Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám · / · Laczkó Géza: Baruti, a bazokok fejedelme

Laczkó Géza: Baruti, a bazokok fejedelme
VII.

Mintha kék, sárga és piros virágokkal pettyezett zöld mezőre lúgos vizét kiönti az asszony s élettelen nagy szürke éktelen folt keletkezik helyén: olyan volt a bazok-telep fölperzselt és szétdúlt sivársága a makacs és elpusztíthatatlan ragyogó egykedvűséggel zöldellő, tarkálló nagy erdő peremén.

A visszatérők, akárcsak valami fekete cölöppalánk, úgy álltak hatalmas néma félkört a pusztulás szegélyén, s mozdulatlan bámészkodásban meredtek a vidám és békés hazájuk helyén szürkülő füstös, mocskos szeméttelepre.

Üszkös gerendák, beomlott kunyhótető mögül, facserepek és hulladék közül most egyszerre egy meztelen alak emelkedett föl, orra, füle egy-egy véres csonk, bal szeme helyén bíbor, vért szivárgó cafat, hátán kegyetlen szíjcsapások alatt fakadt hólyagos, lila nyílt sebek; sántít, s régen zsírtól csillogó fekete bőre most verejtékes, ólomszínű folt a pusztulás szürke foltján.

Fent, körül, a lombok között madarak zajonganak, az erdő pihegve zúg, némán perzsel a delelő nap, amott lent sietve kúszik a néma nagy folyó, s a fakó kísértet beszélni kezd:

- Fejemről letépték a fejedelmi tollat, Stanley úr sapkáját leragadták róla, a csizmát még nem fényesítettem ki, mert az iszap beleette magát a bőrbe, korbácsuk szemembe vágott, Sir Francis de Winton úr kocsisa korbácsol, nagyon fáj, csattogott a szíj és Baruti ordított, nem hallottátok? uram, ne bántson, nem lopok több rumot, a csolnak mélyén «kluty-kluty» szavakkal énekel a kis hordó és Baruti törzsrokonaihoz úszik, bízzatok bennem! bivalyra vadásztam és nehéz volt a szívem, nem jött bivaly, hallottam Viktorie felől az arabokat, mentem elébük, lábamra köpött a vezér és Baruti sántítani kezdett és vére folyt a földre, lehúzták a nadrágot, a dolmányt, Baruti feje sötét lett, de aztán elkergettem az arabokat, most visszajöhettek, mindennap háromszor fogunk jóllakni, s a lordok kis paláverre gyűlnek, a pizáng óriásira nő, bízzatok bennem, vascsövemben halál, bensőmben szeretet, Kadongo Londono lordja lesz, yes sir!

S a fakó kísértet méltósággal bicegett pár lépést körbe.

- Hol van vascsöved, Baruti? - szólt rá távolról Kadongo.

Baruti riadtan kapott a vállzó szíj helyéhez és ordított:

- Vascsövemben halál és én arcba köplek rajta!

- Köpj! - ordított vissza kacagva Kadongo.

Baruti jobb melléhez, vállához kapkodva, bal kezét előrenyújtotta, jobb könyökét hegyes ékbe szorítva hátrafeszítette, mint aki puskát lövésre emel... Dereka meggörnyedt, arca előre meredt, szája szélén habos-véres nyál csorrant, s úgy vicsorgott Kadongora:

- Export-kánu! export-kánu!

Kadongo körültekintett:

- Bazokok! Nézzétek, mivé tette Baruti virágzó falvaitokat!

- Végezz vele, Kadongo! - kiáltották rá a visszatérők!

- Halál, romlás és éhendöglés Baruti műve! - szikrázott Kadongo haragja.

A bazokok közt ideges mozgás támadt, s mindnyájan előbbre nyomultak.

- Nyilat beléje, Kadongo! Nyilat neki! Nyilat! Átok! Halál! - hangzott az összevissza kiáltozás.

- Bensőmben szeretet, szeretet! - hörögte Baruti.

Kadongo nagy nyugalommal nyilat illesztett a felvont íj-idegre.

Baruti ravasz lassúsággal arcához közelítette két görcsösen remegő kezét, mint aki óvatosan céloz...

Ebben a pillanatban egy mérgezett hegyű cövek, amilyen falubejáratnál száraz levelek alá rejtve halálos sebet tartogat a hívatlanul közeledő meztelen talpának, búgva repült Baruti felé. Nagyot koppant fején, s Baruti arcát elöntötte a vér.

Baruti félrehajolt.

Kadongo íja pattant.

S a nyíl remegve állt meg a térdre bukó oldalában.

A bazokok lázas izgalomban rebbentek szét, hajoltak le, futottak össze, s az emelt karokból gerendadarab, ülőkeláb, csonka faedény, dorong repült Baruti felé.

A fakó kísértet vonagló összerogyása bíborral festette meg maga körül a szürke földet.

A szemét és törmelék zápora bőven ömlött a rikoltozó átok dühödt felhőjéből, s az ólomszínű folt piros vért eresztve, mozdulatlan volt már a pusztulás szürke foltján.

- Elég! Elég! - sipított vénasszonyos hangján a legöregebb családfő.

Az átok zúgása elhalt, a dobásra emelt karok félúton megálltak, két fürge öreg Barutihoz siklott; megragadták lábánál fogva, a meredek szélére vonszolták, ott belérúgtak. A fakó, véres, roncsolt tetem legurult. A két öreg utána rohant, megragadták a víz szélén két kezét, két lábát, meglóbálták, s King Sztenli Baruti holtteste körül magasra csapott a lomha Aruwimi szennyes sárga vize.

Fent, a magas parton a családfők győzelmi táncot ropva rikoltozták:

- Kadongo a bazokok feje!

S King Sztenli Baruti, a bazok-expedíció vezére, kinek vascsövében halál volt, s bensejében szeretet, úszott lefelé csendesen a Kongón arra, amerről jött, békén, miről sem tudva, le a tengerig...