Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti Figyelő

Elek Artúr: Stetka Gyula

(1855-1925)

Benczúr Gyula leghűségesebb híve távozott el Stetka Gyulával a magyar művészeti életből. Benczúr neve és a köréje csoportosult művészeké valamikor az ifjú művészet iránt való megértetlenséget jelentett; sőt ennél is többet: fölsorakozást ellene és a hivatalos hatalom eszközeivel való üldözését. Jelentette a Műcsarnokot, annak megingathatatlan tulajdonát és a más irányúaknak belőle való kirekesztésének jogát. Az állam, a vármegyék, a városok hivatalos megbízásaiból is csak az ehhez a körhöz tartozó művészek kaptak.

Ennek a körnek volt csöndes, félrehúzódott, minden társánál rokonszenvesebb tagja Stetka Gyula. Mint Benczúr tanítványa indult el és mint segédje, végül mint talán utolsó követője fejezte be pályáját. Mint minden művészpályának - a teljességre nem jutottaknak is - a kezdő korszaka volt a legszebb. A fiatal Stitak tehetségre és fölkészültségre miben sem maradt el legjelesebb kortársai mellett. Az időbeli képességeiről teljes fogalmat ad "Mindenszentek" című festménye, melyet a székesfővárosi gyűjteménye őriz. S stílus a kornak genre stílusa: 4 a valóságot óvatosan keresi," érzelemmel megitatott, elbeszélő szándékú, enyhe realizmus. Ha pusztán a festői tulajdonságait mérlegeljük is, szép kép. Minden a helyén rajta, és a részeket kellemes szürkés tónus foglalja egybe.

Ilyen kvalitású munkája nem sok maradt Stetkának. Utóbb mindinkább az arcképfestés foglalta el idejét. Tömérdek Horációt örökített meg, tömérdek politikai nagyságot és a nyilvános élet sok más szereplőjét. A megszállott és a megcsonkított Magyarország vármegyeházaiban senki művészetet nem volt annyira otthonos, mint Stetkáé. Ez a fajta festői gyakorlat lassanként elapasztotta művészi erejét. Egyre gépiesebb festő lett belőle és egyre lehetetlenebb munka az, ami keze alól kikerült. Miként mesterében, benne sem volt fogékonyság a haladó kor törekvései iránt. Beczúrnak volt folytatója a maga kisebb tehetségével és jelentéktelenebb, bár igen vonzó egyéniségével.