lehetne előbbi szavaimnak, márpedig minden magyarázat öl. Engedjék meg tehát, hogy most amikor egy hajszál választ már csak el a gyilkosságtól, visszariadjak a magyarázás bűnétől és megkérjem önöket arra, érjék be azzal, amit eddig mondtam, higgyék el nekem, hogy Karinthy Frigyes nagy író. Nem tehetek róla, hogy így van, de így van, ha nem ígértem volna meg, hogy mellőzöm a humort, azt mondanám fájdalom így van. Mivel azonban fogadalmam tiltja a humorizálást, kérem önöket, tekintsék az estét bevezetettnek; ez jogot ad önöknek arra, hogy most már nyugodtan örülhessenek mindannak, ami szépet és mulatságosat a kegyes sors Karinthy Frigyes jóvoltából ma este juttat önöknek.