Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 21-22. szám · / · Haraszti Zoltán: Rozványi versei

Haraszti Zoltán: Rozványi versei
3.

Az emberin keresztül jut el a magyarságához is. A «Hidak himnusza», «Miserere», «A Végekért», «Georgikon», «A Szépség régi ormain» a magyar tragédia legerőteljesebb versei Ady Endre óta. De a magyarsága evangéliumi magyarság:

«Én magyar vagyok a gyökerem szerint!
De az örök dolgoknak is szent szerelmese,
Szívemet Krisztus örök táblái védik
S eszem máglyája az ő pünkösd-heve,
Magyar, de a Kelet és Nyugat lelke-hídját
Villára feszítő, fönséges, néma pillér,
Kinek úgy reszket bús, áldozatos jója,
Oltárt-rakó, kicsiny, lehető jója,
Mint a régi özvegy kezén a tiszta fillér.»

A magyarságától, ha akarná, sem szakadhat el soha. Ady halálára írott versében is «szívét a minden-ember szent úrvacsoráin» mégiscsak... «a tört magyar asztalon osztja ki kenyérül».

Ahol leginkább odahaza hiszi magát, a tiszántúli alföldi város:

«Itt minden alszik ősi szerelemben,
Az élet: délceg szép parasztfiú.
Itt rögtön Istent lel magának minden
Legkisebb, apró, egyarasznyi bú.

Itt csak a templomig jut el a bánat
És beleolvad Jézus öt sebébe,
Bús menekvése a kín minden fiának
Az öt sebből van itten összetéve.»

Pedig csak ő, a maga istenkeresésében látja ilyennek. Rozványi nem protestáns, s nem is tisztán katolikus. Magyar azzal, hogy itt született, élt, ahogy ide rögzíti már minden ideg, - de egész vergődésén rajta van még a szláv eredet bélyege.