Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 9. szám

Komjáthy Aladár: Öreg harcos távozása

Bűneim szívembe vágnak
de örök harmóniáknak
vagyok én mégis a rabja,
lelkemen ezernyi árnyék,
ugyan még mire is várnék,
bús kedvem miért marasztja
Isten e világi tájon?
szabadságlevelem nálam,
kenyeres tarisznyám rajtam,
istenhez hanyatló árnyék
továbbad mire is várnék,
hajnalkor elmegyek halkan.

Mikor nap kél a mezőben
ledobom katona övem,
mellé fektetem puskámat,
sapkámat vízbe hajítom,
átkelek én ama hídon,
amely ott napfényből támad.

Int majd utánam az erdő,
sír a partok közt kesergő
folyó ezüstös jajokkal,
de én haj! már messze járok
arra, hol azúrvilágok
várnak rám titkos dalokkal.

Szolgáltam én itt lent híven,
elfáradt lelkem, a szívem,
minek bolyonganék árván,
vár az Úr virágoskertje,
testemnek kimérve telke,
virágos temető vár rám.
Virággá lenni: boldogság,
földön szenvedni: rút fogság,
Úristen ültess el engem,
fejemet öledbe hajtom,
szolgálásodat óhajtom
egy-igaz, nagy szerelemben.