Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 18. szám · / · Figyelő

Tábori Kornél: Jókai, Gyulai és a pengőforint

A magyar irodalomtörténetnek egyik jól ismert adata az, hogy Gyulai Pál hosszú éveken át nem valami szerelmetes baráti viszonyban élt Jókai Mórral. Amikor csak alkalma volt rá, ugyancsak keményen megbírálta. Kevesen tudják azonban, hogy a két jeles férfiú kapcsolatát mi ridegítette el annyira s épp ennek a meglepő, furcsa dokumentumát viszem most a közönség elé.

Jókai ritkán beszélt a kis öregúr kemény kritikáiról s olyankor szelíd humorral siklott el felettük. Amikor határozott kérdést tettem fel ebben a dologban, azt felelte, hogy Gyulai mokánykodására legjobb válasz: az idézet néhány dühös kritikából. Citált is egyet:

- Nézze csak, ezt félretettem - mondta Jókai - Kukliné prédikációi című könyvről írta s ebben is megtámad. (Szépirodalmi Figyelő 1861. I.), noha másnak a műve. Szidja Kakas Márton-omat, mivelhogy nemcsak humort ereszt.

Gyulai ugyanis ezt írja:

...De minő művészi intencióból zengedez Márton úr az Üstökös-ben hol ódát, hol elégiát, hol balladát, melyekben úgy kerüli a humort, mint az ördög a tömjént. Az oly költemények, mint a Király jobb keze, Széchenyi halála, Requieme, az Apostolok oszlásának napján, A szív politikája, A bán futása stb. lehetnek jó vagy rossz versek, de senki sem foghatja rájuk, hogy humorosok akarnak lenni s illenek a Kakas Márton alakjához. Márton úr, úgy látszik, abban a hitben él, hogy vannak tárgyak, melyekhez nem szabad nyúlni szentségtelen kézzel, nem lehet velük tréfálni, gúnyolódni. Éppen ez a baj, hogy humoristáink így fogják fel a humort...

- Hát bizony - folytatta Jókai - én igenis abban a hitben élek, hogy vannak tárgyak, melyekhez nem szabad nyúlni szentségtelen kézzel. Széchenyi halála oly téma, amellyel nem lehet tréfálni, gúnyolódni. Gyulai minden kákán csomót keresett, de maga is nem egyszer elvetette a sulykot, én azonban a Kukli-bírálatot nem akartam felhasználni valami hosszadalmas polémiára. Inkább a regényeimet írtam tovább... Gyulai pedig évről-évre haragtartóbban fenekedett, de megvigasztalt - sok egyéb körülmény közt - az, hogy épp oly konokul támadta majdnem minden alkalommal - Kossuth Lajost is. Mikor a Pesti Hírlap hatását jellemezte, Gyulai egészen lecsepülte Kossuthot velem együtt. Nem veszem túl komolyan, mert azt hiszem, hogy ellenszenvének egész alapoka sem komoly.

Erről az alap-okról nem akart beszélni, csak később árulta el, hogy mi volt - ha ugyan Jókai nem tévedett. Gyulai nem ragaszkodott mindig ahhoz a nézetéhez, hogy Jókainak csupán a humor terén van jövője. 1869-ben még azt írja, hogy Jókai "mint publicista és költő egyaránt keveset gondol a műveltebb közönség véleményével, a kevésbé értelmes tömeg tapsait hajhássza." (Budapesti Szemle 1869, 498-514. oldal: "Jókai legújabb művei, Szerelem bolondjai" stb.) Öt évvel később elismeri: "...Csak Jókai él és uralkodik a magyar regényirodalomban versenytárs és korlát nélkül. ...Elevenebb és magyarosb elbeszélő minden eddigi regényírónknál." De, személyében támadja meg, mert "Jókain évről-évre mindinkább erőt vesznek könnyelmű hajlamai, bizarr szeszélyei." (Budapesti Szemle 1893. I.) Amikor pedig Jókai hírlapi cikkei megjelentek három kötetben, színészkedéssel vádolta s így förmed a szelíd megbocsátó Jókaira:

"...Előttünk bizonyosnak látszik, hogy őt inkább a bocsánatkérés illeti meg, mint a kegyelem-osztogatás, mert senki sem szorul inkább a bocsánatra, mint az oly író, aki irodalmi és politikai munkásságától nem egyszer mintegy elszakítja a lelkiismeretet." (Budapesti Szemle 1875. 216. oldal.)

Húsz-harminc oldalon át idézhetnők Gyulai kifakadásait, de itt most nem azt óhajtjuk bizonygatni, hogy igaza volt-e, vagy elfogultságból kakaskodott.

- Az kétségtelen - mondta Jókai - hogy Gyulai Pál nagyon haragudott rám, még pedig félreértés alapján. Valami kis összeggel tartozott nekem s én egészen megfeledkeztem róla, de ő azt hitte, hogy én felhánytorgattam valaki előtt. A dolog úgy esett, hogy Pulszky-nak írtam Berlinbe, aki épp akkortájt jött át kis időre a londoni emigrációból s egy magánügyben Gyulairól azt közöltem, hogy részemen az igazság s Gyulai nem ítélhet, mert ő nem tette le a garast. Roppantul érzékeny ember létére azt hitte, hogy célzást teszek adósságára. Pulszky Ferenc értesített róla.

Jellemző Gyula Pál régi adóssága, evvel a magakezű levéllel törlesztette:

Berlin, május 22. 86.

Uram!

Ön ezelőtt mintegy másfél évvel Pákh Albert szobájában egy p. forintot kölcsönzött volt nekem, melyet visszafizetni mindeddig nem volt módom, vagy alkalmam. Most oly szerencsés helyzetben vagyok, hogy az említett összeget ide zárva megküldhetem Önnek. Bocsásson meg késedelmemért s vegye hálás köszönetemet. Amaz összeg, dacára csekélységének, nagyot segített rajtam, többet, mint máson száz vagy ezer forint.

Maradtam mély tisztelettel

Gyulai Pál.

Jókai hagyatékában egész csomó Gyulai-levél maradt, közte olyan, amelyben a szigorú kritikus, mint az Akadémia titkára - persze jóval később - meghívja Jókait székfoglalóra, majd a neki szánt akadémiai díj odaítélése dolgában. De a letett garas története csak hosszú évek múltán tisztázódott s Gyulai kerek negyven évig orrolt. Egy pengő forintért...