Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Sárközi György: Antik tragédia

Sárközi György: Antik tragédia
VI.

A hajó, mely a büszke Danaét és hős fiát vitte Argos felé, méltósággal szelte a hullámokat. Annyi viszontagság után erőt vett Argos leányán az anyaföld utáni vágy s most már mitől sem kellett tartania, Perseus félisteni karja emelkedett védőn föléje. A zöld víz, mely egykor, sok év előtt, kényére hányta-vetette nyomorult deszkabörtönét, most alázattal hasadt el az ércorrú vitorlás előtt. A kedvező szél belekapott a kifeszített vásznakba s a hajlongó árbocok ropogva, recsegve kísérték a hajósok nyers, rikoltó énekeit.

De Danaé apja, az agg király, nem várta meg lánya érkezését. Már-már feledni kezdte a jóslat gyászos szavait, már-már azt hitte, hogy örökre megszabadult a kiszabott sorstól s a tenger feneke biztosan őrzi élete átkos ellenségeit. Már halványult lelkében a gyanakvó aggodalom, mely fölverte álmaiból s megmérgezte napjait s mely annyi reggelen kérdeztette vele: hátha él valahol? hátha kikel a vizekből? kifoghattam-e vajon az égiek akaratán? hátha ma beteljesül rendelésük? S alighogy elhagyta e gyötrő kérdéseket, a hajósok közt kezdett híre terjedni Perseus legendás tetteinek. A hírek az ősz király füléig jutottak s a rémület fölborzolta fehér hajszálait. Érezte, hogy a jóslat irtózatosan fog valóra válni és nincs messze a bosszulás órája. De még mindig nem adta föl a harcot, még mindig védelmezni akarta nyomorult életét. A közelgő vész elől elmenekült a városból s a sziklás Larissa fellegvárában keresett menedéket. Ott fönn, a szédítő magasban, közelebb az éghez, de távolabb a földi végzettől élte gyötrelmes napjait.

Perseus hajója nemsokára megérkezett s miután a hazatértek megcsókolták szülőföldjüket, atyjuk keresésére indultak, hogy elfelejtve minden gonoszat, mit velük tett, nyakába boruljanak. Ámde a tágas palotát üresen találták, a trónszékben nem ült senki, csak az elvetett kormánypálca hevert lépcsőinél. Döbbenve állt ott a két ivadék, elgondolkozva a végzet borús fordulásán. Ki egykor gyilkos szándékkal tört rájuk s a leggyalázatosabb halált szánta nekik, most gyáván, remegve fut puszta hírük elől. De Danaé szomjúhozta a kibékülést.

- Menj fiam, eredj nagyapád után, mutasd meg neki rettenetes karjaidat s öleld meg velük gyöngéden az öreg embert. Nyugtasd meg szelíd szóval, hogy nincs mitől félnie. Mondd neki, hogy csak a kezét akarod megcsókolni és én a térdét akarom átölelni. Mert ő az én apám és...

Könnyei elfojtották szavát. Tele volt szeretettel a szíve és békét, békét akart. Azt akarta, hogy szerethessenek és szeressék, és oly erősnek érezte keblében a szeretetet, hogy biztosan tudta, legyőzi vele a jóslat sötét igéit. A fia nem emberi apától ered, égi vér, akinek lesz ereje ellenállni a vak akaratnak: így áltatta magát.

Perseus komor sejtelmekkel indult nagyapjáért. Úgy mutatta, mintha bízna benne, hogy minden jól fog végződni. De belülről érezte, hogy nincs sem emberi, sem isteni erők, mely kivonhatná magát ama Hatalom alól. S mikor lágy szavakkal állt az öregember előtt s kérte ne reszkessen, térjen meg országába bizalommal, szeretni akarják s elfelejteni a múltat, összeborzadt a gondolatra, hogy nem tudja mikor, nem tudja hogyan, de egyszer elkerülhetetlenül ennek a féllábbal már sírba lépő aggnak lesz a gyilkosa.

Az ősz király szívében sem éledt föl a bizalom, inkább félelemből követte unokáját, semmint a menekvés reményében. Sokáig vonakodott, aztán végignézve havas szakállán, reszketeg kezén, szomorú lemondással intett: menjünk. Ekkor már kifáradtak aszott ujjai, melyek oly görcsösen kapaszkodtak az életbe. Úgy érezte, hogy abban a percben halt meg, melyben leánya egy sikoltással a nyakába borult s e boldogabb halál után nyugodtan, most már félelem nélkül várt a rettenetesebbre, melynek el kellett jönnie. A hosszú küzdelem véget ért, az ember, aki király volt emberek fölött, megtörve hajolt meg a Sors előtt, aki király a királyok fölött is.

A kibékülés örömére ünnepélyes játékokat rendeztek. Bemutatták az áldozatokat s roppant, lelkendező tömeg nézte végig a legügyesebb és legerősebb ifjak és férfiak versenyeit. A nézők között ott ült magába roskadva az agg uralkodó s mellette boldog gyanútlansággal, a játék izgalmaira figyelve a ragyogó szépségű Danaé. A kétkerekű kocsik dübörgése édesen elszédítette, a futók sebesen villanó tagjai sugárként kápráztak előtte. Gyönyörűséggel követte a birkózók mozdulatait, a dárdák gyors szárnyalását s a szíve földobogott, mikor a diszkoszvetők között megpillantotta dagadóizmú, hatalmas mellkasú, hős fiát, aki maga is kiállt a koszorúért. Fürge, ruganyos teste biztosan hajolt fordulás közben, karja néhányszor meglendítette az érckorongot, aztán villámgyorsan elvetette. A korong villogva hasította a levegőt, úgy látszott, pontosan a célba fog zuhanni. De hirtelen ellendült az egyenes ívből, oldalt csapott a nézők tömege közé. Danaé egyszerre hallotta a rémület irtózatos bődülését és a korong morgó zúgását a füle mellett - a következő pillanatban leütött oldalánál, atyja bíborpalástos mellére. Az iszonyat mindenkit helyére szögezett. Danaé is kővé meredve ült még, mikor a halott lábaihoz zuhant. Elsőnek Perseus futott oda, belenézett az elborult, hályogos szemekbe s karjait égnek emelve kiáltotta:

- Így rendeltetett, ki tehetne akaratuk ellen?