Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 7. szám
Babits Mihálynak
Az örök kútfők őrizője vagy,
A lét kútfőinek hív őrizője.
Csakhogy nem tenmagadnak őrzöd őket,
A társtalan s társat el sem biró
Irigységnek bűnpáncéljába bújtan:
De minden embertestvérednek is,
Ki igaz ember és vérbéli testvér.
Ember és testvér: kincses ritkaság!
Az örök kútfőket őnekik őrzöd,
Társas és társra vágyó szeretetnek
Kijózanodni soha nem tudó
És visszautasítva is örökké
Tárt lélekkel pazarló mámorában.
Az örök kútfők őrizője vagy,
A lét kútfőinek pap-őrizője.
De oly forró e kútfők hévvize,
- Isten teremtő lehe tüzesíti -
Oly gőzölgő e kútfők hévvize,
- Isten robbantó tüze sustorog benn -
hogy azon forrón nincsen oly halandó,
Ki elbírhatná e csodaitalnak
Szivet-lelket pusztító perzselését.
S te verseid hideg kehelyiben,
Lelked gyémántköszörűjén csiszolt,
Hószín hegyikristályokból kibűvölt,
Csillagfagyos fényű kehelyiben,
Tenverseid mesterhelyeiben,
Melyek tiszták mint jeges gondolat,
Lehűtöd az örök kútfők vizét,
Vadul gőzölgőn izzó hévvizét,
Lehűtöd és megmented, így lehűtve,
Hogy gyarlandó embertestvéreid,
Kik azon forrón e csodaitalt
El sem birhatnák, mégis hadd ihassák
- Verskelyheid malasztos hidegéből -
Lelkükkel isten tüzes italát.
Az örök kútfők őrizője vagy,
A lét kútfőinek hív őrizője,
Szentséges vízek pap-pohárnoka...