Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 2. szám · / · Kis antológia

Kis antológia
Pap Károly: Ó Erdő!

Még városi odúmban nyögve
már most idézlek elémbe ó Erdő,
előre kóstolom szines mézedet,
amely édesebb legyen
a város nőinek édesre festegetett vérénél.

Nehézléptű követségben
már megérkeztek hozzám
illatosan viselős csöndjeid,
maholnap megszűlik
nagyszerű magzatjaikat:
gügyögő nyugalmamat!

Már hallom, tisztúlva hallom
lombjaid igenlő zugását:
ó Erdő! Ükanyám!
fogadj majd el engem
bolond szegény ritkavérű zsidót,
kiről hiába legyen írva,
hogy csak mostohafia lehet
a te sűrűvérű Magányodnak.

Mert: az én szivemen
fogott a Város fenyitő cédasága, -
akárhogy is volt eddig velem,
most úgy hiszem, ezer hittel,
hogy csak a te föltámasztó kedvedért
buktatott el a Hold
az ucca kövezetén.

Mert lám, már milyen fürgén
hasogatja föl vig fantáziám
a körútnak rinoceroszi aszfaltbőrét
és ültet beléje virágokat, fákat,
ajándékúl szánva, neked ó Erdő,
ha ingyendajkaságba veszel!

Légy jó Erdő, nosza keltsd föl
lábújjhegyre keltsd valamennyi fiad,
az én fiaim már ébren vannak,
jöjjetek el hozzám, had találkozzunk
már most számtalanszor!

De pszt! csak halkan halkan
lépjetek odvas odumba,
ó Fák és Virágok: úgy gyüljetek
zizegő szalmazsákom köré:
a Város betegje fekszik az ágyon
és nehogy fölüsse a nagy kődög
aranypillájú őriző szemét:
a pénzt, a pénzt!

Szabadits meg engem a pénztől,
ó Erdő szabadits föl
rút inasságomból,
ragadj el, ó ragadj el
engem: búsuló kentaurt!