Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 11. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: POGÁNY JÓZSEF: NAPÓLEON

DÁVID LAJOS: RUSSEL: A FILOZÓFIA ALAPPROBLÉMÁI

A kiváló filozófus-matematikus e kis könyvében az anyag létezésével és természetével, továbbá a megismerés módjaival és határaival foglalkozik, az angol gondolkodóknál, mondhatni, hagyományos egyszerűséggel és világossággal. Az anyagot illetőleg talán szubjektív realistának, a megismerés, az igazság problémájánál pedig objektív irrealistának mondhatjuk. Röviden jellemeznünk kell felfogását, mivel ezek az elnevezések a filozófia történetében nagyon is sokféle árnyalatot nyertek.

Szokás Descartes-ot említeni elsőként ki az érzéki észrevevéseket tekintette adottaknak s belőlük akart következtetni a mögöttük levő dolgokra. Ez a fölfogás éppen fordítottja annak, hogy a dolgokat elsők s érzékletein a másodrendűek. E nagy jelentőségű megfordításból fejlődött ki a XVIII. században Berkeley szubjektív idealizmusa, mely szerint a test csak bizonyos érzéki észrevevések komplexuma, bizonyos tudatjelenségek összessége. Létezésük nem más mint észrevevésük. Ezt fejezi ki az esse-percipi képlet. Az anyag e merész, de következetes tagadása múlt században például Machnál azzá a kritikává enyhült, hogy a tudományok nem veszítenek, ha az anyagok szokásos felfogását helyettesítik színek, hangok, nyomások, hőérzések, térrészek, időtartamok stb. bizonyos többé-kevésbé állandó kapcsolatával. Az anyag, mint Vaihinger is állítja, csak egy kényelme, fikció, célszerű segédeszköz, hasznos regulatív elv. Oly előírás, mely szerint minden kutatás úgy végzendő, hogy mintha a létező alaptulajdonsága, legjellemzőbb vonása anyagiassága lenne.

A természettudós valóban e termékeny munka-hipotézis alapján dolgozik, nem törődve a meddő logikai törekvésekkel, melyek levezetni vagy megcáfolni akarják az anyag realitását.

Russel, mindennapi példáktól, ugyanezen felfogáshoz ér. Az útközben fölmerülő kérdéseket matematikushoz illő élességgel fogalmazza meg és szedi szét. Végül is megengedi a lehetőséget, hogy a külvilág pl. csak álom, bár hangsúlyozza, hogy semmiféle ok nincs ezt föl is tételezni. Csak az bizonyos, hogy logikai ellentmondást nem találunk abban, ha a világot pusztán önmagamból, gondolataimból, érzelmeimből állónak tekintem. (Álmomban igen komplikált világokban is élünk s csak felébredve látjuk, hogy téves az álomképekből minden esetben megfelelő fizikai tárgyra következtetni. Legfeljebb fizikai okról, de nem megfelelésről lehet szó, mikor pl. ajtóbecsapódáskor csatáról álmodunk.) Ellenben úgy saját életünk, mint a tudomány eseményeinek elmondása sokkal egyszerűbb, ha énünktől független tárgyak létezését feltételezzük. Ilyen értelemben Russel szubjektív realista az anyag kérdésénél.

A megismerés, az igazság problémájában még kevésbé követi Berkeley-t, ki az általános fogalmak létezését is tagadta. Berkeley nominalizmusa szerint csak konkrét képzeteink vannak, míg az általános fogalmak üres szavak hasonló dolgok egybefoglalására. Pl. háromszög, mint általános fogalom nincs, mivel bármely tényleg elgondolt háromszög speciális: vagy derékszögű, vagy nem az. Russel itt Platónhoz, az objektív idealistához csatlakozik, aki szerint éppen ellenkezőleg csak is az általános fogalmak, az ideák a megismerhetők. Az ideák tényleg léteznek, az érzékelhető dolgoktól különválva, mint a minták a másolatoktól.

Russel az ideáknak, melyeket univerzáléknak nevez, szintén önálló létet tulajdonít. Egy sajátos, tértől és időtől független, se nem anyagi, se nem szellemi létet. Különös súlyt helyez arra, hogy a vonatkozásoknak univerzálék gyanánt való fölismerése Platón elméletét kellően megvédi Berkely és Hume erőteljes kritikájával szemben. Ha nem is csatlakozik kifejezetten Platón misztikus tanításához, mely szerint előbbi életünkben magukat az ideákat szemléltük s földi életünkben reájuk homályosan emlékezve, a tudományok föladata éppen az emlékek fölújítása és megőrzése, de azért ő is egy különálló világot gondol magának, az univerzálékkal benépesítve. Egy változatlan egzakt világ ez, azok gyönyörűségére, kik többre becsülik a tökéletest a földi életnél s a vele kapcsolatos gondolatok, érzelmek, érzetek, tárgyak "tiszta terv és rend nélküli" világánál. Elsősorban tehát a matematikus, a logikus, a metafizikus világa. Novalis romantikája jut eszünkbe: das Leben der Götter ist Mathematik! Temperamentum szerint - mondja Russel - ezt vagy azt a világot szeretjük jobban, bár mindkettő reális és jogot formál elfogulatlan tanulmányozásra.

Nem követjük további részletekben Russel tárgyalását, mely különösen érdekes a priori ismereteket illetőleg. Éles elméjű fejtegetési mindenütt őszinték és nobilisek: ismételten elismeri bizonyításainak gyöngéit, az ellenkező nézetek erősségét. Annál feltűnőbb, hogy a fordító (Fogarasi Béla) előszavában a Russel felfogásával együttjáró u.n. antipszichológikus, azaz abszolút logikát "végérvényes" filozófiai nézetnek jelenti ki, "megdöntöttnek" diktatúrázva a realizmust és a vele összefüggő pozitívizmust és pragmatizmust. Végérvényesen elintézettnek tart, hogy csak az általa említettekre szorítkozzunk, egy Machot és egy Poincalét. E kemény hangú előszó helyett az olvasóra nézve hasznosabb lett volna, ha a fordító nem hagyja el szó nélkül az angol eredeti egész utolsó fejezetét (Chatter XV: The valwe of philosophy), valamint nem mellőz egyes évszámokat, mondatokat, jegyzeteket. A komoly olvasót (s az előszó szerint ilyenekhez fordul) meg kell annyira becsülni, hogy legalább megmondjuk neki, hogy mit vesz a kezébe: teljes fordítást vagy csak egy részt. Elhagyta a fordító az eredeti hasznos név- és tárgymutatóját is, az irodalmi jegyzet helyébe pedig egy részletesebbet tett, melyből kihagyta a szerző által fölsorolt klasszikusokat. Néhány pesti kifejezés, meg éppen Russel matematikus volta miatt mulatságos szövegfélreértés tarkítják a különben eléggé folyékony és hasznos fordítást. Mindenképp örvendetes ha ily értékes (bár fölfogásunktól eltérő) mintaszerű művek magyarul hozzáférhetők és kifogásainkat is éppen azért soroltuk föl, hogy örömünk a jövőben minél teljesebb lehessen.