Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 22. szám

Móricz Zsigmond: HÁZ AZ ERDŐBEN
- TRAGÉDIA -

(Előadás jogát a szerző fenntartja.)

Történik egy erdei házban a magyar felső Tiszánál

(Erdei házban szoba. Fából ácsolt házikó belseje, balról ajtó, mellette tűzhely, kemence, amelyik belülről fűlik, annak a padkáján aludni lehet. Jobbról, egy kicsi ablak, olyan parányi, hogy egy gyermekfej alig fér ki rajta. Alatta komód, négy fiókkal. Beljebb a jobb sarokban gyékényágy. Közepén maguk csinálta deszkaasztal. Durva székek, egyik egyszerűen fatörzsből fűrészelve. Az asztal mellett kis lóca. Dézsa. Az asztalon vacsora után egy tál, tányér s középen egy fél kenyér.

Vadőr, csüggedten ül az asztal mellett a lócán, ökle lelóg, csizmája sáros. Egyik kezét, amelyben nagy kés van, a térdén tartja, a kinyitott késsel fölfelé. Evett s úgy maradt a keze. Nem tud enni. Nincs étvágya s a kés úgy maradt az öklében, háttal ül az ajtónak.

Az asszony szemben vele a komódnál áll s a felső fiókból, amely ki van húzva, nagy marék pénzt vett ki, azt olvasta éppen meg.

Az öregasszony, görbe, harapófogó arcú, szikár teremtés, előre hajolva néz rájuk a tűzhely mellől.)

ASSZONY (lassan mozog a szája, olvassa a pénzt): Száznegyvenkétezer...

ÖREGASSZONY: No.

VADŐR (fejét rázza. Háttal ül az öregasszonynak).

ASSZONY: Száznegyvenkétezer, nyócezer híja van a százötvenezernek.

ÖREGASSZONY: Há le lehet vele foglalózni.

VADŐR: (dühösen a fejét rázza).

ÖREGASSZONY: Nahát, az a módja, osztán majd kifizeted.

VADŐR (az asztalra vág balkézzel, jobb kéz marad a térdén a késsel): Azt a megváltó... ne heccőjjön mán... Reggelig ki kell fizetni a készázezret, másképp nem adja ide.

ASSZONY (az öregasszonyra rávacsog): Még ötvennyócezer hibádzik; nem érti!

ÖREGASSZONY (csönd): Örüjjön aki el akar adni, ha eccerre megkap ennyit.

VADŐR (felugrik, a kést folyton az öklében tartja, úgy gesztikulál vele): Jaj haggyon má, mer meg kő bolondulnyi. Nem vásár! Értie, nem vásár... Fogadás: nyertem; ha reggelig a kétszázezret leteszem, enyim a kiserdő, meg a ház, de ha nem teszem le, akkor nem az enyim, értie. Hatszázezerér se az enyim. Értie. Egy milliomér se az enyim, értie. (Csönd).

ÖREGASSZONY: Majd hoz az öreg. A szomszédbul. Majd hoz apátok kőcsön.

VADŐR (elhallgat. Nehéz nagy léptekkel le s fel kezd járni. Lehajtott fővel kínos lélegzetekkel): Mer megtettük a fogadást: ha virradatig lefizetem, az enyim. Meg van rulla az írás. Ha naptámadatig leteszem a pénzt, az enyim az erdő, meg a ház: (kihúzza magát, nagy lélegzettel a mellére üt) magam gazdája vagyok... Nem vagyok se cseléd, se kódus, se lábakapcája senkinek. Azt a hétszentséges bódogságos... (hajába túr).

(Hosszú csönd).

VÉNASSZONY: De ha lefoglalózod...

VADŐR (állati ordítással): Ne nyissa ki többet a száját, mert... Hányszor mondjam, hogy nem vásár! Hogy lehet ilyen! Nem vásár!... Fogadtunk: megnyertem; ha leteszem a pénzt, az enyém; ha nem akkor... fuccs...

VÉNASSZONY: Értem, értem no, ne ordíts, értem.

VADŐR (a feleségéhez): Száznegyvenkettő?...

ASSZONY: Száznegyvenkettő... (újra olvassa az egészet).

VADŐR: Ötvennyócezer... Hoz az öreg... Kitűl... Kőcsön... Egy másik rongyos vadőrtül?... Hunnan vón annak ötvennyócezre... Ötvennyóc forintja sincs...

VÉNASSZONY: Kérj még mástul is.

VADŐR (nyugodtan): Mástul... kitül... az élőfáktul, itt az erdőbe...

VÉNASSZONY: Hát akkor leteszed ami van s megvan...

VADŐR (nyugodtan, lassan legyint.)

VÉNASSZONY (hosszú csönd.)

ASSZONY (sóhajt, másodszor is befejezte az olvasást): Száznegyvenkettő...

VADŐR: Tíz millióért se adja mán hónap... De most heccöt csapott, hogy részeg vót: «Hunnén vóna ennek a koszos vadőrnek kétszázezer koronája!» Hát fogadott... Mer tuggya, hogy nem kérhetek senkitül... Nem mehetek a zsidóhol... nincsen lovam... lovon se lehet megjárni a kösséget: meg nem is adna (elcsügged): ha adna: elrabolná a nyereséget...

ÖREG VADŐR (bebukik, lélegzete vesztetten, töpörödött kis ijedt ember): Nincsen neki.

VADŐR: Semmi?

ÖREG VADŐR: Semmi, egy vasuk sincsen.

VADŐR: Piszok kódus fajzat... Nekem mér van!?

ÖREG VADŐR: Tetves kódusok azok mind.

VADŐR: Nekem mér van! Én is az vagyok, ami ű... Utolsó vadőr a grófnál, tíz esztendővel később kezdtem az életet, mégis van!... Hat esztendeig háborúba vótam, mégis van!... Száznegyvenkétezerem van!... (az asszony kezében levő pénzre csap) van azt a megváltóstenit. A gróf minden vadőrjének együtt nincs annyi mint nekem magamnak!... Há mér van nekem! (Ordít) Hát én mér nem iszom el, mér nem hányom el!...

ÖREG VADŐR: Mibűl legyen neki? Abbul a fizetésbűl?

VADŐR: Há nekem mibűl van? Kendnek mér nincs?... Kendtek mér nem raktak félre?... Ha nekem száznegyvenkétezrem van, kendteknek mér nincs ötvennyóc!... (kacag) ötvennyóc ezer! Nyavoja, ötvennyóc garas!... pfij... Egy szál ingbe hoztam a feleségemet, mégis van neki: ezt ű szerezte, tudják-e! (Az anyjához) de maga mindig csak tékozló asszony vót!

VÉNASSZONY: A te apád mellett...

VADŐR: Hallgasson.

VÉNASSZONY (nem áll meg, folytatja): ... hogy lehetett vóna élni, ez tudott vóna pénzt keresni? Nem vót nekem olyan uram, mint a te feleségednek, hogy szánt a hátán, mégis jó...

VADŐR: Hallgasson!

ASSZONY: Hagyjon békén!

VADŐR: Mit akar még, itt a bizonysága, én az apám fia vagyok, én se vagyok különb ember nála, osztán mégis magának semmije sincs, de az én feleségemnek van.

VÉNASSZONY: Tán abbul van, hogy mosatlan ingbe járat? Abbul van; hogy rothadt ételt etet veled? Abbul van, hogy: loptad! Nem ű rakta azt félre, hanem te raboltad össze most két esztendő alatt, a háború óta.

VADŐR: Hát az apám nem lopott eleget magának? Hát az a fizetésébül tartotta el magát? Nem hordta éccaka a fácánt a zsidóknak, nyulat, vadat, tojást, fát, mindent; hová lett az ára? Akármennyit hordott is haza, az magának sose vót elég; ha reggel húsz pengőt adott, estére már fitying se vót belőle... De amit én loptam, mind itt van, egy garas se hibádzik belőle, az én feleségemnek érdemes lopni, rabolni, csalni, zsivány lenni érte: de magáért?... fi...

ÖREG VADŐR: Ne ordítsatok már, az isten döglesszen rakásra. Én nem loptam soha senkiét, ha loptam vóna már régen becsuktak vóna, de még eddig nem hoztam rátok szégyent... (kutyaugatás) Valaki jön... Ereggy nézd meg ki a...

VÉNASSZONY (kinyitja az ajtót, nagy szél van odakint, vihar, eső nélkül).

PARASZT (kint): Jóestét kívánok.

VÉNASSZONY: Jóestét, ki az.

PARASZT (piros arcú nyájas ember bejön): Utas ember... Ez a kisjány nagyon megszomjazott kérem, osztán nem lelek sehun vizet nekie, osztán ha oan szívesek vónának, egy pohár vizet adni kérem.

VÉNASSZONY (kedvetlenül): Nagyon szívesen. (Levesz egy porcelánbögrét s vizet önt a kannából.)

KISLÁNY (elveszi s iszik).

ÖREG VADŐR: Hun járnak erre?

PARASZT (zavarban): Hát csak erre járunk... (csönd.)

ÖREG VADŐR: Jóhelyen járnak. A szőllősi vásárrul?

PARASZT (zavarban): Fene nagy erdőség e... farkas nincsen erre?

ÖREG VADŐR: Farkas... (nagyot nevet.) Még az én legénkoromba vót... De mán úgy járhat itt, mint az udvarán, oan bátorságosan... hacsak nincs tele a zsebje pénzzel...

PARASZT (megzavarodik): Pénz (erőltetve nevet) gyerekkorom óta se láttam... pénzt... Mer a mai pénz... (fejét csóválja.) Akkor még nem mondom, százpengőér érdemes lett vóna... De most... ötven-hatvanezer korona... Mi az?... Azér még egy kapcabetyár se piszkítja be a kezeit...

VADŐR (mély csönd, mindnyájan meg vannak dermedve): Hova való?

PARASZT: Nos kisjányom, köszönd meg a nénikének, nagyon szépen köszönjük kedves szülém. Ha eccer arrafelé járnak mifelénk, mink is szívessen láttyuk...

VÉNASSZONY (levesz egy almát s a gyereknek adja): De milyen szép kicsi jány e...

ÖREG VADŐR: Üjjön mán le avval a gyerekkel, csak nem viszi el az álmunkat. (Mindnyájan rámerednek a parasztra, aki gyötrődve érzi meg a gyilkos támadást.)

PARASZT (megáll): Hát leülök egy kicsint, hogy épp az álmukat el ne vigyem. (Leül).

(Mély csend, senki sem tudja, mi fog történni.)

A KISLÁNY (üde, friss hangon): Ni apám, kis madár!

(Mindenki fellélegzik s megkönnyebbül. Megmozdulnak, mintha fel volna oldva a varázs.)

A PARASZT (feláll): No gyerünk fiam, vár az ides anyád. (Hangja tiszta és zavartalan, természetes.)

(A család tagjai elfordítják fejüket, senki sem néz vele szembe).

A PARASZT: Jóéccakát adjon isten minnyájuknak, köszönnyük a jó friss vizecskét. (Elmegy a kislánnyal, akit kézen visz. Nehézkesen kibotorkál az ajtón.)

(Mindnyájan némán s megdermedve maradnak).

A VÉNASSZONY (a tűzhelynél valami lábast vesz fel s odább teszi): Isten gyávái.

(Mindenki vonaglik, mintha szíven lőtték volna).

VADŐR (fojtottan ráordít az anyjára): Ne károgjon, nem hallom merre mennek...

(Mély csönd, mindenki zárt arccal, gyilkos tekintettel kifelé figyel. Hosszú a csend.)

A VÉNASSZONY (egészen halkan): Elrepült... (sietve lehajtja a fejét s félrenéz).

VADŐR (feláll): No, apám...

ÖREG VADŐR (vállat von): Ki van köszörülve?...

VADŐR (fellélegzik s fogja a fejszét, lassan felemeli): Kh, kh (egyet krákog s körmével a fejsze élit próbálja).

ÖREG VADŐR: Még asszongya nekem, hogy emelje rám kend a puskáját, ha meri... énnye az anyád istenit, felkapom a puskát (ráfogja, jelzi), most lűjjek rá... bumm, az anyád istenit, az agyveleje úgy szétment, hogy minden fa tele lett vele...

VADŐR (legyint): A semmi, háborúba! A semmi... mikor gyün a strum... hujj... neki az ellenségnek, mindenkirűl elkezd csurogni a verejték, osztán neki az ellenségnek... eccő láttam két katonát úgy nekiszalattak egymásnak, hogy mikor átment mindakettőnek a szuronya a másikon, úgy megtámasztották egymást, hogy úgy marattak állva, még másnap reggelibe, mikor esszeszettük iket, még mindig csak nézték egymást, hóttan... a semmi... maga csak egyet lütt le idesapám, azt is mikor! Legénykorába! Heccbül, azóta mindig henceg vele, de hogy én hányat. Ki tudná azt, csak a jóisten tudná azt... a semmi...

ÖREG VADŐR: Abbizony nem semmi, mert még most is akárhányszor vele álmodok...

VADŐR (legyint): A semmi: a mán jó, mikor ölni lehet, de előtte a készülés, meg a várás, hogy a frász töri az ember lelkit, szivit.

VÉNASSZONY (nem néz oda): Azóta hazaértek...

VADŐR (felveti a vállára a fejszét): No... (keményen) Na!...

ÖREG VADŐR (szintén fejszét vet a vállára).

(Szótlanul elmennek.)

Az öregasszony az ajtót tartja s annak a résén figyel ki, a fiatal az ablaknál áll s ott les.

(Sokáig mély csend. Az öregasszony hirtelen bezárja az ajtót s ott marad állva s reszketni kezd, hevesen reszket, mintha minden tagját galvanikus áram rázná.)

FIATALASSZONY (visszanéz, kinyitja a száját, nem tud szólani, nézi, szárazon): Igyék vizet...

A VÉNASSZONY (megmozdul, elmúlik a reszketése, a padkához szédeleg s leül. Felsóhajt, akkor újra rájön a reszketés).

FIATALASSZONY (a komódnál, kihúzza újra a fiókot s kimarkolja a pénzt, meg akarja olvasni, ideges lesz, nem tudja, belöki).

(Távolról mintha emberi ordítás hallatszana...)

ASSZONY (megdermed, kiegyenesedik, a távolba figyel, szárazat nyel, tátott szájjal, sápadtan, fejét lehajtja a komódra, aztán felemelkedik s előbbre jön, halálos sápadt. Vizet iszik, az asztalon levő csuporból).

VÉNASSZONY (a foga összeverődik): Valamit hallottál?...

FIATALASSZONY: Feküdjön le. Gyáva... Maga csinálta...

VÉNASSZONY: Én?!... Jó isten... (tenyerével az isten szó után szájára üt s gyáván felles a magasba, mintha az isten szemét lesné. Fejét lekapja s fekete kendőjét a szemébe húzza).

FIATALASSZONY: Most osztán letagadná... Maguk csinálták: maga meg a fajtája... az ura, meg a fia... Én nem... soha...

VÉNASSZONY (kiegyenesedik): Mosakszó?... Nekem kell?... Nekem kell az ötvennyócezer?... Nem te feszítetted?... Nem te miattad?... Most mosakodó?... Lát az isten!... (újra szájára kapja kezét s meggörbed, mintha a vénség most érte volna utol...) Óh, Óh... (két kezét gyomrára szorítja s úgy lép előbb felső testét ingatva) ide jutni vénségemre... jaj istenem, istenem... jaj istenem, istenem... ide kellett nekem jutniiii... egy gonosz némber kapzsisága, gonoszsága miatt...

FIATALASSZONY: Engem haggyon ki... Gyalázatos... «Kirepült a madár»... Azt akarta vóna, hogy itt...undok vénasszony...

VÉNASSZONY (megdermed, nem bír kiegyenesedni, de hátra dől teste úgy álltában, két kezét szája előtt imádságra teszi össze...): Örökkévaló istenem...

(Ebben a pillanatban feltépik az ajtót s egyedül befut a kisleány).

KISLÁNY (egészen középre szalad s az ajtót nyitva hagyja): Néni, néni, két ember agyonütötte idesapámat... (sír).

VÉNASSZONY s FIATALASSZONY (megdermedve nézik a gyereket. Vénasszony reszketni kezd újra).

KISLÁNY: Fejszével jött a setétben két ember, agyonütötte idesapámat.

VÉNASSZONY: Hát te?

KISLÁNY: Én elszaladtam.

VÉNASSZONY (már nem reszket, kapkod): Mit beszélsz... minek ütötte vón agyon, te...

KISLÁNY: A pénzért, de nincs nála, mer idesapám ideadta nekem, idetette nekem a keblemre, hogy ne legyík nála...

A VÉNASSZONY (s a fiatal, mindketten megdermedve nézik, szárazon): Nálad van?...

KISLÁNY: Igen. (A mellecskéjére teszi kezét).

A VÉNASSZONY (Összenéz a fiatalasszonnyal s egymásra merednek): Milyenek voltak? Milyenek voltak azok az emberek?

KISLÁNY: Egyik fiatal vót, a másik öreg vót.

A VÉNASSZONY (szigorúan): Hazudsz, te egy szemtelen hazug kis kölyök vagy...

KISLÁNY (most fakad igazán sírva): Én nem vagyok hazug.

VÉNASSZONY (a fiatalhoz): Na hát ilyenek... Jaj istenem, istenem, hát ilyenek...

A FIATAL (most ő kezd reszketni ugyanúgy, mint előbb az öreg): Jaj teremtőszentatyám, jaj teremtőszentatyám.

A VÉNASSZONY: Ha az anyajuhot levágják, a gyengebáránynak is végire kell menni, mer a bégésével csak bajt csinál.

KISLÁNY (ránéz ijedten. Hallgat).

A FIATALASSZONY: Jaj istenem, istenem, azok az átkozottak.

A VÉNASSZONY: Ne óbégass, hanem fend meg a kést, ott van a dézsa.

A FIATALASSZONY: Mi?

A VÉNASSZONY: Vérit venni. (Kislány hátrál a sarokba).

A FIATALASSZONY: Jaj istenem, istenem; jaj istenem, istenem. (Kezét tördelve járkál le s fel).

A VÉNASSZONY: Most mán mindegy, minek óbégatol, most tenni kell, csinálni kell most valamit. Fűtsd be a kemencét.

A FIATALASSZONY: Jaj istenem, istenem, jaj istenem, istenem.

A VÉNASSZONY: Ne légy gyáva, fűtsd be a kemencét. El kell takarítani az útból mindent, az a legjobb, fűtsd be a kemencét. Vagy ezt csinálod, vagy azt csinálod. (Nyújtja neki a kést, amit közben megfent.)

A FIATALASSZONY: Nem! (sikoltva, iszonyodva.) Nem, maga egy iszonyú sátán...

A VÉNASSZONY: Te kutya, még te mondod nekem, hogy gyáva vagyok, te kutya, tönkre tetted az egész életemet, elraboltad a fiamat, szerencsétlenné tetted, most azt akarod, hogy kihúzd magad mindenből (késsel fenyegeti) láttam az elébb, hogy mindent rám tudnál kenni, te vitted bele az életbe: itt meg tudtunk mink élni negyven esztendeig boldogan baj nélkül, én a sok fiút felneveltem, szárnyára eresztettem, de te elszakítottad tőlem a legkedvesebb gyermekemet, szerencsétlenné tetted, te kutya, belevitted ... most ki akarsz szökni, de nem eresztelek ki a markomból: be fogod fűteni a kemencét! Nem engedem hóhérkézre az egyetlen gyermekemet. Ha már megcsináltad, hogy a kapzsiságoddal belevitted; ötvennyócezer korona! Nem akarom, hogy emiatt hóhérkézre kerüljön az egyetlen gyermekem... Lódulj, te piszok, szégyeld magad, te gyáva, fűtsd be a kemencét, el fogsz égetni minden szemetet... (újra feni a kést a sparhert élén.)

A FIATALASSZONY (a falnak dőlve sápadtan átengedi magát a remegésnek.) Vége, vége... jaj... vége, vége... jaj istenem...

A VÉNASSZONY: Utolsók utolsója, én csak egy gyenge öregasszony vagyok, de ha tenni kell, teszem, ha csinálni kell, csinálom... De ezek a kákabélű fiatalok, fúj, te piszok... lopni igen, csalni igen, pénzt gyűjteni igen, őrizni a komódba igen, számolni igen? Igen? (feléje köp) De megállani a gáton, azt nem? Pokolra akarod juttatni az én fiamat?... Te piszok, te szemét, te cafat...

A FIATALASSZONY (a kezét a szemére szorítja s kimegy.)

A VÉNASSZONY: Szalmáért! Eregy kóróért! Fűtsd be a kemencét... (Visszanéz s tétova szemmel keresi a gyereket, aki az egyik sarokban ül összekuporodva s mindent értett, nagy szemekkel félve néz.) Iszol egy kis tejecskét?

A KISLÁNY (hallgat, hirtelen): Igen.

A FIATALASSZONY (jön nagy öl kóróval, azt berakja a kemencébe, szalmát tesz alá s begyújt, aztán kimegy).

A VÉNASSZONY (ezalatt tejet adott a gyereknek, aki elveszi, de nem eszik belőle, rájuk les. A vénasszony megfordul s nézi a tűzrakást, beleszúrja a kést a kenyérbe az asztalon; akkor összeomlik, reszketni kezd, az asztalra támaszkodik s ugyanolyan reszketéssel, mint legelőször, hideg verejték veri ki a homlokát). Jaj, de rosszú vagyok... Kis fiam, adj egy kis vizet... hamar egy kis vizet...

A KISLÁNY: Igen néni... (az asztalhoz megy s fogja a csuprot, vizet merít a vederből s odahozza).

A VÉNASSZONY (iszik, a víz kilötyög a bögréből, kezére önt s a homlokát mossa, az ajtóhoz megy s a fejét a szabad levegőre kihajtja).

A KISLÁNY (körülnéz, az ablakhoz lopózik, fellép a komódra, kinyitja a kis ablakot s nehezen kibúvik rajta, kiugrik, el).

A VÉNASSZONY (visszajön): Jaj csak jönnének már, hol vannak olyan soká, jaj csak jönnének már... (leül a székre s félájultan ül).

A FIATALASSZONY (bejön újabb csomó kóróval, berakja a kemencébe, ahol az nagy lánggal ég. A kemence előtt van egy fatörzsdarab, arra leroskad s holtravált arccal belemered a tűzlángjába).

A VÉNASSZONY (sokára, hörgő hangon): Hol a gyerek... Te... Kisjány... Gyeride... (feliszonyodik, feláll) Hol a gyerek... (mereven megfordul s meglátja a nyitott ablakot) Óooh... (az álla leesik, megérti, hogy a gyerek kiszökött) Óooh... (hátratámaszkodik az asztalhoz s mereven nézi az ablakot) Óooh... (állati nyöszörgő hang, összekuporodik).

A FIATALASSZONY (odafigyel): No!... (előrefut) maga mit csinált, elszalasztotta... (ordít) beszéljen... maga eleresztette... büdös vén dög maga eleresztette... (két kezét a feje fölött összecsapja s megperdül maga körül)

A KUTYA (ebben a percben berohan s ugatva, csaholva veszi körül a fiatal asszonyt, ugrál, megint kiszalad, újra visszajön, szűköl és majd megbolondul, újra kifut a házból a nyitott ajtón).

A FIATALASSZONY (tehetetlen rémülettel figyel ki. Hosszú szünet. Kint mozgást hallanak, lépéseket, csörgést).

Két csendőr jelenik meg az ajtóban.

CSENDŐRŐRMESTER (megáll, nagy magas ember, magasabb, mint az ajtó, kakastollas kalapjában): No mi van itt?

A FIATALASSZONY (mereven feláll s szemébe néz): Ez a jóestét?... Mi vóna...

CSENDŐRŐRMESTER (kicsit megjuhászodik, bajuszához nyúl s közelebb lép, lábhoz eresztett fegyverrel): Tán kenyeret sütnek, hogy így begyújtottak a kemencébe. (Soká mély csönd).

A VÉNASSZONY (élesen): Hátosztán, ha kenyeret sütünk...

CSENDŐRŐRMESTER (szigorúan): Éjfélbe?...

A VÉNASSZONY: Hát arra is törvény van, hogy mikor süt az ember... Mán mingyán virrad...

CSENDŐRŐRMESTER: Csak kíváncsi vónék, hogy mán úgy mekkőtt a tészta... (körülnéz) Hun a kovász?...

A VÉNASSZONY (sértődött arccal megfordul): Mi köze hozzá.

A CSENDŐRŐRMESTER (a fiatalasszonyhoz): No fiatalasszony, maga kovászolt?...

A FIATALASSZONY (hirtelen): Én nem, én nem.

CSENDŐRŐRMESTER (megrúgja lábbal a dézsát élesen, szemibe nézve...): Ebbe szokják maguk a gyenge bárány vérit ereszteni?...

A VÉNASSZONY (összeomlik, hörögve.)

A FIATALASSZONY (felsikolt.)

CSENDŐRŐRMESTER (mintha semmit se venne észre): Nagyon kicsi helyen elfér maguknál a tekenő tészta... mer sehun se látom... Hé... haggyűjjön be... (A kislányt behozza a másik csendőr. Hosszú csönd.) Tovább...

AZ ÖREG VADŐR (bejön megkötözött kézzel, sápadtan, tántorogva, kalap nélkül, borzas fejjel.)

A FIATAL VADŐR (utána, szintén megbilincselve, lehajtott fejjel.)

CSENDŐRŐRMESTER (nézi az asszonyokat): Hát mi történik itt... (fejét csóválja) Nem érti ezt ember... Negyven esztendeje esmerem magukat, osztán eccer csak... befűtik a kemencét...

A FIATALASSZONY (felzokog): Uhh...

CSENDŐRŐRMESTER (kézen fogja a gyereket): No lássa, itt a kovász... itt a gyenge bárány... (a hosszú csönd után a kutya beszalad s sürög-forog s a tűzhelynél marad.) Tuggyák-e hogy ez a kutya, milyen egy kutya e... No Tisza. Jól van Tisza... benned több az emberség, mint... sok kétlábú kutyába... (enyhébben) Lássák, ez szedett össze bennünket... Persze, meg van szokva, hogyha a vadőr harcol, ő szalad a csendőrökér... Lássa, nem tudta, hogy most eltévesztette... Igaz, hogy épp erre jártunk, mer hát figyelmeztettek minket jó helyrül, hogy az éccaka alighanem pénzt keresnek maguk, hogy a kocsmabéli fogadást kicsinájják... Kétszázezeret!...

(Csönd).

A PARASZT (bekötött fejjel, betámolyog.)

CSENDŐRŐRMESTER: Sok pénz mán ma kétszázezer azér... (a paraszthoz) Mennyi péz vót magánál?

A PARASZT: Két tehenet adtam el ötvennyócezer koronáér.

A FIATALASSZONY (megvonaglik, rámered a parasztra, a foga összeverődik, vacog): Ötven... nyóc... ezer ez...

A VÉNASSZONY (előrecsúszik): Óh hisz ez az ördög! A sátán!... A sátán!...

PARASZT (ölbeveszi a kislányát, megcsókolja s kimegy.)

CSENDŐR (utánaszól): Maj megkapja az idézést a főszolgabíró úrtól, akkor jelentkezzék...

A PARASZT: Igen. (El).

CSENDŐRŐRMESTER: Maguknak nincsen gyerekük se... Ejnye, ejnye, lássa... ötvennyócezer koronáér...

A FIATAL VADŐR (dacosan): Őrmester úr!... Van ám nekem száznegyvenkétezer koronám a fiókba...

CSENDŐRŐRMESTER: Hát osztán...

A FIATAL VADŐR: Nem sajnálnám háromfelé elosztani... Hadd takarja be az éccaka a setétséget...

CSENDŐRŐRMESTER: Meg akarsz vesztegetni, te bitang!... (pofon vágja) Lopott pénz ám az is! Mert nem jut igazságosan egy vadőr százezer koronákhoz, ecsém... (újra pofon vágja) Mars... az egész bagázs... Böcsület is van a világon... Kösd meg üket...

CSENDŐR (megbilincseli az asszonyokat).

CSENDŐRŐRMESTER (útra indítva a négy embert): Van az erdőbe egy kis ház... (fejét csóválja) csak sose tudja az ember... hogy mi lakik benne... (El mind).

(A ház úgy marad üresen, az ablak nyitva, az ajtó nyitva.)

Függöny.