Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 16-17. szám

A Nyugat új korszaka

Az, az irodalmi pályázat, amelynek feltételeit a Nyugat legutóbbi számai közölték, csak hírnöke volt annak a szélesebb körű programnak, amelynek fokozatos megvalósítását az októberi negyedtől tettük feladatunkká. A Nyugat kibővíti programját: általánosabb érdekűvé válik, amit csak azzal érhet el, hogy általánosabb érdeklődésűvé lesz. A pályázat is egyik eszköze ennek a célnak.

A Nyugat eddig irodalom-termelő folyóirat volt. A modern magyar irodalom csaknem minden jelentékenynek elismert írója a Nyugat tizennyolc évfolyamának köteteiben ébredt önmagára, a Nyugatban találta meg azt a talajt, levegőt és napfényt, amelyre a rosszindulat, értetlenség és nem-irodalmi szempontok nyomásától veszélyeztetett fiatal irodalomnak szüksége volt, hogy szabadon fejlődhessék.

Senki nem tagadhatja ma már, hogy ezt a korszakalkotó hivatását a Nyugat teljesítette. Méltón, mert egy politika-mentes közösségbe tudta vonni az irodalom legellentétesebb világnézetű művelőit. Tehetség- felszabadító korszakának érett gyümölcsei előttünk: egyértékűeknek találtattak a legjobbakkal, amit a modern világirodalom teremtett.

Most, amikor a magyar irodalomnak ez a korszaka, amelyet akarva, nem akarva irodalomnak Nyugat-korszakának fog mindenki nevezni, nem lezárult, hanem kiteljesedett: elérkezett az ideje annak, hogy a magyar alkotó erő mellett a magyar bíráló szellem is a Nyugatban éledjen újjá.

Annak, hogy a Nyugat eddig inkább irodalom-termelő hivatásának teljesítésére szorítkozott, irodalmi és technikai okok voltak. Irodalmiak, - a Nyugat helyet adott minden irodalmi irányzat tehetséges művelőjének s minden helyét odaadta, oda kellett adnia, mert az író a teljes szabadságot csak a Nyugatban kaphatta meg. És technikaiak, - mert nem volt meg a lehetőség, hogy a Nyugat kritikai részét kiépíthessük, teret adhassunk az elvek fejtegetésének, elfogulatlan és szigorú alkalmazásának és más nemzetek irodalmában való elmélyedő körültekintésnek is, holott ezt az olvasó egyetlen komolyan vehető magyar folyóiratától joggal megkövetelheti.

A Nyugat tehát most alakul át azzá az igazi folyóirattá, amely a művelt embert érdeklő minden kulturális kérdéssel foglalkozni fog.

A Nyugat a jövőben is híven akarja teljesíteni tehetség felszabadító hivatását. Tovább keresi a fiatal erőket, pályázatok kiírásával is.

A Nyugat elfogulatlan és szigorú kritikával akarja az irodalom és a többi művészet művelőinek munkáját. Alkotóknak és olvasóknak egyaránt szükségük van erre az elfogulatlanságra és szigorra, ugyanazzal a mértékkel kell mérnünk a magyart, mint a külföldit, éppen mert a magyar irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotás a legjelentékenyebb európaival vetekszik.

Élénk és szoros kapcsolatot akarunk a nyugati kultúrával.

Közvetlenül fogjuk bemutatni a külföldi irodalmat is, a legjelesebb írók újabb műveinek lehetőleg az eredetivel egyidejű közlésével.

Rendszeres tájékoztatást és áttekintést fogunk adni a külföld kulturális életének fontos jelenségeiről, s lehetőleg maguknak a külföldi irodalom reprezentánsainak a Nyugat számára írt tanulmányaival.

S e program magvalósítására a Nyugatnak most már megvan a technikai lehetősége is. A Nyugat eddig is sok olvasót nevelt, de még többet akar nevelni. Lehetővé kell tenni, hogy a Nyugatot mindazok olvashassák, akikről feltehető, hogy kulturális érdeklődés és bennük.

Eddig a magyar olvasóközönség nagy részét szűkös anyagi helyzete gátolta abban, hogy a Nyugatot olvashassa. A Nyugat kibővült programmal indul az októberi negyednek, s hogy programját megvalósíthassa, az eddigit megkétszerező terjedelemben. A Nyugat eddig havonta egyszer jelent meg, száz oldalas füzetben, októbertől havonta kétszer jelenik meg s minden száma ugyancsak száz oldal lesz. Eddig egy füzet ára 50.000 korona volt, októbertől az egyes szám árát 20.000 koronára szállítjuk le. És leszállítjuk az előfizetési díjat is, az előfizető eddig negyedévenként három számot 120.000 koronáért kapott, októbertől finomabb papíron nyomott hat számért csak 100.000 koronát fog fizetni. Így akarjuk a Nyugat olvasóinak és előfizetőinek gyarapodó tömeg-erejével és rokonszenvével a Nyugat további fejlődését biztosítani.