Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Buday Dezső: Jókai lelke

Buday Dezső: Jókai lelke [+]
Az ingadozó jellem

már aztán a legtökéletesebb regényírói alkotás Jókainál, amit a világirodalomban látunk. Nincs még egy olyan írója a világnak, aki egy dolognak mind a két oldalát annyi rabulisztikával tudná megvilágítani.

Nehéz választása van az ingadozó jellemű hősöknek, az egyiknek két szerelme között kell választani (Zárkány), a másiknak hatalom és a becsület között (Tímár), a harmadiknak szélmalomharcot kell folytatni a hiábavaló becsületességben (Rab Rábi), a negyediknek az írói álmok és messiási gondolatok kergetődznek a fejében akkor, amikor egyedül ezek állják az útját szédítő pályafutásának (Jenőy Kálmán).

Gyulai Pál megvádolta valamikor Jókait azzal, hogy jellemei vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak, de nem húsból és vérből valók. Kell-e húsabb és vérebb ember magánál az írónál, aki keresztül vergődik valamennyi hősének lelki ingadozásain? Tímár Mihályban ő is szerette volna a vagyont és a kincset, az ő komáromi pénzálmodozásai valami gyermekkori tudatalattiságon alapulnak. A becsületnek és másfelől a pénzszerezte jóra használt hatalomnak féktelen idealizmusai, mint két ellentétes pólus mozgatják a lelkét Tímár tépelődéseiben. A gazember Krisztyán Tódorral vágatja Tímár szemébe, hogy becstelen és a gazember Tímár Mihállyal művelteti a magyar polgári nagyratermettségnek, a komáromi cívisnek legnagyszerűbb becsületességeit.

Zárkány Napóleonban végigéli magát Jókai, amikor a lelke az ő két kedvenc női típusa között vergődik, a sudár, méltóságteljes, szomorú szőke és a kicsi eleven barna között. Napóleon öcsémnek is harca van a hűséggel és a becsülettel. Talán csak Echegaray hősei érzékenyebbek a Jókai lelkénél. Nem aktívak ezek a hősök, hanem csaknem egészen passzívak, a sors hányja-veti őket, eléjük hozza a jót és a rosszat, és a középen álló félénk becsületesség, a vergődő Jókai-lélek, a Buridán szamarának a szerepét játsza hőseiben.

Nem kutatom, hogy kit akart festeni Jenőy Kálmánban, ahogy az akadémikusok kutatják, Katonát-e, Kisfaludyt-e? Önmagát festette. Az író, aki ideákért vagy talán ami rosszabb, ideológiákért égeti el magát gyáva szerelemben és tüdővészt hozó lázas kiélésben, ez Jókai - szeretett volna lenni. A politikai ambícióiból tudjuk, amelyek mindig halva születtek. Ő volt a nagy politikai kiegyenlítő, akit mindig eltapostak. A mindenki Móric bátyámja. A felfelé hős, lefelé gyáva, mikor az emberek lefelé szoktak hősök lenni és felfelé gyávák. Aki nem kért soha senkitől, de köszönni annál jobban tudott. Akit a királyi kegy néhány odatévedt sugara annyira átalakított, hogy Jenőy Kálmánt is megleckéztette a Nádorral.

Hogy Rab Rábi vergődése a reakciós nemzeti irány és a felvilágosult abszolutista jozefinizmus között, azután Puskin hányódása a forradalomtól egészen a cári rokonságig, milyen nagyszerű felépítésűek, azt csak akkor ítélhetjük meg, ha mindegyikben Jókait, az embert látjuk. A politikus Jókainak nincs határozott meggyőződése. Szeretné a békét, a boldogságot, a megértést. Neki, a naivnak fogalma sem volt arról, hogy a forradalom is aulikus és hogy az udvarok is csinálják a forradalmakat. Ő abszolútnak fogta fel mind a két ideát és az ingadozó hőseit hányattatta az ellentétes ideák hullámaiban.

De a világ legnagyobbszerű alkotásai közé tartoznak azok a rabulisztikusan megtévesztő okoskodások, amelyekben a hőseinek jobbra-balra dűlését vezérli.

A debreceni tanári ítélőszék és a csittvári krónika védelmezése, a palatinus beszéde Jenőyvel a magyar színjátszásról, a nagyanya beszéde unokájával, hogy legyen az ő okos, jó unokája, mind az És mégis mozog a földben szédítik a gondolkodót. Az angyal és az ördög disputája a templomban (Három márványfej), azután a magyar és a bajor főúr versengése arról, hogy ki nagyobbszerű és ki kultúrképesebb (Az élet komédiásai), Zárkány Napóleon vitái önmagával a Jerikói kürtben... de hiszen nincs se szeri, se száma ezeknek a nagyszerű kétlelkűségeknek.

Az impressszionista Jókai ezekben mutatta meg lelkének olyan óriási arányú kiélését és olyan nagyszerűségét, aminek párja nincs a világirodalomban.

 

[+] E tanulmány szerzője unokabátyám, dr. Buday Dezső egyetemi magántanár, kecskeméti jogakadémiai tanár (ki 1919-ben tragikus halált halt), jogtudományi művei mellett a szépirodalommal is foglalkozott. Sokan lesznek még, akik emlékeznek Hungaricus néven kiadott regényére (A szenvedő ember) s a Nyugatban megjelent nagy költeményére (Orgonazúgás). Jókai-cikkét a forradalom alatt juttatta a Nyugat szerkesztőségéhez s abban az időben technikai és egyéb okok gátolták kiadását. Kegyeletes kötelességet vélünk teljesíteni, mikor a Jókai-jubileum alkalmával közzétesszük.
Babits Mihály