Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Gyergyai Albert: Bérczy Károly

Gyergyai Albert: Bérczy Károly
IV.

A versíró Bérczynél nincsenek nagyobb kilengések, e téren végig hű maradt Bajzához, azaz jobban mondva önmagához. Leszámítva egynéhány balladás kísérletét, a negyvenes évekből, s egy forradalmi "himnuszát" 49-ből, amely kissé jámbor utánzása Petőfi politikai lírájának, bár még ez egyetlen heroikus versét is nagyban mérséklik lágy kórusai, áldást kérve a magyar hősökre [*] - Bérczy lírája egyhúrú hangszer, egyformán méla dallamokkal. Megénekli a "lányka sírját", ki "ifjan nyugszik a néma föld alatt", énekel a szemről, a "lélek tükréről", a feledésről és az emlékezetről, az ifjúságról és még mindarról, ami ilyen könnyű, csinos, lágy és légies formákba foglalható. Kedves és tiszta dalok ezek, egyhangúan, finomkodók, különösebb fajsúly híján, de azért egyik-másik szebb strófájuk ma se hangzik el minden visszhang nélkül. Ma már e téren is elnézőbbek vagyunk, mint Petőfiék és szigorú műítészeik, ma érzelem lefokozását és a nyelv gyöngéd fordulatosságát. Egyik rövid versét Bérczynek ma is megtalálhatjuk az antológiában: "Hervadott virág vagyok, mit - Életed könyvébe tettél. - S bár forrón szeretve egykor, - odazártál, ott feledtél..." - S ilyen préselt virágillata van a legtöbbnek. Legszebb talán az a dala, amelyben az Első Tavasznap jöttére, múltját érzi felsírni, amikor még tele volt vágyakkal és örömökkel, büszkeséggel és reménnyel. - "Óh mit akkor öntudatlan - Szomjú ajakkal élvezék, - Most keresve sem találom - És csak visszanézve még - Látom néha kétes árnyát, - Mint az, aki messze megy - Látja, hogy mit zöldnek ismert - Kéklő pára lett a hegy... - ...És a szív borongva kérdi, - ha a hegy nem látható: - Ifjúság, öröm, bú, ábránd - Álom volt-e, vagy való?" - [*]

Úgy látszik, hogy ez volt minden, amit bensőjéből felszínre hozva rímekbe mert, vagy tudott foglalni. Mellette, több erővel és nagyobb változatossággal, de mégis többé-kevésbé hasonló hangnemben, főképpen Tompa és Gyulai énekeltek. S akkor kapja kezébe Anyegin német fordítását, Anyeginét, amelyben gazdag életet élt mindaz, amire a szelíd Bérczy csak vágyódva, messziről, vagy akár lemondó sóvárgással gondolhatott, nagyúri fény, hódító varázs, szaloni fesztelenség, könnyű kedv, heves szerelem, halálos barátság, és mindez a fiatalság féktelen és szivárványos melankóliájában! Csoda-e, ha belemélyed, s ha minden megmaradt tűzét az idegen költeménynek magyar másába lopja, hogy így, e bűvös és ragyogó hősön át, ő is kiélhesse egyszer mindazt, amit örök szerénysége és korának parancsa hűs hamu alá takartak...

Anyegin volt az oroszok első tartós hódítása nálunk, közrejátszott ebben minden, Puskin regényes pályafutása (amelyet Jókai is feldolgozott), Bodenstedt valóban szép fordítása, s az akkori, hozzánk is eljutott oroszoknak, Lermontovnak, Turgenyevnek szinte európai líraisága. Azóta egyebet is kaptunk az oroszoktól, de akkor Bérczynek is, másoknak is feltűnt az Anyegin-kori orosz társaságnak hozzánk is beillő tősgyökeressége. A külföldieskedő főurakon, a vidéki mulatós nemességen, s a falusi kisasszonykákon kívül főképpen Anyegin nyűgözi le a figyelmet, ez a minden jóra született, egész és heroikus lélek, aki - mint Bérczy mondja róla - "más boldogságot keres, mint aminőt a vállrojtok fénye s a romlott bürokrácia nyújtani képes, s ki éppen ezért munkakört nem találva, boldogtalanná és életunttá válik." [*] Ott áll a rothadó világban, a harmincon innen és vágytalanul, e rossz világot sarkából kivetni gyönge, egyébre meg mért vesztegetné erejét? Lenszkyvel ő is olvasta Goethét: "Der einzelne schadet sich selber - Der sich hingibt, wenn sich nicht alle zum Ganzen bestreben." Hitetlen lett, mert igen nagy volt a hite, bár azért fiatalsága nem aludt ki és tettvágya fájva-fáj. Azzal kezdte, hogy nemzetgazdászkodott, terveket szőtt a nép javára, s csökkenteni próbálta a jobbágyterhet, jutalmul "különcnek", "szabadkőmívesnek" tartják. Írni próbál, összeolvas mindent, tanulmányozza a morált és a "kihalt fajoknak történelmét", mindhiába, életundorán nem fog semmi, mert törekvéseinek nincsen visszhangja. A tiszta szerelem, s a tiszta barátság inkább meghökkentik, mint megörvendeztetik, mit csináljon velük? s hogy szabaduljon tőlük, az egyiket eltaszítja, a másikat pedig megöli. Az egyik talán nyomorult nemzetének, anyaföldjének hívó szava volt, a másik lelkének jobb fele, akit elnémít, hogy ne fájjon. S amikor újra fölleli azt, akit egyszer elutasított, de mint törvényes tagját annak a körnek, amely életkedvét kiszítta, de amelytől el nem szakadhat, mert hiszen az övé is - akkor már mindennek vége, neki csak a számkivetés, a bolyongás és tétlenség jut részül, apró élvek idegenben, s a mások sürgésének képe, hogy elmondhassa, végszóul? "Így éltem akkor Odesszában." - Mindez csak Puskin Oroszországában volt lehetséges?

S íme ez az az Anyegin, "e bús különc", e "bolyongó rejtvény", a múlt század érzelemvilágának egyik legbizarrabb hajtása, akit nálunk közmegegyezéssel, biedermeier-lovaggá ütnek, szűk nadrágban és werther-frakkal, "spinét-muzsikával" és más rekvizitumokkal, lényeggé emelve a részletet. Ma már Puskin-speicalistáink is vannak, akiknek Bérczy fordítása sem elég jó, és sok helyütt "magyartalannak", "erőltetettnek", "nehézkesnek", sőt sok mindent elsikkasztónak és félreértőnek találják [*] Mindezt pedig egy oly drága és pazarul kiállított könyvben állítják, hogy elhatároztam, utána nézek: a figyelmes, komoly Bérczy valóban ennyire tévedt volna? Szerencsére nincs nagyobb baj, a fordításnak s az új javításoknak összevetéséből kiderül, hogy Bérczy két helyen összevont s két helyen továbbfejlesztett egy-egy képet, hogy kihagyott egy egész strófát és két kisebb strófa-részletet, hogy három-négy esetben egyszerűsített, vagy átgyúr egy-egy sort, az egész strófa struktúrájának kedvéért, viszont öt-hat strófájának újra-átköltéséből kiderül, hogy Bérczy még ma is megállja helyét az új fordítóval szemben, aki pedig az új magyar verselőkészségnek egész nagy arzenáljából meríthetett, s végül találtam négy sajtóhibát, hármat egy francia mottóban, egyet pedig az I. könyvben, de ez csak nem Bérczy hibája?

Nem - Bérczy sokkal többet ér, semhogy akár őt, akár fordítását holmi biedermeier-bókkal, vagy rosszul alkalmazott pedantériával lehetne bárkinek is elintézni. Négy évig dolgozott e fordításán, eleinte németből, később magából az eredetiből, szívbaja ellenére is kitartón s mintegy egészen beleömölve. Élete utolsó évei voltak ezek s most, Anyegin mezében, fenékig s tartózkodás nélkül élvezhette mindazt, amit eddig valóban megélt, vagy csak be nem vallottan álmodott. Szalongavallér lehetett, titokzatos és vonzó, mint egykor első hőse, Ladár gróf, álmatag és érzelmes, mint kedvelt regényhőse, Feuillet Szegény Ifja. E könyvön kitölthette anglomániáját is, hiszen hangja Byronra, humora pedig az angol regényírókéra emlékeztette. Otthon volt benn és mégis távol s ő, aki tán sose lépte át a Kárpátokat, legfeljebb romantikus novelláiban, most szabadon bolyonghatott nyugtalan s ragyogó hősével s veszély nélkül érezhette a heroikus élet szédületét. Oly zamata van e fordításnak, mint a későn s nehezen érő aszúszőlőé, amely magába szítta a nyárnak és az ősznek minden sugarát. A magyar Anyegin-strófák zenéje - e teljes akkordokban felszökellő s táncosan aprózódó strófáké, amelyeknek végső sorai mindig mintegy dallá oldják a tragédiát - nem egy csöndes titokkal terhes, csak meg kell lesni hullámzó lejtésüket. Romhányi s a Délibábok Hőse előtt, egy szerény és úri lélek szólal meg ebben a zenében, amely - mint Bérczy maga mondja róla - "a hatalmas végakkordok egyikén hirtelen megszakad s lelkünk mintegy önkéntelen folytatja a megszakított dallamot..."

 

[*] "Ápr. 24-én Pesten" (Pesti Hírlap, 1849. április 24.)

[*] Szépirod. Lapok 1853. I.

[*] Az Anyegin Előszavában.

[*] A Génius amatőr-kiadásában.