Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő

Rabinovszky Márius: Csoportkiállítás az Ernst-Múzeumban

Az Ernst-Múzeum karácsonyi kiállításának kiemelkedő jelentőségét Rippl-Rónai terme ad. Kétségtelen, hogy Rippl-Rónai az utóbbi években mind határozottabban tért el a síkszerkesztés művészetétől az impresszionizmus javára. Madame Leroy de Tilleul bizarrul elegáns hátsziluettje, a szigorúan elkülönülő színek harmonikus akkordja, a dekoratívan két kiterjedésbe vetített test: ez jelentette Ripp-Rónai szerkesztésre irányuló törekvéseinek tetőpontját. A síkhajlások tiszta ritmusai mellett azonban már eredetileg is rendkívül érdekelte Rippl-Rónait a szín. A finom árnyalatok felérzését, a fényfokozatok felismerését talán sehol sem érvényesíti oly gazdag tudással, mint a szépművészeti múzeumbeli Maillol-arcképén.

Az utóbbi években a szín mindjobban kikívánkozik szerkezeti megkötöttségéből. Rippl-Rónaiból kitör a kolorista, aki a színek szépségének aláveti a testformát, aki addig bontja és differenciálja a felületek hamvas tarkaságát, amíg a párában fürdő, párában bontott szín át nem veszi egyeduralmát. Tájai és portréi nagy része ily édes-fanyar pikantériával telített szellemes meglátás. A színek korrespondenciája és egymásba-olvadása, fel-felcsillanása és át-átintegetése hordozza a hatást; ezen belül már csak egy-egy szeszélyes formagörbület jelenik meg, de nem görbületek nyugodalmas harmóniája, mint azelőtt.

A pasztell Rippl-Rónai eszköze. Az átütő, kihagyott melegbarna alap fogja össze a lilák, sárgák és zöldek játékát. Néha egészen merész színek találkoznak: kárminvörös és zöldesszürke, orgonalila és hamvaszöld. az édesség nem válik édeskéssé, a veszedelmes határon innen marad. Rippl-Rónai egyébként nem tartozik a lehellet-differenciák mesterei közé. A színcsaládok valami keményebb ellentétbe-helyezése és néha összefoglalása férfiasabb tartást ad puha kolorizmusának. Művészete tehát nem kimondottan feminin, minden ellágyulása, elérzékenyülése mellett. Elámul mindazon, ami a természetben nőiesen pikáns, de ebben az ámulatban gerinces marad.

Van Rippl-Rónainak e kiállításon egy kéttenyérnyi férfi-portéja, "A költő"; minden részletezett finomsága, minden lüktető felületjátéka mellett a mester újabb képei közül az impresszionizmustól legtávolabb áll. Úgy érzik, mintha belülről volna megmintázva, mintha a kerámikus szobrász gyöngéden tapintó ujja formálta volna ki a domborulatok halk hullámzását. A merengő szem, a zárt ajak, a viaszos halványság átszellemült melankóliájú Pierrot-jelenség. Rippl-Rónai leglelkibb, legelmélyülőbb alkotása.

Csoportkiállításaink a legritkább esetben adnak összefüggő egészet, az együtt kiállító művészek esetlegesen kerülnek össze. Így a részbenyomást erősítő összebenyomás hiányzik, és a kritikus is kénytelen összefüggés nélkül fűzni egymáshoz megállapításait.

Vértes Marcell grafikái láttán szívesen elhisszük a napilapok levelezőinek, hogy a párizsiak magukénak tekintik Vértest. Mindenképpen Toulouse-Lautrec örökségébe kapcsolódik kolorizmusában Matisse és talán van Donghen színeivel frissülten. Itt-ott kiütközik a német Georg Gross hatása is: a primitíven egyforma vékonyságú, széltében torzított, hirtelen görbülő körvonalban. De Gross kegyetlen, ostorozó dühéből mi sem marad Vértesnél. És hiányzik belőle Toulouse-Lautrec pszichológiai elmélyülése is. Vértes mulat a kicsapongáson, kacagva szórakozik a durva testiség felvirágozott romlottságán, együtt bizsereg a tobzódó erotikummal, és ezért művészetében nyilvánvaló a pornografikus vonás. Nem tudnók megállapítani, általában hol végződik valamely produktumban a művészet és hol kezdődik a pornográfia. Úgy érezzük, hogy van átmenet a kettő között és Vértes ilyen átmeneti típus. A kócos foltok odavetése, a belevágott vonalak ágaskodása már nemcsak legfőbb virtuozitás, hanem művészet is. Humora meggyőző, a humor pedig mindig lelki, a lelki pedig megfelelően megérzékítve: művészet. Vértes grafikája így csalhatatlanul tükrözi a "párizsi életet": a kicsapongó életdühöt, melyben a lelki már csak felületesen érvényesül és kacagó erotikum öncéllá válik.

Vértesnek Beron Gyula sok tekintetben éppen ellentéte. Beron tulajdonképpen tárgyilagos lélek és naturalista. Eszközei mégis impresszionisztikusak: a vastag grafitvonás, az akvarell folyékony kezelése erősen korlátozza a részletek valósághű rögzítését. Van Beronnal mostani kiállításán három akvarellje ("Eső", "Üllői út", "Korona utca"), mely széles, tompított kolorizmusával ínyenceknek való intim élmény.

A csoport harmadik grafikusa Gara Arnold, aki magyar költemények fakszimiléihez készült rézkarc-sorozatát állítja ki. A feladat, melyet Gara kitűzött, éppolyan szép, mint amilyen nehéz. Mennél jobban mélyed el a képzőművész a különböző költők egymástól különböző lelkületében, annál heterogénebb kifejezőeszközöket kell választania. Egy másik lehetőség volna, ha a grafikus a verset csak alkalomnak tekintené saját közölnivalója illusztrálásához. Gara nem ezt az utóbbi megoldást választotta, hanem igen nagy odaadással, áhítatos szeretettel kutatta a költő intencióit. Innen a lapok különneműsége és innen nagyobbrészt magyarázó jellegük. nem csak a hangulat erősítését célozzák, hanem a verstartalmak külső szemléltetését is. Vajon e megoldás szerencsés-e, döntsék el azok, akik a verseket jól ismerték régebbről: csalódást okoz-e nekik az illusztráció, avagy élményük mélyítését. - Tisztán grafikai szempontból tekintve, ki szeretnők emelni a "De profundis" című Turcsányi-vershez készült lapot, mely nem csak eszközeiben kiegyenlített, de hatásában kényszerűen megkapó is. A szűk bérházudvar fojtogató hangulatát valósághű eszközökkel nehezen lehetne jobban szuggerálni. Egyébként a lapok tónuskülömbsége, a világosabb és sötétebb részek melegen lüktető játéka az, ami Gara finom szemléletének legmegragadóbb eszköze. A patetikus gesztusnyelvet ezzel szemben nem győzi, eljózanodik tüze alatt az extázis és a fantasztikum.

Két festő terme ékelődik a grafikusok falai közé. Vass Elemér, úgy látjuk, ízlésében fejlődött, technikájában gazdagodott. Némileg Iványi-Grünwaldhoz közeledett. Meleg acélszürke tónusban egyenlíti ki sötét és napsütéses tájait. Portréi tetszetősek és elegánsak.

Szüle Péter technikája szintén tisztult. A XVII. századbeli hollandik hatása érzik enteriőrjein. Igen nagy festői odaadással ecseteli testeit és drapériáit, a homályos világítás borongósan ömlik el a kompozíción, a hatás egysége megnyugtató. Szüléből "csak" egy hiányzik - az invenció. Bármily jól készíti is el képeit, a banalitás nyűgéből nem tud kiszabadulni.

Liipola Yrjő szobrász szolíd, biztos technikai tudást sajátított el Strobl Alajos mesternél. Különösen a márványt kezeli jól, bronzai bizonytalanabbak. Portréi hasonlóak, aktjai sima felülethullámzásukkal kellemesek. A bon tonnak mindenképpen megfelel. Ha a többi kiállító közül valamelyikkel párosítani kellene, úgy elsősorban Szüle mellé állítanók.