Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Merész Károly: Két kis dráma

Merész Károly: Két kis dráma
Gabi

Személyek: Férj, 30 éves, hivatanok.

Felesége, 28 éves.

Felesége unokahúga, 20 éves.

Egyszerű bútorzatú szoba. Bal előtérben az ablaknál nagy karosszék párnákkal bélelve, mellette egy támlanélküli szék orvosságos üvegekkel. Hátsó falon két ajtó, jobb oldalon ajtó az előszobába.
 

I. JELENET

A jobboldali ajtón belép a férj, a balfelőli ajtó óvatosan nyílik.

Feleség: (bekukkant) Te vagy?

Férj: Szervusz, lelkem. Hogy vagy?

Feleség: (ingadozó léptekkel megy a nagy székhez) Nem haragszol? Gabi áttette az íróasztalodat, hogy az ablak mellé ülhessek.

Férj: Nagyon helyes.

Feleség: (mentegetőzve) Gabi akarta, nem én.

Férj: És ha te akartad, édesem? (Segít az asszonynak, leülteti a karosszékbe.) Csak természetes. Úgy sem dolgozom most idehaza. Így legalább kinézhetsz az utcára.

Férj: Irén nincs itthon?

Feleség: (egy kissé idegesen) Mondtam már, hogy ne szólítsd Irénnek. Tudod jól, hogy nem szeretem ezt a nevet.

Férj: (nevetve) Milyen gyerek vagy. Amiért te Gabi vagy, elkereszteled őt is Gabinak.

Feleség: Ha egyszer ez áll jól neki. Nekem is csak ez áll jól, Gabi pedig nagyon hasonlít hozzám.

Férj: Tényleg, némelykor egészen olyan, mint te.

Feleség: (feltűnő örömmel) Ugye?! Ugye?!

Férj: Hol van Gabi?

Feleség: Kávét melegít. Tudja, hogy csak melegen szereted a kávét. Olyan fáradhatatlan és úgy keresi, hogy mivel járhatna a kedvedben. Képzeld, délelőtt csupán azért ment ki a piacra, hogy szép rózsagombát vegyen estére a sült mellé. Mondja, hogy amikor négy évvel ezelőtt náluk jártál, rózsagomba volt a pecsenyéhez és te nagyon szeretted.

Férj: Nézd, nézd... hogy számon tartja a kis fruska. Rózsagomba? Ej, azt igazán nagyon szeretem.

Feleség: Nekem sohasem említetted. Ehettünk volna akár minden héten.

Férj: Csak annyi baj legyen, hogy nem ettünk rózsagombát. (Szünet.) Ügyes ez a gyermek.

Feleség: Juli panaszkodik, hogy nem is engedi főzni. Mindent ő akar csinálni. Az almásbéles is milyen pompás volt délben. Láttam, nagyon ízlett neked.

Férj: Kitűnő volt. Jobb már nem is lehetett volna.

Feleség: Az egész házat vezeti és már úgy tudja, mi hol áll.

Férj: Kedves igazán, hogy igyekszik megkímélni téged. Így gond nélkül hamarább meggyógyulsz.

Feleség: Mit is csinálnál nélküle? Most én is nyugodtabb vagyok. Semmivel sincs gondom. Én... (kitör) én olyan felesleges vagyok itt!

Férj: (ámulva) Gabi!... Hogy mondhatsz ilyet... ahelyett, hogy...

Feleség: (csendesen sír) Igen, igen... jól tudom. Hálás is vagyok, hogy gondoskodik rólad.

Férj: (dühösen) Hogy téged megkímél. Nevetséges! Mi akar ez lenni? Féltékeny vagy erre az ártatlan gyermekre?

Feleség: Én? Féltékeny? Akkor nem marasztalnám. Gabinak nálunk a helye, hogy engem helyettesítsen. Hidd el, Sándor, én lennék a legboldogabb, ha az neki minél jobban sikerülne.

Férj: Egy gondolatom sincs, ami ne veled, egyedül csak veled foglalkozna.

Feleség: (félre, szomorúan) Velem, aki voltam.

Férj: Sokszor a bankban is csak azon veszem észre...

Feleség: Nem is kételkedem.

Férj: (szünet után, megnyugodva) Ma beadtam a kérést, hogy két hónapi szabadságot kapjak. Lemegyünk a tengerpartra.

Feleség: Szó sincs róla. Erről a kirándulásról tegyél le. Azt a kis pénzünket nem pocsékoljuk el hiába. Kell az másra. Kell az neked.

Férj: (dühösen) Nekem? A te pénzed... nekem? Még se járja... Nekem! A te pénzed... Fel akarsz bosszantani?

II. JELENET

Előbbiek. Gabi belép Háziruhában.

Gabi: (meghökkenve néz reájuk) Csak nem veszekedtek? (Megfogja a férj karját) Hogy lehetsz ilyen utálatos. A kávédat kitöltöttem. Hozzam ide?

Férj: (eltolja magától) Hagyj, Gabi. Fáj a fejem. Köszönöm, megiszom ott.

Gabi: Na nézzünk oda. Ezentúl nem foglak szeretni. (Az asszonyhoz) Ne is állj vele szóba, amikor ilyen zsémbes. Nem érdemli meg. (A férjhez) Idd meg a kávét, amíg forró, hátha jót fog tenni. A kenyér egész friss. (Férj jobb felé el)

Gabi: Mi bántja Sándort?

Feleség: Nem tetszik neki, ha én is beleszólok a dolgotokba.

Gabi: (csodálkozva) A mi dolgunkba?

Feleség: Most te vezeted a háztartást. Nem? Gabikám?

Gabi: (zavartan) Talán sokat költöttem?

Feleség: Ó, dehogy is. (Szünet)

Gabi: De igen! Hiába tagadod. Láttam is, hogy neheztel rám Sándor. Még csak szóba se akart állani velem.

Feleség: Tudod miért? Mulatni fogsz rajta. (mosolyogva) Azt hiszi, féltékeny vagyok rád.

Gabi: (nevetve) Ó, ne mondd! (hirtelen elkomolyodik) Csak... csak nem miattam civakodtatok? (Fokozódó rémülettel) Látod! Istenem! Ugyebár?!

Feleség: Gabi, elhiszed rólam?

Gabi: Rögtön utazom haza. Nem akarom, hogy miattam... (sírva) Mért is jöttem hozzátok...

Feleség: (megfogja a kezét) Ne légy ilyen gyerek. (Lehúzza maga mellé a székre) Ülj le szépen.

Gabi: (m. f.)... sejtettem...

Feleség: Jól tudod, milyen türelmetlenül vártalak és csak azóta vagyok nyugodt, mióta téged látlak itt. Hogy gyűlöltem ezt az Örzsét, a hangját, a tolakodását... Rád, Gabi, sohasem tudnék féltékeny lenni. Elhiheted. (Gabi a következők alatt lassan felhagy a sírással.)

Feleség: (szünet után) A hajad, a szád, minden mozdulatod... (elérzékenyülten) mintha csak magamat látnám. (Kis szünet után) Nem akarok és nem is tudok ellenni nélküled. Mi vagyok nélküled? Csak emléke magamnak.

Gabi: (felfigyel) Ne mondj ilyet.

Feleség: (nagyon szomorúan) Ó, ezt régóta észrevettem. (Szünet) Ha együtt vagyok veled... tudod, valahogy... érzem, hogy... vagyok még. Sokszor úgy jön, hogy benned élem a régi, egészséges, boldog életemet. És Sándor is észrevette. Kell is, hogy tudjon róla. Olyan nyugodt lennék akkor, olyan boldog. Sándor máris sokat foglalkozik veled.

Gabi: Soha! Tévedsz. Alig beszélünk egymással.

Feleség: Rosszul teszitek. Úgy szeretném, ha mi hárman minél jobban megértenők egymást. Akkor mindenbe bele tudnék törődni. Jó? Az én kedvemért? Nem veszekszünk többet? És nem hagyod el a te szegény unokanővéredet?

Gabi: (odaadással) Nem! Édes Gabikám. (Homlokon csókolja)

(Az asszony fürkésző szemekkel vizsgálja Gabit. A leány felkel, hogy kitérjen előle, az asszony mindenüvé követi a tekintetével. Végre is kijön a leány a sodrából.)

Gabi: (idegesen) Mit nézel úgy?

Feleség: Megint rossz a frizurád. Egészen a homlokodban van. Mintha elváltoztatná az arcodat. Néha alig lehet rád ismerni.

Gabi: (csodálkozva) Gyerekkorom óta így viselem.

Feleség: Nem talál. Mást kell kitalálni. Okvetlen. Én tudnék is egyet, Gabi ami pompásan állana. Megmutassam? Hozd ide a fésűt. (Gabi a tükör fiókjából fésűt vesz elő s a tükör előtt gyorsan lebontja a haját, aztán leül egy székre az asszony elé.)

Feleség: Fordulj csak. Látod, látod. Ezt a gyönyörű homlokot hogy eltakartad. Na lássuk! Szereted a nagyon hosszú hajat? Én igazán nem találok benne semmi szépet. Csak így, mint a miénk, a tiéd. A többi csak teher. (Fésüli) És most egy kis soppot. Úgy... csak éppen, hogy formát adjon a homloknak. Még egy tűt, drágám.

Gabi: Jaj, nem szeretem a kis soppot.

Feleség: (idegesen) Bízd csak rám. Egy puha konty. A többit aztán hátul tesszük. (Gondolkozva nézi) Hogy is csak? Így? Várj... Igen! Emlékszem. Így! Aztán oldalt. (Növekvő izgatottsággal vizsgálja) Keresztül vesszük. Sikerül! Aranyos. Pompás. Így! (Szinte magán kívül kapkod ide-oda, ahogy rendezi a haját) Itt egy kicsit fentebb. Na, fordulj csak. (Felsikolt) Gabi! (Visszahanyatlik a székre, a fésű kiesik a kezéből. A leány ijedten ugrik fel.)

Gabi: Rosszul vagy? Istenem. (Keresgél az üvegek között)

Feleség: (csendesen zokog) Hadd el. Kifáradtam... semmi.

Gabi: Nem is való neked. (Aggódva áll mellette)

Feleség: (Szünet után, mosolyt erőltetve) Nézd meg, milyen jól áll. (Gabi nem mozdul) Nem is vagy kíváncsi?

Gabi: (rosszkedvűen a tükörhöz megy) Igen... csakugyan.

Feleség: Mindig így kell fésülködnöd. Meglátod, Sándornak is így fog tetszeni. Nekem pedig kimondhatatlan örömet szerzesz vele.

Gabi: Ugyan miért? (Az előtérbe jön.)

Feleség: Így sokkal jobban nézel ki. Nem is képzeled, mennyivel kedvesebb vagy ezzel a frizurával. Csak még valamire engedd meg, hogy figyelmeztesselek. Nem veszed rossz néven, hogy ennyire beleszólok a dolgaidba? Látod, úgy tetszik nekem, mintha nem is csak rólad volna szó, hanem rólam is... (Gabi kérdően néz reá) Talán amiért olyan nagyon szeretlek, Gabikám.

Gabi: Mit akartál mondani?

Feleség: Már régóta meg akarlak kérni rá, hogy az ilyen magas nyakú blúzokat ne viseljed. Olyan szigorú, tanárnős.

Gabi: Megszoktam. Anyám csak ezt szereti.

Feleség: (csaknem könyörögve) Csak egyszer próbáld meg. A szekrényben van egy kékcsíkos blúz...

Gabi: (a szekrény felé megy) Itt?

Feleség: Igen. Tedd meg a kedvemért.

Gabi: Nagyon szívesen. (Keresgél a szekrényben. Az asszony hátrafordul s türelmetlenül nézi.)

Feleség: Ott kell legyen. Nem kapod? Egy kékcsíkos. Bal felől a csipkéknél. Évek óta nem is volt rajtam.

Gabi: (mutatja) Ez?

Feleség: (örömmel) Az! az! (Felkel) Most mindjárt fel is vehetnéd.

Gabi: Jó. (Sietve felcseréli a blúzát. Az asszony egy pár lépést feléje megy, nagyon boldogan nézegeti, aztán minden erejét összeszedve a jobb felőli ajtó felé szalad.)

Feleség: (sikoltva) Sándor! Sándor! (A férj ijedten berohan. Az asszony a fájdalom és az öröm sajátságosan kevert kifejezésével az arcán a leányra mutat) Nézd! Én vagyok. Ugye én vagyok! A te menyasszonyod.

Férj: (meglepődve, szótlanul torpan meg)

Gabi: (erőtlenül dől a szekrénynek).

Feleség: (erejét vesztve, elhalóan) A menyasszonyod.

- Függöny -