Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 1. szám

Szabó Lőrincz: A SZÖKEVÉNY

Alacsony, szegényes, de nem nyomorúságos erdei paraszt kunyhó belseje. Súlyos tölgyfa gerendák, kecskelábú asztal, padok, priccs. Rajta, katonaköpenyben, fekszik A SZÖKEVÉNY. Szürkület. Az asztalon kis petróleumlámpa ég. A priccs mellett primitív karosszék, benne ül A VAK EMBER. Nagyon öreg, a haja bozontos hófehér. Üres tekintettel mered maga elé. Csönd.

A SZÖKEVÉNY hánykolódik, majd felül a szalmazsákon. Hány Óra? A VAK EMBER nem felel. A SZÖKEVÉNY föláll, egy sötét sarokból fölemeli leoldott kardját és a priccs vánkosára teszi. Köpenyét vállára borítja és hosszú hallgatás után mormogva megszólal. Nem tudom, - nem érzem, - Mintha minden elsüllyedt volna - - Negyedik napja... Most - - fázom, belülről... Elhallgat. Csönd. Később. Az öreg már fölkelt? A VAK EMBER segít az asszonynak. Kint. A SZÖKEVÉNY Csak még ma adjatok ennem... Iszonyú volt... Majd, valamikor... Töpreng, kardját hirtelen behajítja a priccs alá. Az ÖREG belép. A SZÖKEVÉNY köpenyét leveti és odanyújtja az öregnek. Legjobb, ha ezt is eldugjátok. Végignéz magán: bő, kopott parasztruha, nehéz kurta csizmák. Az ÖREG Már este mondtam. Átveszi a köpenyt és kimegy. A SZÖKEVÉNY az asztalhoz lép és merőn belenéz a lámpa fényébe. Látni az arcát: egzaltált, agyongyötört vonalak, magas homlok, kusza, rendetlen haj. Hasonlít a közismert Petőfi képekhez, de nem olyan szép, sokkal öregebb és fáradtabb. Borotválatlan. Egész éjszaka égett? Eloltja a lámpát. A VAK EMBER Most gyújtotta meg, mikor kiment. A SZÖKEVÉNY leül. Az ÖREG visszajön. A SZÖKEVÉNY Jött valaki, Az ÖREG itt senki se jár. A SZÖKEVÉNY Csak én. A VAK EMBER Senki. A SZÖKEVÉNY Éjszaka én is tovább megyek. Ma még nálatok kell maradnom. És azután... Magában. Megőrülök... Három nap bujdosás... - És ki tudja, mennyi még! - Kaszás parasztok elől - És lent - biztosan megöltek volna már... A halottak is üldöznek, - velem jöttek, - akik elestek, - Mennyi vér!... Mért nem estem el én is?! - Száguldó paripák - Három napja... Erőm, fiatalságom, hova lettél!? Világ szabadság!! - Nyugat felé vonultak... roncsok, romok... Azóta nem is hallottam ágyúdörgést... Elveszett minden? - És én? - - Összeszedi magát. Nem tudjátok hol állnak a mieink? Az ÖREG, lassan, csodálkozva Kik a mieink? A SZÖKEVÉNY A mieink? Az ÖREG, lassan, csodálkozva Kik a mieink? A SZÖKEVÉNY A mieink! - a magyarok! Az ÖREG A magyarokat megverték. A SZÖKEVÉNY Tudom. Én is... Ti nem vagytok magyarok? Az ÖREG Miért ne volnánk? A VAK EMBER Az anyád oláh volt. Az ÖREG Hát akkor oláh vagyok. még senki se kérdezte, ki vagyok. Én vagyok. Nem gondolkoztam rajta. A VAK EMBER Szép kis menyecske volt egész Váralja megcsodálta! A SZÖKEVÉNY Tulajdonképpen hol vagyok, Az ÖREG Nálunk. Ne félj, ide nem vetődik ember .A VAK EMBER Siratom, ma is, ha rágondolok. A SZÖKEVÉNY Lehet. Csak ma estig ne. Aztán majd eljutok valahova! Az ÖREG Maradj itt. Minden falut fölégettek. Eleven magyart sehol se találsz. Muszkák, oláhok. Balta meg kasza táncol a hullák fején is. A SZÖKEVÉNY Láttam. Tudom. A VAK EMBER Akkor kezdődött ez a bolond világ, amikor Juli meghalt. Mondtam is neki, mikor földeltük: jobb lenne, ha veled mennék. A SZÖKEVÉNY Miért fogadtatok be, ha oláhok vagytok? Az ÖREG nem vagyunk oláhok. A VAK EMBER Miért ne fogadtunk volna be, Az ÖREG Nem a kardodtól ijedtünk meg. Maradj itt, hiszen ha völgyet érsz, rögtön szétszaggatnak. A SZÖKEVÉNY, fejét tenyerébe hajtva, töredezetten Nem értem... Úgy rohanok, úgy lobognak a gondolataim! - mégis, mind... Mintha lebunkózták volna a lelkemet... Ez a három nap... Láttam én is az égő falukat, meg a vért... Vesztett csata... Fejszék, kaszák, - iszonyúbbak kardnál-puskánál... Süvít a golyó, peng a kard! És a halál! Meghalni!... Te, öreg, hány éves az apád? Az ÖREG Már nagyon vén. A SZÖKEVÉNY a VAK EMBERhez hány éves vagy? A VAK EMBER Élek. A SZÖKEVÉNY Én huszonhat vagyok. Nem sok. Az ÖREG Hogy kerültél ide? A SZÖKEVÉNY Bemmel jöttem. Tiszt, őrnagy. Pestről. Az ÖREG Magyar? A SZÖKEVÉNY Minek kérded? Befogadtál. Este úgyis tovább megyek. Az ÖREG Jó. Csönd. A VAK EMBER Mindjárt virrad. Az ÖREG Gyerek voltam, egész picike, mikor idejöttünk. Akkor még élt a Juli. Nem soká. Aztán itt maradtunk. A SZÖKEVÉNY miért, Az ÖREG Mert itt maradtunk. Jó itt élni. Nem bántottam soha senkit. Senkise bántott. Csak úgy... éltünk... A kecskék, meg az erdő. Jobbak az embernél. A VAK EMBER Jobbak. Az ÖREG nyugodtan, közönyösen Aztán megöregedtem. Az asszonnyal együtt. Talán ő is megvakul majd, meg én is, mint az apám. A SZÖKEVÉNY És akkor mi lesz veletek? Az ÖREG Azért mondtam, hogy maradj itt. A SZÖKEVÉNY sóhajtva nem lehet... Így élt az én apám is... Szegény, hogy megharagudott, mikor színész lettem. Az ÖREG Színész? A VAK EMBER Komédiás. A SZÖKEVÉNY Meg költő. A VAK EMBER Pedig kár az életben komédiázni. Az ÖREG Valamit csak kell csinálni. Csönd. A SZÖKEVÉNY Kié itt a föld? Az ÖREG A miénk. A SZÖKEVÉNY ki adta nektek? Az ÖREG Ki adta volna? A SZÖKEVÉNY Hogy a tietek. Az ÖREG Mert a miénk? Senkié se volt. Itt nem lakik ember. A VAK EMBER Itt vagyunk, hát a miénk. De lehet, hogy nem a miénk. Az ÖREG nem kérdezte senki. Kinek kéne a hegy? Tied lesz. Megférünk. maradj itt. A SZÖKEVÉNY Háború van. nem maradhatok itt, amikor mások véreznek a hazáért. Az ÖREG Hát, véreznek. De itt nincs háború. A VAK EMBER Nálunk nincs. Az ÖREG Ha elmégy, meghalsz. A SZÖKEVÉNY ma éjszaka indulok Arad felé. A VAK EMBER Mióta Juli meghalt, nem láttunk negyediket. Eltévedsz, megfognak. Errefelé sehol sincs út. Nem is lesz. Az ÖREG nem is lesz. Nincs aki tapossa. Csönd. A SZÖKEVÉNY ismeritek Kossuthot? Az ÖREG Nem. A VAK EMBER nem. A SZÖKEVÉNY a VAK EMBERhez. Mikor jöttél ide, A VAK EMBER Az ÖREG, a fiam, már kezdett gügyögni. A SZÖKEVÉNY Honnan? A VAK EMBER Szíjgyártó voltam Váralján, dolgoztam a grófnak, de nem fértem meg a faluban. Elvettem a Julit, aztán ide jöttünk. Ezt a kunyhót is én építettem. Erős. Egymagam. Tűnődve Szegény Juli. Az ÖREG Jobb egyedül. SZÖKEVÉNY Én nem tudnék egyedül élni. Az ÖREG Miért? A VAK EMBER Mert komédiás. Az ÖREG Jobb egyedül. Sok ember. Irigység. Ölik egymást, mert sokan vannak. A VAK EMBER hadd öljék. A fű is újra nő. A másik fiamat nekem is megölték. A SZÖKEVÉNY Kik? A VAK EMBER hát, - bizony azt se tudom, kik. Katonák. Akkoriban ment hadba a császár napóleon ellen. Nem látta senki. Nem tudta senki, hogy él. Ment. Magától. Az se tudott a hegyek közt maradni. A SZÖKEVÉNY honnan tudod, hogy meghalt? A VAK EMBER mert visszajött volna. Az ÖREG Vissza. Csönd. A SZÖKEVÉNY vontatottan: Napóleont aztán megverték. Börtönbe dobták, egy szigetre. Messze ki a tengerbe. A VAK EMBER Mert nem fért az se a bőrében. A SZÖKEVÉNY Ki mesélt nektek arról a háborúról? A VAK EMBER hát ő, a fiam. Leszökött néha a völgybe, a faluba, meg messzebb is. Tudta, mi esik a világban. A SZÖKEVÉNY De Kossuthról nem hallottatok? az öreg Kossuthról? A VAK EMBER nem. A SZÖKEVÉNY Pedig az egész ország ismeri. Elcsapta a császárt, a fiatalt, és megteremtette a független Magyarországot. Lassanként fölélénkül Kossuth a legnagyobb magyar. Intésére seregek nőttek ki a földből. Forradalom! Szabadság, testvériség, egyenlőség! Lelkesen Az egész világ őt nézte, csodálta. - És minderről semmit se tudtok?! A magyar seregek visszanyomták a császár hadait! Damjanich! Görgei! Bem! Mindenki ellenünk fordult, de... Összeborzong, meggörnyed, sokáig nézi a két közönyösen ülő alakot. Csönd. Az ÖREG Téged is ő kényszeríttet a háborúba? A SZÖKEVÉNY felugrik, kiáltva Engem? Kényszeríteni?! - Senkit sem kellett kényszeríteni! Kossuth egy szava vért gyújtott az alvó szívekben, kardot övezett a meghajlott derekakra, puskát nyomott a diákok és öregek kezébe! Három király belesápadt, mikor megmozdult az Alföld. - És Kossuth a Szentlélek tüze volt, az új Magyarország. - Március! szent Március! - Ő mondotta, hogy Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg. Az ÖREG és a VAK EMBER értelmetlenül bámulnak rá. A "pokol" szónál mind a ketten egyszerre keresztet vetnek. A SZÖKEVÉNY izgalomtól remegő hangon. És volt vele, sokak között, valaki, volt vele egy - költő, - költő, aki mindenét feláldozta a hazáért... Költő és katona! Ma nevétől ittas a magyarság, a lányok szíve érte dobog a legrejtettebb pusztákon is - Csöndesebben Talán ismeritek, - hírből, - hiszen mindenki ismeri a szabadságharc másik vezérét... Ismeritek, tudjátok... ismernetek kell... Lírai bensőséggel Petőfi, - vagy te, öreg, ismered - Petőfit, Petőfi Sándort. Elhallgat és visszaül a priccsre. A VAK EMBER fejét rázza. Nem ismerem. Az ÖREG nem. Nálunk nem kell olyan ember. A SZÖKEVÉNY De ha ismernétek! ...Hirtelen Szoktatok dalolni? Az ÖREG Mikor fiatal voltam... Akkor se sokat. A SZÖKEVÉNY Mindegy! És mit? Az ÖREG Hát, - vannak nóták. Azokat. De csak ha nem volt dolgom. A SZÖKEVÉNY És miért nem szereted a nótákat, a verseket?... Az ÖREG nem mondottam, hogy nem - A VAK EMBER Nincs rá szükség. A SZÖKEVÉNY Mire van szükség? Az ÖREG. Földre. Meg ránk. A VAK EMBER Semmire. Hosszú csönd. A SZÖKEVÉNY mozdulatlanul ül a priccs szélén. Odakint egyre világosodik. Az ÖREG a VAK EMBER felé A földre szükség van. Anélkül semmi se volna. A VAK EMBER nem volna, de azért nincs szükség rá. Az ÖREG Nincs. Akkor mi se volnánk. Mindhárman elhallgatnak. Végül, tompán és szárazon, megszólal A SZÖKEVÉNY Én vagyok Petőfi Sándor. Csönd Az ÖREG feláll, tesz-vesz az asztalon, az ablakhoz megy, kinyitja, orrával szimatol a levegőbe, aztán csendesen visszaül. Jó erős a reggel. A VAK EMBER Érzem, hogy megvirradt. Az ÖREG asszony bejön, tejesköcsögöt, bögrét és kenyeret hoz. Önt a bögrébe és odatolja az öreg elé. Megéheztél? Ki megy. Az ÖREG a bögrét A SZÖKEVÉNYnek nyújtja, aki int a fejével, hogy kell. Erre Az ÖREG a VAK EMBER kezébe adja a bögrét. A VAK EMBER lassan, hangos kortyokban iszik. Mikor az egészet megitta, vissza adja a bögrét. Az öregnek, aki most magának tölt. Inni kezd, lassan és hangosakat kortyolgatva, éppúgy mint az apja. Aztán a köcsögöt meg a bögrét ismét odatolja A SZÖKEVÉNY elé. Ha kell igyál. Csönd. A nap első sugarai betűznek az ablakon. A VAK EMBER Az éjjel esett. Az ÖREG Érzik az erdő szagán. Csönd. A SZÖKEVÉNY feláll, kimegy A VAK EMBERhez. Te sose szoktál lefeküdni? A VAK EMBER nem. Sose vagyok fáradt. Az ÖREG Ülve alszik. Mindig ül. Járni csak úgy jár, ha vezetik. Mindig csak ül. A napban, tornácon. Vak, de azt mondja, hogy mindent lát. A VAK EMBER Ha itt maradsz, egyszer majd te is látni fogsz mindent. A SZÖKEVÉNY nyugodtan, szomorúan Nem vagytok emberek. Az ÖREG Mi vagyunk az emberek. A VAK EMBER Mi vagyunk az emberek. A SZÖKEVÉNY Én vagyok az ember. A VAK EMBER Amíg emberek között élsz, komédiás maradsz. Föláll, mire Az ÖREG hozzálép, karon fogja és kifelé vezeti. A küszöbről A VAK EMBER visszaszól. Látlak. Tudom, hogy becsületes komédiás vagy. Maradj velünk. Kimegy. Az ÖREG nemsokára visszatér, két kézre fogja és kiviszi a karosszéket a tornácra. Ismét visszajön és megáll A SZÖKEVÉNY előtt. Azt mondta, hogy jó ember vagy. Maradj itt. A SZÖKEVÉNY Mennem kell. Ma éjszaka indulok. Az ÖREG szelíden. Akkor feküdj le. Elmégy és mégsem mégy el. Visszatérsz. Most pihenj és készülj. Kimegy. A SZÖKEVÉNY lassan végig nyújtózkodik a priccsen. Sóhajt. Pihenj és - készülj - a halálra! Odakint ugrándozó kecskék toporzékolása hangzik föl és az aranyfényű zsongó reggelbe leharsan az első rigófütty.