Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 22. szám · / · Figyelő
Ezen a kis verseskönyvön,
Ami művészi eszközeit illeti, mindenek előtt ki kell emelnem nem megvetendő formaérzékét. Formái változatosak. Egyik helyzetdalában - ezt a félmúlt műfajt szintén kedveli - a kanárihoz énekel s így nevezi meghatóan: "csőrös kis barátom". A "Hazátlanul" című verse a refraine-t eleveníti fel hatásosan. Több szonettje kellemes és csinos. ("Este az egyetemen".) Él a hármas belső rímmel, az enjambement-nal, mint kortársai és jól versel anélkül, hogy a verselést előrevinné. De az, ami könnyen megy, könnyelműségre csábítja. Képei gyakran összeütköznek egymással.
Egy példa a sok közül:
"Fehér
tavaszi szellőn életem bejárom
és egy
a szívemet
Az ember egy halottaskocsi, mely szellőn jár és az emberben van egy halott gyerek, a szív. Mindegyik sor megállna külön, de együtt nem. Az egyik agyonveri a másikat. Nem a logika nevében tiltakozom, mely versre nem is alkalmazható. Lehetek halottaskocsi, noha nem vagyok az, járhatok szellőn, noha ez valószerűtlen, a szívem érezhetem akár halott gyermeknek is, a költészet szabadságot ad rá, csakhogy itt épp a költői kapcsolás hamis. Elismerem, az olvasó nem szokott így elemezni, ha első hallásra elfogad valamit, de az ő verseinél gyakran érzünk kielégítetlenséget s akkor felébred bennünk ez az elemző ösztön és általa mindig megleljük a hibát. Épp úgy vagyunk jelképeivel is, melyeket kifejt és ebből többnyire zavaros dolgok sülnek ki, mert szimbólumai csak felületről valók, nem mélyen érett egyszerűségek:
"Sétált a Nyár, az aranyoshajú lány,
és véle szembejött a Karap-utcán
az Ősz, e vásott siheder
és levelekkel labdázott az utcán."
Mindezt azért említem, hogy a kötet íróját bizalmatlanságra buzdítsam azzal szemben, amit elgondol s megbecsültessem vele képességét. Ne igyekezzen piperézni érzéseit, hanem mondja ki, azon nyersen. Ami igaz, az hat, cicoma nélkül. Hasonlat-hajhászása, ez a zsúfoltság, mely a fiatal írók jellegzetes hibája, a gongorizmus határán jár. Három egymásután következő versében (Piac, Játékbazár, Meddő ifjúság) szemléltetően ütközik ki ez. Az egyikben szíve "dalos citera", a másikban szíve "egy lányon rózsaszín szalag", a harmadikban szíve "zengő forrás". Rá kell jönnie, nemcsak neki, hanem sok más jóravaló írónak is, hogy a szív sok mindenhez hasonlít, de a szívhez is fölöttébb hasonlít s akkor igazán költő a költő, ha jelképeit minden közvetett értelmezés nélkül nevén nevezi és azzal éri el hatását, hogy közönyös szók társaságában csodásan tudja elhelyezni. (Valeur.) Erre ez a Szív megdobban a versben is.
Jó tanácsul adom neki, vesse mérlegre szavait és csak a végzetest az egyetlent írja le. Két hasonlatnál több egy hasonlat és tíz szónál több egy szó.