Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 24. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Meredith

Íróknak való író ez a Meredith és íróknak való könyv a főműve "Az önző" (The Egoist) című kétkötetes regény. [*] Ha a nagy publikum előtt az a híre, hogy nehéz és unalmas, azt megértem, de mesterségbeli embernek izgalmas, gyönyörű olvasmány. A mesterség diadala az anyag fölött, bizonyíték arra, hogy a mester a majdnem-semmiből is tud nagyszerűt alkotni, hogy ez a mi ezerszer kompromittált és mindig félreértett művészetünk isteni valami: teremteni tud. Egy irányban: az ember-ábrázolás dolgában ez a könyv csaknem a tökéletesség. Két embert úgy állít elénk, maradéktalanul, teljesen, legtitkosabb rugóikig kielemezve és mégis élet elevenen, hogy úgy állunk velük szemben, mintha a valóságot látnák, csak a rendesnél jobb szemmel, pontosabban látnók. Meredith megtanít látni. A pszichológiai belátás legmagasabb fokát mutatja ebben a tekintetben túltesz mindenkin a regényirodalomban, még Flauberten is, akivel a maradéktalan teljességű ábrázolásra való törekvés dolgában leginkább összemérhető. Művészetének ez adja meg a magvát, de az illatát az a mód, ahogy tökéletesen ábrázolt embereit egymással és környezetükkel viszonyba hozza, súlyukat, értéküket leméri és a sorsukat e szerint osztja ki. Meg kell figyelni: a regény első részében az egoista Willoughby a fődolog, a legszélesebb tért foglalja el, kénytelenek vagyunk első sorban ő rá figyelni, pedig értékelését már megkaptuk, tudjuk róla, hogy egész jelentősége csak egy nagy presztízs, gazdaságának, előkelő származásának, külső jólneveltségének és főképp pretenzióinak csapadéka. Lassanként aztán, árnyalatról árnyalatra, csaknem észrevétlenül átmegy a súlypont Clalára, erre a leányosan öntudatlan, a szerelmi komplikációk forgatagában mind jobban öntudatra jutó, mély és ragyogó jelenségre, akiben koncentrálódik minden érdeklődésünk és az impasszibilist játszó író minden rokonszenve. Elbájolóbb leányalak nincs a pompás nőalakokban irigylésre méltóan gazdag angol irodalomban és a világ regényirodalmában sem. Tolsztoj egy-két leányalakját lehet még párhuzamba vonni vele, de ezek nincsenek olyan kimerítően megrajzolva. A test szépsége, a származás és kultúra szépsége s az erkölcs szépsége testesül meg Clarában és a nagy mesterség az volt Meredith számára, ezt a tökéletes lényt úgy rajzolni meg, hogy ne váljon légies absztrakcióvá, hús és vér legyen, igazi emberi lény. Clara mindig a földön jár, sőt egy jól táplált, sporton fejlett izomzatú ember normális súlyával nehezedik a földre, éli és érzi az életnek minden prózáját és mégis felette áll mindennek, ami vele történik, egy magasabb szférába van emelve. A regény többi alakjai az ő standardja szerint vannak lemérve, pontosan, finom, tapintatos fokozással, milliméterekre precíz méretekkel, de úgy, hogy ezekből a méretekből magának a regénynek egészen különös harmóniája jön ki. Az a különös, hogy mindegyik alak teljesen kimerítően van tárgyalva és jelentőségük, méretük az egészhez arányítva, - a regény belső kompozíciója éppen abból jön ki, hogy melyik mekkora térfogatban mérhető fel. Minden regényírónak vannak vázlatosan odavetett alakjai, - Meredith nem csinál vázlatot. Mindig egészet csinál.

Abban az időben, mikor Meredith ezt a regényét írta, az öntudatlanról szóló filozófia még annyira nem volt kidolgozva. Meredith mégis pontosan tudta, hogy az embernek mennyire nincs fogalma arról, mit miért csinál, elhatározásainak, cselekvésének igazi hajtóerőiről, - mennyire nincs beavatva saját lelki titkaiba. Senki regényíró, nem látta meg jobban és nem fedte fel finomabban, hogyan támadnak gondolatok, lelkiállapotok, elhatározások az öntudatlan sötét mélyeiben és hogyan határozzák meg az ember életét. A tudósoknak sohasem árt meg, ha a költőkhöz mennek iskolába. Meredithhez alázatosan járulhat a filozófus. Csaknem mulatságos, hogy a költők mennyivel előbb és jobban tudnak bizonyos a tudomány körébe tartozó dolgokat, mint a tudomány szakemberei.

Nem akarok arról bővebben beszélni, csak figyelmeztetéskép jelzem: ezt a regényt egy tökéletes angol gentleman írta, akinek minden szava az ösztönös disztingváltság. Kényes dolgokat is a legfinomabb tapintattal tud elmondani, mindig hiánytalan egyensúlyt tart, a kifogástalan self-control attitudejében áll előttünk, nincs egyetlen túlzott vagy fölösleges gesztusa vagy hangsúlya. Egy kiváltságos emberfaj kiváltságos életformájából kerekedett ez az író és ez a regény. Lehetnek az angol urak akármilyenek, de a férfi ember legszebb ideál típusa, melyet a világtörténelemből ismerünk az angol gentleman típus. Ehhez a típushoz tartozik Meredith.

Külön élvezet a regény magyar fordításának olvasása. Meredith a legnehezebb, legkörmönfontabb stílusú angol író, azzal teszi nehézzé az olvasó helyzetét, hogy mindent lehetőleg pontosan akar kifejezni és pedig közleni valóinak nemcsak a tartalmát, hanem tartalmi hangsúly és hangulati árnyalatait is. Babits Mihály és Tóth Árpád közös műve a fordítás. Babitstól való az első kötet XX. És XXI. fejezete s a második kötet XVII. fejezete. Tóth Árpádtól a többi. Aligha csalódom: ez a legtökéletesebb és legművészibb magyar prózafordítás, amit valaha olvastam.

 

[*] Genius kiadása