Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 20. szám · / · Figyelő

Király György: Régi balladák könyve

Két éve sincs még, hogy a rokonszenves és ambiciózus Amicus beállott azok sorába, akik a háború folyamán lerongyolt magyar könyvipar becsületét művészi kiállítású, szép könyvek kiadásával akarják megmenteni. Sok tapogatózás, egy-két kevésbé sikerült kísérlet után, ami nem annyira a kiadók tudásán, mint a tömegtermeléshez szokott nyomdák közönyösségén múlt, végre egy olyan munkával lep meg bennünket a fiatal vállalat, mely minden tekintetben tökéletes alkotás: tartalom, illusztráció, könyvdísz, tipográfiai kiállítás, kötés, a felhasznált nemes anyag teljes harmóniában áll egymással. A Kner-nyomda dicséretére felesleges volna szavakat pazarolni, nem mehetünk el azonban egy-két szó nélkül Kozma Lajos illusztrációi mellett. A hét egész oldalas fametszet nem a szokványos könyvdísz, a szöveg közé rakott ornamens, hanem illusztráció a szó szoros értelmében: nemcsak tökéletesen hozzásimul a tartalomhoz, hanem azt meg is világítja. Kozma egészen beleélte magát a régi népballadák hangulatába, s bár meg vagyok győződve róla, hogy nem végzett semmiféle kutatást korukat illetőleg, a művész intuitív ösztönével eltalálta azt a késői barokk stílust, mely valóban megfelel ezeknek a nagyrészt a XVII-XVIII. századból származó költeményeknek, eltalálta azt a népies műfajt, mely különben is annyira közel áll az ő ismert stilizáló modorához, de ami a legfőbb, kiérezte a népballadának egyik legjellegzetesebb sajátságát: a groteszk tónust, mert kétségtelen, hogy a tragikumnak az a primitív formája, mely egyformán érvényesül a népballadában és a népdrámában, éppen annyira meghat, mint amennyire mosolyra gerjeszt. Nem a humor fölényes, kacagó-síró életbölcsessége ez, hanem az egyszerű ember hebegő pátosza, esetleg szenvedélye, torzba fúló indulat-kitörése: az eredeti költeményben természetesen hat, de a grafikus nyelvén kifejezve rendkívül fegyelmezett művészetet kíván, hogy át ne billenjen a komikusba. Ennek a groteszk kifejezésmódnak valóságos mestere Kozma Lajos.

A kötet anyagát Angyal Pál állította össze, ízléssel és hozzáértéssel, a legmegbízhatóbb szövegek alapján, az eredeti tájszólást és helyesírást megtartva. Az utóbbi ugyan felesleges gondosság, az orthographia kedvéért kár a szöveg egyöntetűségét kockáztatni, viszont, ami a tájszólást illeti, itt nem ártott volna valamivel nagyobb pontosság, ha már a kísérőszó-ban külön ki van emelve - s ebben a kiadónak teljesen igaza van -, hogy ez hozzátartozik a költemények sajátos, népies zamatjához, sőt hozzá lehet tenni, hogy ettől megfosztani a legnagyobb barbárság volna. Csakhogy ilyenkor aztán vigyázni kell, hogy ezt a "sajátos zamat"-ot semmi meg ne zavarja. Senki sem követelhet filológiai akribeiát egy amateur-kiadástól, s így én szívesen elnézem, csupán egy példát említek, hogy a Szilágyi és Hajmási balladában az eredeti kinyeres pajtás helyett kenyeres van, tömlec helyett állandóan tömlöc, bizon helyett bizton stb., de annak még sem szabadna előfordulni, hogy egyszer küsasszony, másszor kisasszony szerepeljen, vagy ugyanabban a sorban. "hittel elköltözött hütes feleségem" e. h. "güttel elkötözött hütes feleségem". Megvigasztalhatom ugyan a kiadót, hogy ilyen következetlenségek igen gyakoriak magukban a régi vagy népies szövegekben is, sőt sokszor éppen jellemzőek, de azért a jellemző nem olyasvalami, amit mesterségesen és fölöslegesen gyártani kellene. Ezek a kifogások azonban nem érintik a dolog lényegét, fontosabb az, hogy a kötet szerkesztője igen ügyesen válogatta meg a rendelkezésére álló sokféle változat közül a legmegfelelőbb és legértékesebb szövegeket s az összeállításban is vigyázott arra, hogy a rokonhangulatú költemények egymás mellé kerüljenek. Elvégre egy ilyen kiadásban elsősorban a művészi szempontoknak kell dominálniuk és csak azután jöhetnek tekintetbe egyéb követelmények.