Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · Strém István: Négy vers

Strém István: Négy vers
A REGGELI

Az asztalon méz. Puha kenyér.
Zöld, sárga, kék, lila, barna, fehér
kristályüveggel
csillognak a kerti gömbök, a szívem.
Mellettem ül szerelmes hívem.
Nyári reggel.

A szürke toronytető körül
karikázva fehér galamb röpül.
Bimm-bamm! bimm-bamm!
Drágám, szemed néz rám az égen
s az nézett rám az éjjel kéken
álmaimban.

És csillog a fény a lenge poron,
katonák menetelnek az utcasoron
tararamm, tararamm!
A rétről zöngés, dal, kaszapengés,
sarjuszagu nap, liljomszagu zengés,
fehér, piros, arany.

És mintha kigyulna, csillog a rács.
Körülöttünk zúgva döng a darázs,
zurra-zurra!
Minden olyan új! Minden o1y régi!
Fehér kecskék öklelnek az égi,
mély azurba'.

Kend fel hát, édes, a sárga vajat!
Ragyogóbb a napnál sárga hajad,
Irma! Irma!
Hallod, a kakuk szól és a harkály?!
Zöld és fehér pompába' tarkál
amott a nyirfa.

A föld, a szívem nagy harmonika.
A reggel mint egy aranybika
a fák közt sétál...
A nyári pompa, erők és lázak
a földbe' szívembe' harmonikáznak
friss kávédnál.

Mert te vagy a reggel, a méz, a kenyér,
a kerti üveggömb és a fehér,
tiszta ing.
Te vagy a harangszó: Bimm-bamm! Bimm-bamm!
és te muzsikáltál álmaimban:
Csingiling...