Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 22. szám · / · Figyelő

Kosztolányi Dezső: Bohóc

Ezen a kis verseskönyvön, Bródy László első kötetén régi dallam fuvall át: - a kabaré dallama. A kabaré ma már nem él, sem nálunk, sem másutt, elvégzetten a múlté. Ez a dallam ide is távolról szűrődik, kísértetképpen és megfinomodik, az emléke bűvösebb, érdekesebb azáltal, hogy elmúlt. De mélyen hat, mindvégig, a kötet írójára. Ifjúságában van valami cigányos és hányaveti, mint a montremartrei bohémek életében, ábrándja könnyed szeszély, ríme színes, sokszor kápráztató konfetti és regényessége, a maga gyászos mivoltában, halottas és torzító képzelete, szintén a kabaré regényességére emlékeztet, az "Elf Scharfrischter" halállal, csontvázzal kacérkodó játékára. Mindjárt a kezdet: "Hölgyek, urak, bejönni tessék, a bódém csupa érdekesség, színes palettán csupa festék" Szemlélete, azt mondhatnám, kabaré-szemlélet, néha tetszetős ötlet-finomsággal. Az angyalok az égben cigarettáznak, a napot hasba szúrja az éj, a bujkáló apacs, a ligeti tóparton a tücskök úgy lármáznak, mint a rendőrsípok és az ágon a hold egy akasztott emberhez hasonlít. Ez a félmúlt regényesség, mely valaha nagyon újszerű volt és máról-holnapra kortörténeti múzeumba vándorolt, jellemzi legélesebben a kötet íróját és hajlandóságát, melynek őszinteségében nem kételkedhetek. Még a túlzott sötéten látásában, a feketét feketére való halmozásában is van valami nagyon fiatalos. Aki idősebb, az többet ért meg egy élet igazi kiábrándulásából és vigasztalanságából, de sohase annyit, amennyit a mindenkori fiatalság sugallatosan megsejt. Az ifjúság komor s sötét.

Ami művészi eszközeit illeti, mindenek előtt ki kell emelnem nem megvetendő formaérzékét. Formái változatosak. Egyik helyzetdalában - ezt a félmúlt műfajt szintén kedveli - a kanárihoz énekel s így nevezi meghatóan: "csőrös kis barátom". A "Hazátlanul" című verse a refraine-t eleveníti fel hatásosan. Több szonettje kellemes és csinos. ("Este az egyetemen".) Él a hármas belső rímmel, az enjambement-nal, mint kortársai és jól versel anélkül, hogy a verselést előrevinné. De az, ami könnyen megy, könnyelműségre csábítja. Képei gyakran összeütköznek egymással.

Egy példa a sok közül:

"Fehér halottas kocsi vagyok én
tavaszi szellőn életem bejárom
és egy halott gyermeket
a szívemet, viszem a napsugáron".

Az ember egy halottaskocsi, mely szellőn jár és az emberben van egy halott gyerek, a szív. Mindegyik sor megállna külön, de együtt nem. Az egyik agyonveri a másikat. Nem a logika nevében tiltakozom, mely versre nem is alkalmazható. Lehetek halottaskocsi, noha nem vagyok az, járhatok szellőn, noha ez valószerűtlen, a szívem érezhetem akár halott gyermeknek is, a költészet szabadságot ad rá, csakhogy itt épp a költői kapcsolás hamis. Elismerem, az olvasó nem szokott így elemezni, ha első hallásra elfogad valamit, de az ő verseinél gyakran érzünk kielégítetlenséget s akkor felébred bennünk ez az elemző ösztön és általa mindig megleljük a hibát. Épp úgy vagyunk jelképeivel is, melyeket kifejt és ebből többnyire zavaros dolgok sülnek ki, mert szimbólumai csak felületről valók, nem mélyen érett egyszerűségek:

"Sétált a Nyár, az aranyoshajú lány,
és véle szembejött a Karap-utcán
az Ősz, e vásott siheder
és levelekkel labdázott az utcán."

Ady halhatatlan verse jut eszembe, a maga tömör, felbontatlan egységében ("Párisba tegnap besuhant az Ősz"), melynek ez csak gyermekes kiszínezése, aminthogy az "Utcarészlet" című se jöhetett volna létre Kemény Simon híres költeménye nélkül.

Mindezt azért említem, hogy a kötet íróját bizalmatlanságra buzdítsam azzal szemben, amit elgondol s megbecsültessem vele képességét. Ne igyekezzen piperézni érzéseit, hanem mondja ki, azon nyersen. Ami igaz, az hat, cicoma nélkül. Hasonlat-hajhászása, ez a zsúfoltság, mely a fiatal írók jellegzetes hibája, a gongorizmus határán jár. Három egymásután következő versében (Piac, Játékbazár, Meddő ifjúság) szemléltetően ütközik ki ez. Az egyikben szíve "dalos citera", a másikban szíve "egy lányon rózsaszín szalag", a harmadikban szíve "zengő forrás". Rá kell jönnie, nemcsak neki, hanem sok más jóravaló írónak is, hogy a szív sok mindenhez hasonlít, de a szívhez is fölöttébb hasonlít s akkor igazán költő a költő, ha jelképeit minden közvetett értelmezés nélkül nevén nevezi és azzal éri el hatását, hogy közönyös szók társaságában csodásan tudja elhelyezni. (Valeur.) Erre ez a Szív megdobban a versben is.

Jó tanácsul adom neki, vesse mérlegre szavait és csak a végzetest az egyetlent írja le. Két hasonlatnál több egy hasonlat és tíz szónál több egy szó.