Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 19-20. szám

Gellért Oszkár: Babylon asszonya

(Jelenet)

133. «Ha valakit hadifogoly gyanánt hurcolnak el a hazájából és hites felesége akkor, bár életét a házban fenntarthatja, a házat és udvarát elhagyja és más házba megy, állíttassék törvény elé és dobassék vízbe.»

135. «Ha valaki hadifogollyá lesz és felesége, mert a házban semmiféle élelmiszer nincsen, más házba megy és ott gyermekeket szül, a férj pedig a fogságból kiszabadulva hazatér: akkor az asszony férjéhez térjen vissza, a gyermekek pedig az atyát kövessék.»

136. «Ha valaki hazájáról lemond és elmenekül és felesége azután más házba megy, a szökevény pedig később visszatér és feleségét magához akarja venni, ez, mivel férje lemondott hazájáról és elmenekült, nem köteles hozzá visszatérni.»

(Hammurabi törvénykönyvéből)

(Mahler Ede nyomán.)

(Törvénynap Babylonban, a XX. században Kr. e. A templom kapuja előtt ül a papi bíróság. A tárgyalás nyilvános, a felek a tárgyalásvezető felhívására szóbelileg adják elő ügyüket, azután kihallgatják a tanukat és szakértőket. Ebben a jelenetben a férj, aki hadifogságból tért vissza, igényt tart távolléte alatt újra férjhezment feleségére.)

Az első férj:

Mikor el kellett hagyjam kis házamat s hazámat,
Ő férjhez ment újra... de nem korholom, én, nem.
Hisz úgy hagytam hátra egyedűl, szegényen,
S tudom én, a nyomor kergette csak arra,
Idegen nyoszolyára, más férjfiúkarra...
Mikor el kellett hagyjam kis házamat s hazámat,
Idegen rabságban is csak ő maradt reményem:
Adjátok vissza most! Adjátok vissza most!

A második férj:

Törvényes társammá tettem őt utánad,
Hogy visszaengedjem, tőlem ne kivánjad.
Ő gyermeket szült nekem, drágát, aranyost...

Az első férj:

Hammurabi törvényét én jól tudom, papok,
És várom, igazamra itéletet kapok:
A gyermek apjáé, az asszony enyém!

Az asszony:

Jaj, nem megyek vissza házába, nem én!

Az első férj:

Majd kényszerítlek...

Az asszony (gyűlölettel):

Nem, soha! Hazúg!
Ne higyjetek néki, nem is volt az úgy.
Ám esett volna csak tisztes fogságba,
Nem szólnék ellene, de gyáva volt, gyáva!

(kitörve):

Mert lemondást szított és csüggedést hintett,
S azt mondta, a fegyver se segít már minket,
S elhányta s futott, amerre vitte lába,
Mert gyáva volt, gyáva,
S mert nem is fogoly volt, csak szökevény!

(kimerülten megtántorodik):

Jaj, nem megyek vissza házába, nem én...

Az első férj:

Ne higyjetek néki! Ó asszonyi ravaszság!
Szavak, szavak, hogy szívetek maghassák.

(fölháborodva):

Én, gyáva! Én, gyáva? Ó lázas, vad álom!
Ne higyjetek néki, igaz birák, papok.
Futottam?... Futottam! Hogy új csapatot,
Új harcosokat gyűjtsek a határon...
Ha szöktem volna, elárulom hazámat!
S ő tudja, hogy akkor nem illetne meg...

Az asszony (nyöszörög):

Jaj, nem hagyom el a gyermekemet...

Az első férj:

Ne higyjetek néki, boszorkányos szavának,
Mind csak kitalálta, hogy vesztemet megérje,
De higyjetek nékem, becsűletes szavamnak...

(a második férjhez):

Mondd, hiszed-e rólam ezt, te, második férje?
Hisz tanuim is vannak! Tanuim vannak!

A második férj: (hallgat.)

A tanuk:

(előlépnek és előadják az első férj erőszakos lefegyverzésének históriáját, vitéz ellenállását az el amitákkal szemben.)

Az asszony (gépmódra):

A gyermekemet, jaj, nem hagyom...

Az első férj (gúnyosan):

Tán mondd, hogy a második férjedet!

Az asszony (mély, búgó szóval):

Őt sem.

Az első férj (felvillanva, kegyetlenül):

Hát így vagyunk? Ennyire?...

Az asszony (lehajtja a fejét, egyszerűen):

Nagyon!

Az első férj:

Nos akkor, birák, ítéljetek!
Parancsoljátok, hozzám visszatérjen!

Az asszony (kezét kulcsolva):

Ne engedj, ne engedj, én igazi férjem...

A második férj (megszólal végre):

Mit tegyünk a Törvény szent betüje ellen?

Az asszony (felcsattan):

Ejh, elavult betü és elavult szellem!

A második férj (súgva, áhítatos törvénytisztelettel):

Szentségtörő te, eljátszod a pered,
Hammurabi törvényét ha szidni mered!

Az asszony (zokog, kiáltva):

És mondom és hétszer is, ha így itél felettem,
Hogy ostoba törvény és gonosz és kegyetlen,
Ha, csak mert szerettünk, ily konokul büntet!

A második férj:

Csillapodj, édes, a gyermekünket
Majd felnevelem...

Az asszony (vonagló szájjal):

És rólam lemondasz?

A második férj:

Könyörgök, az égre, ne mondd így, ne mondd azt!
A törvény parancsol, de tudod, de érzed,
A sírig szeretlek. Mondd, mit tegyek érted?

Az asszony:

Mintsem én őhozzá... Akarnád, elváljunk?
Ha szeretsz, kivánjad inkább a halálunk!
Mondd, jönnél-e vélem, utánam jönnél-e?
Ha várnék rád drága, szerelemmel, holtan...

A második férj: (megint hallgat.)

Az első férj (diadalmasan):

Nos, hős utódom, mennél-e véle?

Az asszony (mintha a túlvilágról jönne a hangja):

Ha várnék rád drága, szerelemmel, holtan...

(eszelősen):

Hát akkor, birák, ítéljetek felettem!
Mert eddig hazudtam, csaltam... vak voltam.
Nem igaz, nem igaz, hogy ezt szerettem,
Sohase szerettem, csak a himért bomoltam!
S mig az első ette keserű kenyerét,
Parázna hálómat őrá kivetettem...

A második férj:

Óh asszony, asszony!

Az asszony:

Elég, elég!
Óh mert ismerem én is a Bölcs törvényét,
És most már kimondom, akármi történjék:
Im itt a férj: élt rabkenyeren.
S mi volt a bére?
Im itt a hitves: a kanért pezsdült csak a vére!
Szerelem?...

(hörögve elomlik):

Halált a ledérre!

A második férj (szinte nyög):

Éhségtől támolygott, elájult a szegény,
Mikor asszonyul házamba vezettem én...

Az első férj:

Már vissza se perlem s bár fáj, ha látom:
A halált helyettem választani készebb,
Vidd vissza magadhoz... és hagyjuk az egészet.

A második férj:

Óh köszönöm, köszönöm, felebarátom.

Az asszony (az elsőhöz):

Nem kell a kegyelmed!

(a másodikhoz):

Nem kell a szánalmad!
Gyávák! Az asszonyok így halnak, ha halnak!

A második férj (kínlódva):

Én, gyáva?

Az asszony:

Te gyáva, te gyáva!
Mert azt akartad: inkább visszamenni
Az ő házába, mintsem halni eggyütt.
Mert azt akartad: inkább elfeledjük
Mind a gyönyört... ej, elmúlt, vége, semmi.
S mert azért asszony csak az asszony,
Hogy mikor nincs már más, akit válasszon,
És mikor nincs, akivel menjen eggyütt:
Megy egyedűl.
Megy egyedűl s könnyét a por felissza,
Megy egyedűl.
Megy egyedűl, megy messze, messze,
A házba, honnan nincsen többé vissza,
S hol por ülepszik ajtóra, reteszre,
Megy egyedűl, megy egyedűl...