Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 2. szám · / · Figyelő

Színi Gyula: Az "ikercsillag"-ról

Az ember kétségtelenül szereti önmagát, kissé túlságosan és ezért nem láthat soha egészen tisztán a saját dolgában. A "Nyugat" megtisztelő felhívására mit mondjak most az "Ikercsillag" című darabomról ebben az önvallomásomba, amelynek az önimádás Skyllája és a túl szerénység Charibdyse közt kell elhajóznia?

A közt, aki vagy tíz évvel ezelőtt az "Ikercsillag"-ot írta és a mai Színi Gyula között nagy különbség van. Az a régi, minden filozófiai szkepszise mellett is, hitt a szépség pogány isteneiben, akik valódi békebeli bárányfelhőkön ülve úsztak ég kéken mély gondolatok azúros hátterén. A mai: tele van leromlott hittel és orrát facsarja a tönkre züllött európai kultúra rothadó illata.

A mai még nem érzi magát olyan öregnek, hogy minden áron "laudator temporis acti" akarna lenni és elfogadja a mai kort is, amelynek harcias, merszé és kegyetlen világszemléletét néha szépnek és érdekesnek is találja. Ó, ma nem volna szabad Ó Kínáról bűbájosan szomorú mesét énekelni, amikor itt van körülöttünk a kínai fal, amely elzárja előlünk a levegőt. Csákánnyal kellene ma neki menni a falnak: levegőt, levegőt! Ma nemzeti és emberi sorsok tragikus foszlányait csóválja a zordon téli ég, mit nekünk Hekuba! mit nekünk két kínai ikerlány sorsa? Darabot kellene írni, amely még jobban összekavarná az embereket, akik most fogvicsorítva nézik egymást, vagy bárányokká szelídítené őket.

Az "Ikercsillag"-gal úgy jártam, mint egy álmodozó barátom, az éjszakának egy szentje, aki valamikor Spanyolországban élt, amíg élhetett és amikor elfogyott az utolsó maravédije is, hirtelen itthon termett abban a hófehér, könnyű tenisz ruhában, amelyben Sevilla utcáin jó érezte magát. A baj csak az volt, hogy nálunk már prémes bundában jártak az emberek a decemberi hideg miatt. A mai zord idők ellen most nincs hirtelen más védekezésem, mint ez az "Ikercsillag", ez a finom, könnyű szövésű tavaszi ruhája ifjúságomnak és értem, hogy mosolyognak rajtam, a hátam mögött kicsit ki is nevetnek, bár vannak, akik megindultan és meghatottan ölelnek keblükre.

Meglep az a melegség, amely a kritikákból felém árad és megerősít abban a meggyőződésben és tapasztalatomban, hogy az emberek mindig jobbak a koruknál. Különösen az írók, e kor üldözöttjei azok, akik megérezték, hogy valami szebbet és melegebbet akartam, amikor az "Ikercsillag"-ot még tele hittel megírtam.

Az előadásról, a színészek játékáról, a rendezésről eltérő véleményeket olvastam és ezért szükségét érzem, hogy megvédjem azokat a kitűnő, odaadó embereket, akik az "Ikercsillag" színrehozatalában segítségemre voltak. Irodalmi színházról van szó, amely nem tudja nagy gázsival magához csalogatni és bizonyos mértékig fegyelmezni tagjait és mégis ezek a színészek, színésznők eljártak szorgalmasan a próbákra, szinte olyan önfeláldozással, amelyet csak önzetlen lelkesedés sugallhat. Nehéz oly társulatot, amelynek tagjai több színházból vannak össze toborozva, egyűvé fogni, együtt tartani és nem lehet szó a meiningeniek hatvan próbájáról. A lelkes, önzetlen emberek érezték, hogy a premier szokatlan erőfeszítés lesz és lámpalázzal küzdöttek, amely kis egyenetlenséget teremtett az előadásban. Másnap, amikor már túl voltak a válságon, oly szépen, oly nyugodtan és stílusosan játszottak, hogy szinte újjászületett tőle az egész előadás. Sajnos, a kritikusok legnagyobb része a premier szinte ember fölötti izgalmaiban látta őket és némelyikben kedvezőtlen vélemény szűrődött le az előadásról. Nekem tehát szinte erkölcsi kötelességem, hogy szereplőimnek elégtételt szerezzek, függetlenül attól a formától, amelyet darabomban mutattak.

Makláry Zoltán a Reneszánsz tagja, a Deák Gyula "Berzsenyi estéjé"-ben tűnt föl nekem, hol egy ispánt adott egy nagy karakter színész minden ígéretével. Egy elragadóan kedves ember, aki szabad óráiban a cirkuszban tanulja az elesést és külföldre készül mint clown-akrobata. Kissé az én bűnöm, hogy beugrott a császár szerepébe: markáns, exotikusan érdekes alakításában sokkal több nyers erő, keserűség van, hogy általában az édesség felé hajló közízlést ki tudná elégíteni. De vállalom és állítom: nagy karakter színész lesz a maga helyén és neki való szerepekben.

Gárdonyi Vilma: csupa fékezhetetlen temperamentum, forrongó anyag, drágakő és salak, de tisztulási processzussal a nagy színésznők legelőkelőbb nívója felé. Irigylem őt... az utánam következő szerzőktől.

B. Baranics Anna: tiszta, mély gondnoka, a becsületesség hangjaira csodálatosan berendezve, finom megértője a költői szépségeknek, kultúrált, kész, kiváló színésznő.

Orbán Viola: nehéz, csaknem lehetetlen feladat elé volt állítva, erősen drámai szerepében még egy kínai bajadér stílusos táncát is el kellett lejtenie, és ezt a kettős feladatát dicsőségesen oldotta meg.

Dózsa István: a Vígszínház tagja, minden porcikájában színész, korlátlan művésze minden mozdulatának, fintorának, szemrebbenésének, hangja árnyalatainak. Rendkívüli érték minden színpadon.

Kemény László: erős, fiatalos egyéniség, amoroso szerepekben is kifejező, értékes, nem édeskés. Radócz Ferenc: az a színész, akit akármilyen szerepbe is állítanak be, becsületese, tiszta művészetet fog nyújtani. Gonda József: zengő, gazdag orgánum, fiatal kora ellenére is kiforrott, nagy jövőjű művész. És a többiek: Somody Kálmán, Beregi Erzsi, Madaras István, akiknek lelkes igyekezetét csak azzal tudom meghálálni, hogy kiírom a nevüket.

Lányi Viktor, ez az egyik leginvenciózusabb zeneszerzőnk, úgyszólván órák alatt rögtönzött kísérő zenét az "Ikercsillag"-hoz és jutalma az a mély, maradó hatás, amelyet a közönségre tett. Zilzer Gyula festő úgyszólván a semmiből teremtette elő a színpadi dekorációt.

Szívós Zsigmondot és Diószeghy Miklóst, a "Színház" vezetőit csak azért nem dicsérem, mert az ő érdemük vagy bűnűk, hogy az "ikercsillag"-ot föltámasztották papiros burkából. Szeretném kívánni nekik, hogy szégyent ne valljanak velem.