Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Tersánszky J: Jenő: A csóka

Tersánszky J: Jenő: A csóka
- Regény -Első rész
1. fejezet

Vitéz Tyákó címzetes tizedes, a m. kir. 1001. honvéd gyalogezred aranyéremmel kitüntetett, nyugalomba vonult küldönc-csókája, alázatosan bemutatkozom.

Láthatjátok, hogy amiért nyugalomba vonultam, nem feledkeztem meg az előírásról, hogy ha beszédbe kezd az ember, első kötelessége szabályszerűen bemutatkozni.

Nevemet különben ismerhetik a hadijelentésből és az újságokból. De hát tudom, hogy ezzel nem érhetitek be. Először is nagyon röviden emlékeztek meg rólam, másodszor pedig nem is mindenben hitelesen. Ámbár belátom, hogy hitelességet nehéz is kívánni haditudósítástól, de éppen azért felteszem, hogy akadnak, akik kíváncsiak az igazságra is, hát emiatt vállalkoztam rá, hogy magam vegyem prés alá magamat.

Egyébként sem tagadhatom meg csókanemzetségemet, amelyről tudjátok, hogy nemcsak egyszer nyitja ki a száját eldanolni a panaszát, mint hattyú atyámfiai. Pedig higgyétek el, tisztában vagyok, hogy csak rontani fogok sorsomon ezzel. Mert az már úgy van, hogy aki nem maga segít tettekkel magán, hanem siránkozik, az aztán eléri, hogy a legrosszabb éri, vagyis tényleg igyekeznek segíteni rajta. Például, meg vagyok győződve, hogy ez az írásom itten csak újabb hírt és újabb kitüntetéseket zúdít a nyakamba. Talán még akadémiai tagságot is rám sóznak. Holott ezekben a sorokban éppen azt szeretném beláttatni mindenekkel, milyen keserves dolog az, ha valaki kiváló egyéniség és hogy a dicsőség egyenesen végzetes szerencsétlenség.

De már, ha belefogtam, mindegy. Inkább azon igyekszem, hogy alapos legyek. Elkezdem tehát a kezdet legeslegkezdetén, már hogy születésemen. Hiszen annyi biztos, hogy civil- és rekruta-éveim is vannak olyan tanulságosak, mint csukaszürke hőstetteim.

Születésem és illetőségem helye Tornyos-telek, rendezett tanácsú város erdeje.

Ott magaslik családfánk, egy óriási tölgyfa. Annak tetejében van ősi fészkünk, aminél magasabban már csak a csókapüspök rezidenciája épült.

Tudjátok, nemde, hogy a csókák papi nemzetség a madarak közt? Tehát érthető, hogy a nemzetség feje a püspök legyen. Mint a földrajzból tudom, az emberek közt is van erre példa. Ott van Tibetben a dalai Láma.

Hát a mi nemzetségünk legfőbb ünnepsége a dögtemetés, amelyet püspökünk vezet. Ő mindig a legokosabb csóka a nemzetségünkben. Mivelhogy mindig ő a legnagyobb és legerősebb csóka. Magányosan él, mert az ő családja az egész csókanemzet s feleség- és gyermekgondoknak nem szabad őt zavarni nagy hivatása teljesítésében. Ez a cölibátus különböztet meg minket a kálvinista varjaktól, akiknek papjaik házasodnak.

Az én családom, mint mondtam, nagyon tekintélyes család. Kedves atyámat Csárónak, anyámat Csérának hívták és minden temetésen ők szálltak ott közvetlen a püspökünk farka árnyékában. Valamint ő utána vágtak bele a karénekbe is.

De ezt csak épp megemlítem. Hiszen tudom, hogy a felvilágosodottság korát éljük s akármilyen előkelő születésnél több az egyéni érdem. Hovatovább pedig egyetlen hatalom lesz, a pénz hatalma. Márpedig Amerika akárhány milliárdosának legföllebb pecérfütykös vagy rongyszedő tilinkó kerülhetne a családi címerébe mint hatalomalapító jelkép. Míg ezzel szemben akármelyikük királyi hercegeket fogadhat inasának koronástól és jogarastól, amiből koldusbot lett.

Hiába! A mában itt tartunk. De hogy én egyéni érdemekben sem maradtam hátra, már ott a nemzetségem körében sem, az szó szerint "ab ovo" megmutatkozott.

Az a tojás, amiből kikeltem, valósággal csókántúli tojás volt.

Nemcsak hogy édesanyámat ijesztette meg, szegényt, hanem jó édesatyámat éktelen dühbe gurította.

- Hallod-e, Cséra! - támadt édesanyámra. - Hét hullott ökörre mondom, hogy ez a tojás nem lehet a miénk. Ekkora kupolát csak egy fekete varjú csempészhetett ide a tojásaid közé. Én nem adoptálok ilyen szörnyet. Nekem azonnal rúgd ki a fészekből. Gyalázat, hogy nem vigyáztál eléggé nevem becsületére!

Szóval az érkezésem már a túlvilágról port kavart s fenyegetve volt életem.

Szerencsémre a nagy patáliát és édesanyám keserves méltatlankodását meghallotta felettünk a rezidenciájában püspökünk. Ő természetesen nemzetségünkben a családi és egyéb viszályok elegyengetője, tehát most is leröppent jó szüleim közé és miután megvizsgálta tojásomat, így kezdte csillapítani haragos atyámat:

- Kedves Csáró hívem, ne rezonérozz és főleg ne illesd csúf gyanúkkal hű hitvesedet. Hiszen, ha ez a tojás ilyen csókafeletti méretű, nem gondolsz arra, hogy ezt feletted a gondviselés égi farka kormányozhatta a fészkedbe? Minek érvelnél a fekete varjakkal? Hisz itt vagyok én magam. Engem sem a varjú költött ekkorára, hogy püspök lett belőlem. De nem lészen-e utánam is szüksége a nemzetnek ilyen nagy csókára? Hát nem férne a fejedbe, hogy hű hitvesed a nemzetnek jövendő reményét tojta neked ebben a temérdek tojásban? Inkább örülj hát ennek a megtiszteltetésnek, mint itt ordibálsz rajta.

Tényleg, jó atyám belátta a dolgot és kibékült a szülő-tojásommal. A püspök pedig még a következőket mondotta:

- Ha már így van, hogy ez a tojás az utódomat rejti, illendő lesz, hogy én magam gondoskodjam róla, ha kiköl, akárcsak a saját fiamról. Mert hogy fiú lesz, nem kétlem. Az ég nem küldhet ekkora némbert közénk, hacsak vesztünket nem határozta el.

Ebben maradt az ügy. Persze gondolhatjátok, hogy a híre nyomban szertefutott az egész csókanépben. Ahány csóka, mind úgy nézett a születésem elé, mint ez megilleti a leendő püspökjüket.