Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 24. szám · / · Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara

Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara
- Regény -
XI.

Mossóczy azóta érezte csak igazán jól magát a kastélyban, mióta a bárónétól megtudta, hogy könyvtár is van a folyosó végén, a báróné lakosztályától balra. A báróné maga vezette be.

- Itt olvasgathat, amennyit akar, vagy vihet könyveket a szobájába - mondta neki. - Ha este akar olvasni, csak szóljon a Péternek s gyújtsa meg a nagy lámpát.

Mossóczy hát nekiesett a könyveknek. Először is végigtanulmányozta, mi minden van a könyvtárban. Nem volt ez rendszeres könyvgyűjtemény, ami könyv lassanként a házban felgyülekezett, az volt benne, de egy nagy szoba teljesen meg volt telve könyvekkel. Voltak ott hatvanas-hetvenes évekbeli magyar könyvek, jórészt soha nem hallott nevű, elfeledett írók elfeledett művei, a híres magyar írók könyvei, némelyik több példányban is, de többkötetes mű nem mind volt teljes, régi képesújságok és élclapok bekötött évfolyamait, sok-sok német szórakoztató regény, vagy tizenöt évfolyam a müncheni Fliegendéből, Goethenek, Schillernek, Heinének nyoma sem a tömérdek német könyv között. Az egész könyvtár olyan emberekre vallott, akik olvastak unaloműzésből, de komoly irodalmi igény nélkül. Csak az egyik falon levő polcon voltak új könyvek, ezek már nyilván a mai generáció olvasmányai voltak. Mossóczy erre a polcra vetette magát, a többi polcokon tett némiképp kiábrándító tapasztalatok után. Egész sorok tele voltak sárgatáblás francia regényekkel és szürkés borítékos Tauchnitz-kiadású angol regényekkel, ezekre Mossóczy lemondó melankóliával nézett. Néhány ismerős, nagy nevet talált köztük: Flaubert, Maupassant, Zola, Daudet, az angolok közt Dickens - ezek mind csukva maradnak előtte, nem ért a nyelvükön. Egy Maupassant kötetet mégis kivett közülük, ezt majd megpróbálja a Ploetz-ből szerzett tudománya és a magával hozott francia szótár segítségével olvasgatni. Az egyik polcon német nyelvű könyveket talált, mind csupa orosz írók német fordításai voltak, csupa nagy név, amelyeket jórészt ismeretlenül tisztelt eddig: Gogol, Puskin, Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij. Nagyon megörült ezeknek, régóta szerette volna olvasni őket, az az egy-két kisebb dolog, ami eddig a kezébe került tőlük, meg a Magyarországon akkor terjedni kezdő hírnevük erősen vonzotta hozzájuk. Gusztálgatta őket, elolvasott egyikből is, másikból is egy-két lapot, na, ezek a nyáron nem igen fog mást, mint muszkát olvasni. A szobájába is vitt néhány kötetet, este majd minden nap meggyújtatta a könyvtárban a lámpát és éjfélig is olvasott. Nevette is érte Sanyi báró:

- Már csak igazi könyvmoly vagy te! Belebújsz könyveidbe ebben a szép nyári időben!

Azon az estén is, amely az erdei sétára következett, vacsora után beült a könyvtárba. Nagy élvezettel kínálgatta magát: Tolsztoj Karenina Annáját kezdte olvasni. Előbb gusztálta egy kicsit, itt is beleolvasott, ott is, aztán belefogott az elejébe. Pár perc múlva már bele volt merülve teljesen, ráborult a lámpa alatt álló, hosszú ovális asztalra a könyökével és olvasott, olvasott, nem tudva semmi mást a világról, mint Kitty szerelmes arcát, a szegény Levin pórul járását. Soha még ennyire a valóság varázsát nem érezte olvasás közben. Az alakok testi valójukkal álltak előtte, látta minden mozdulatukat, a mosolyukat, arcuk elborulását, a zavart, Levin ügyefogyott szerelmes külsejét, a ragyogást Kitty szemében, mikor Vronszkira kerül a szó. Ez a zömök, nyugodt, elegáns katonatiszt neki is roppantul imponált, de mindjárt első belépésekor valami tragikus árnyékot látott körülötte és nagyon aggódni kezdett Kittyért. Aztán a pályaudvaron Vronszki találkozik Karenina Annával, egymásra döbbennek és Mossóczyt is mély megdöbbenés és félelemérzés szállotta meg. Érezte, hogy itt a tragédia.

Ekkor úgy érezte, mintha hátulról valami árnyék borult volna rá, a következő pillanatban két hátulról előre nyúló kéz lefejtette a két tenyerét a homlokáról és egy selymes érintésű, lágy, meleg arc simult hozzá az arcához. Olyan váratlan, olyan ijesztő volt ez az érintés, annyira felcsigázta benne azt az izgalmat, amelyet az olvasás keltett, hogy hirtelen hangos rémülettel kiáltott fel. Hátrafordult: a francia lány állott előtte, fehér könnyű pongyolában, a félhomályból hívogatólag kicsillogó szemmel, mosolygó arccal. Még mindig Mossóczy vállán tartotta a kezét.

- Monsieur, nem kiáltani - suttogta és újra oda tette az arcát Mossóczy arcához. A fiút megint rémület, düh és undor fogta el, magából kikelve ugrott fel és ingerülten kiabálni kezdett:

- Mit akar itt, Miért jött ide? Menjen innen! Mit keres itt!

A lány megrettenve tapasztotta kezét Mossóczy szájára.

- Nem kiáltani! Meghallják! - kérlelte suttogva.

Mossóczy durván letépte kezét a szájáról és most már halkabban mondta:

- Menjen innen azonnal, mert különben szólok a bárónénak!

A francia lány meghunyászkodva fordult az ajtó felé, aztán kitört rajta a megszégyenített asszonyi düh, kihívóan fordult vissza és megvetően, gúnyosan vetette elébe:

- Én kimenni... de bárónéval erdőben... igen, erdőben bárónéval...

Mossóczy az első pillanatban nem értette a tört magyarságú szavakat, aztán rettenetes dühvel, amilyen nem érzett még soha, odaugrott a lányhoz.

- Hallgass! - kiáltott rá.

Az arca nagyon ijesztő lehetett, mert a lány elfordult, reszketni kezdett és lassan az ajtó felé indult. Mossóczy hátulról is látta, hogy sír.

Dühe elmúlt, már szinte sajnálni kezdte, hogy ilyen goromba volt ezzel a lánnyal. Nézett utána a szoba közepéről, amint az ajtóhoz lépett. Ekkor a francia lány halkan felsikoltott és eltakarta az arcát a karjával. Az ajtóban a báróné állott, könnyű pongyolában, sötétvörös kendővel a vállán, haragos arccal.

- Qu'est ce que cela, Therčse! - szólt rá a lányra nyersen.

A lány nem felelt, csak sírt kezeibe takart arccal, nekidűlve az ajtófélfának.

A báróné mondott néhány határozott szót franciául, nagyon hidegen és erélyesen. Mossóczy annyit megértett belőlük, hogy a báróné tanúja volt a köztük lefolyt jelenet utolsó részének és most röviden elcsapta a lányt, holnap az első vonattal el kell utaznia. Ő rá, Mossóczyra a báróné egy pillantást sem vetett az egész idő alatt, mintha ott sem volna. Mialatt a francia lány a megkorbácsolt állat halk vinnyogásával sírva ment a szobája felé, a báróné sarkon fordult és néhány gyors, határozott lépéssel bement a lakosztályába.

Mossóczy egyedül maradt a könyvtárban. Levetette magát a kopott fekete bőrkarosszékbe, ráborult a karjára és ideges, csukló, önfeledt zokogásban rázkódott benne az izgalom.