Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Fóthy János: Ének az ifjúságról

Fóthy János: Ének az ifjúságról [+]
(Szeszélyes változatok Puskin verseire)
II.

"Boldog, ki ifjuságát élte
Ki mint husz éves, vígan élt."
(Anyegin)

1.
Pincék dohoshomályu éjén
A csipős must erjedve forr
Hűs hordók döngő dongamélyén
Születik im az ifju bor.
Hogy zúg, zubog, hogy száll a habja,
Szelid bogyóknak néma rabja
Most únja tágult börtönét,
Mit gőze bőszen vetne szét.
Csak forrjon, érjen friss hevében,
Ugymond a gazda, - majd lehül!
Salakja, szennye mind elül
S ott szunnyad villogó levében
Amint felbuggyant gyöngye száll:
A Kedv, a Kín, - Élet, Halál.

2.
Csak forrjon, érjen friss hevében,
Majd hűvös tüz, csorgó rubin
Lesz dús királyok serlegében
Vagy dal a költők ajkain.
Tán hangot ád a néma húrnak,
Tán szentelt vére lesz az Úrnak:
Aranykehelyben, - tiszta bor.
Bús gyászi és víg nászi tor
Könnyét, kacaját ő idézi,
Bűn ágya korcsmák asztalán
És mámorán az utcalány
Bús létét megbékélve nézi,
Ki majd emel, majd elsodor:
Olcsó edényben, - lőre bor.

3.
Elnyűtt példázatán a bornak
(Ha nyitját még tán nem leléd),
Hevét a forró ifjukornak
Rajzolnám, olvasóm, eléd.
Nem új e példa, ám való az,
Habár ma "MÁ-s" is a modor,
(S rímnek sem rossz: bor, - ifjukor.)
Ihlett húron ó mint szeretném
Az Ifjuságnak énekét
Dalolni s drága évekét,
De ime hasztalan keresném, -
Nyomán csak nyomtalan homok
S a tündérvár helyén, romok.

4.
A tündérvár helyén, mit álmom
Száz tarka színnel szőtt elém
S mit nem adatott megtalálnom,
Mert útját egykor nem lelém.
Ugy vont, mint messze kék Igéret:
Tán boldogság, tán fényes Élet,
Vagy lenge délibáb lehet,
Mit túlbecsült a képzelet.
Elomlott nékem, - s lesz-e mások
Tündér Jövője szép Jelen?
Hiába volna kérdenem,
Kit már csak lázas látomások
Dagálya visz reménytelen
És céltalan az életen.

5.
De vissza most e versezetnek
Kanyar erén! Ne hagyj el ész!
("Ah, - nyoma sincs itt szerkezetnek!"
Szól majd epésen az itész.)
Bor, ifjuság rokon hevélyét,
Egymást idéző szenvedélyét
S mindazt, mi bájol és hevít
Szinezni, - az volt tervem itt.
Bor, ifjuság! Mi szép, mi drága
Ikerpár, mely dalolva lejt,
S mit tán maga Bacchus ölelt
Rózsás hajnalban a világra,
Boldog, ki vélük vígan élt
És mámoruktól sose félt!

6.
Boldog, kinek hév ifjuságát
Le nem hűté megfontolás,
Ki száz viharján játszva hág át,
Hol józanul megállna más.
Boldog, kit forró, ifju vére
Kalandok, élvek tág terére
Csatázni, víva győzni hajt,
Ki szembenéz, nem félve bajt,
Viharral, csábító veszéllyel,
S míg más gond, kétség és aggály
Hullámverésén küzdve áll,
Ő már megenyhült szenvedéllyel
A férfikor nyugodt vizén
Evez, - s szelid derű szivén.

7.
Im életünk, mely bárha tombolt
Érő korán, ám szertelen
Csapkodva gátját, mégse rombolt:
Ki hogy forrt, íze ugy leszen.
A férfi tűzét ifju láza
Csak edzi, ám ha nem vigyázva
Hevét eltékozlá korán,
Megsinyli évek hült során.
Boldogtalan, - habzsolva mindent, -
Ki úntra vált idő előtt,
De mégis inkább szánom őt,
Ki meddő vágyak utain ment,
Mik mindig olthatatlanok,
Szánom magam. Ilyen vagyok.

8.
Pajzán gyerek mért nem lehettem,
Mint annyi más, oly gondtalan,
Ki kergetőzve önfeledten
Nem látja tűnni nyomtalan
A bárányfelhőt fenn az égen
S nem réved el a messzeségen,
Mely száz titok, ezer csoda,
S ki soha el nem vágy oda.
De, gyermek, én, - nem kuszva fára
Pelyhes madárfiók után,
Merengve ültem és csupán
A képzelet zsongó szavára
Figyelve, sok badar regény
Hősének sorsát éltem én.

9.
Víg cimborák közt árva voltam
Fájt a sikamlós, durva szó,
Pajzán dalt vélük nem daloltam
S ha volt közöttük hallgató
Mint én, - szemem ráemeltem,
Fojtott sikoltás volt a lelkem
És kedvük tiszta, szép egén
Kedvetlen ugy rémlettem én,
Mint sápadt hold nyárdélutánon.
Fius, friss, pajkos és bolond
Kaland szeszélye sose vont,
És nem borzongott át a számon
Lopott csók hamvas bársonya:
Szűz vágyak édes mákonya.

10.
Az ifjuság száz könnyű bája
Mind idegen volt énnekem!
Nem vonzott fénylő, tiszta tája
És élve édes élveken,
Nem űztem lepkekönnyű percek
Szálló raját, - Mint régi herceg,
Bús, száműzött, kit nem vidít
A tánc, a dal, úgy éltem itt.
Nem nyilt ki kedvem, hol "csillárok
Fényében uszik a terem
S repülve, tűnve hirtelen
Táncban símulnak könnyű párok,"
Csak álltam, néztem irigyen,
S ki tudná mért? - ugy fájt szívem.

11.
Emlékezem egy báli esten
Víg valcer édes ütemén
Egy fordulót mily vágyva lestem,
De szólni, - ah - nem mertem én.
Egy fordulót csak, - ó de Véle,
Kit gyermekszivem szenvedélye
Rajongó fénysugárba szőtt,
Csak távolról imádva "Őt",
És immár végetájt a bálnak
Elészédültem hirtelen,
- De jaj - alig táncolt velem
Pár lépést, már az Ideálnak
Kicsiny lábára léptem én
S sziszegve otthagyott szegény.

12.
És így ez első drága bál is
Fájó emlékemül maradt
S tovább, egy víg diákmajális,
Hol lampiónos fák alatt
Cigány cifráz és csárdást jár a
Szilaj fiu s szelidke párja,
Míg távolabb szülő s tanár
Közt békét költ a tölt pohár.
Ám itt is én csak álltam, álltam
Bámulva szép bálványomat
S a szőke, barna lányokat.
A többi szépet meg se láttam.
Csak álltam, vártam: majd talán
Rámnéz az Egyetlen Leány.

13.
Majd alkonytájt - hiába várván -
Az erdőmélybe szöktem én,
Mind beljebb-beljebb, búsan, árván,
A szivem sirva vert szegény.
És nyögve "kőszivét a hölgynek"
Mohos tövén egy ősi tölgynek,
Álombaringat im a csönd,
A bőgőhúr dünnyögve döng
Nagy messze, klarinét sikongat,
Kakukfű ontja illatát
S a szőlőhegyen odaát
A kis harang ávéra kongat,
De én már Róla álmodom
A bársony, földi vánkoson.

14.
(Ki hozza vissza ezt az álmot,
Mely maga volt a Szerelem,
Az első édes Ifjuságot
Mi adja vissza már nekem?
Örökre elveszett az éden
És erdők friss lehelletében
Nem illan álomszárnyakon
Fájó szerelmem, bánatom.
Ah akkor, - holdfehér fenyéren
Még párját leste Oberon,
Ma fonnyadó, rőt avaron
Nem várom álomban, sem ébren
Nem kergetem Titániát,...
...Hulló levél födi nyomát.)

15.
De jaj, mi ez?... rebben riadtan
Az álompille s tovaszáll
Bokor, haraszt recsegve pattan,
Lépések, - itt valaki jár.
Kushadva csöndben, im ijedten
Látom, hogy összebujva, ketten
Tűnnek a fák közül elő
Egy nagy diák s egy lányka... Ő!...
Megállnak némán, kéz a kézbe,
(Ezt látva könnyem megered)
S a fiu szól: Ugy-e... szeret?
A lány félőn a földre nézve
Hallgat, - ez több mint mind a szók,
És ajkán ott ég már a csók.

16.
Azóta, hajh, hányszor leszedte
Vágyam gyümölcsét annyi más,
Ám ezt az elsőt, nem feledve,
Feltépte minden uj csalás.
Ma is e messze, méla emlék
Szivemben olykor megjelen még
S minek oly édes könnye volt,
Ma számra csal fanyar mosolyt.
Ó változó, rejtelmes Élet:
Fájó mosoly ma, - drága könny
Tegnap, s mi jön, jeges közöny,
A vég, hol minden semmivé lett
Mi egykor sok volt vagy kevés:
Vágy, könny, mosoly, emlékezés.

17.
- - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - -

18.
Nem folytatom. Igy véget ér itt
E túl terjengős fejezet,
De végül mégis visszatérít
A kép, mely kezdé versemet.
A bor, - igen, - nemes vagy lőre,
De bor, s csak az, mint én, a dőre,
Ki szőllőt szedetlen hagyott
Míg mind lepergett, elfagyott.
Készüljetek hát vig szüretre
Ti friss fiúk! S ha forr a nedv,
Felpezsdül benn a drága kedv,
Az ifjuságnak könnyű kedve,
Mely - óborban nemes zamat, -
Mint édes emlék megmarad.

 

[+] * Részletek egy hosszabb lírai ciklusból.