Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 9-10. szám · / · FIGYELŐ · / · FÖLDI MIHÁLY: KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL

FÖLDI MIHÁLY: KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL
(Egy elfelejtett irodalom.)

Néhány hónappal a világháború kitörése előtt történt, - miként ezt a "Neue Orien" hírül adja - hogy a Jaina-szekta néhány kiváló tagja sajátságos nyelven írott és emiatt nehezen érthető kéziratokat adott át Hermann Jacobi tanárnak, a bonni indológusnak, ki éppen tanulmányúton járt Indiában. A német tudós megvizsgálta a kéziratot s úgy találta, hogy az apabhramsha nyelven írott költői munkáról van szó. A középkori Indiának ez a nyelve eddig csak szórványos emlékekben volt ismert, néhány indiai nyelvész idézetétől eltekintve, ezt az elhalt nyelvet teljesen elfeledték. Az apabhramsha a prakrit és új-indiai nyelv között áll s bár szókincse különösen a prakrittal sokszor közös, tőle mégis lényegesen különbözik. Most, hogy ezt a feltalált, nevezetes irodalmi emléket feldolgozták, igazolva látjuk a Krisztus utáni VI.-VII. században élt Bhamaha költő kijelentését, ki azt tanította, hogy Indiában, az ő idejében, három irodalmi nyelvet műveltek: a szanszkritot, a prakritot és az apabrhramsát. Az utóbbi nyelven írott kézirat már meg is jelent, az "Abhandlungen der Königlich Bayerischen Akademie der Wissenschaften" c. sorozatban adta ki Jacobi, bevezetéssel és jegyzetekkel, a munka címe: Bhavisatta Kahas szerzőjéül Dhanavala van megnevezve.

Dhanavala, a Bhavisattakaha alkotója, kereskedő volt, ki az indiai Jaina-szektához tartozott s valószínűleg a X. században élt Krisztus után. Költeménye huszonkét énekre oszlik s rímes szakaszokban, különböző mértékekben van írva. A költemény népmesékből táplálkozik, de romantikus eposszá szélesül, mely "bizonyos vallási irányt is szolgál". Tartalma röviden a következő: Bhavisatta kereskedőt, ki üzleti utakon jár és az aranyszigetet keresi, mostohabátyja, Vandhuyatta magányos szigetre juttatja. Kalandos körülmények között szép hercegnőt talál ott, kit feleségül vesz. Miután a házaspár boldogságban és kéjben tizenkét esztendőt tölt együtt, Vandhuyatta hajói véletlenül ismét a sziget előtt haladnak el. A mostohatestvérek kibékülnek s Vandhu hajlandó segítségére lenni Bhavisattanek a hazájába való visszatérésben. Már minden készen áll az elinduláshoz, mikor eszébe jut hősünknek, hogy elfelejtette magával vinni egy drágakövét, hogy elhozza, még egyszer elhagyja a hajót. A "gonosz" Vandhu ekkor megparancsolja, hogy szedjék fel a horgonyt s kétségbeesett öccsét hátrahagyja. Hazájukba megérkezve, szerelmi ajánlatokkal üldözi Vandhu sógornőjét s mindent előkészít egybekelésükre. Egy szellemherceg segítségével, légbatárban azonban Bhavisatta eljut a szülővárosába. Felfedi a király előtt bátyja bűneit, visszakapja feleségét, sőt elnyeri a királyleány kezét is és trónörökössé kiáltják ki. A "gonosz" Vandhu Poyana királyához menekül. Poyana királya ultimátumot küld Kurujungala hercegéhez s ebben az ultimátumban követeli, hogy Kurujangala hercege kegyelemre adja meg magát s Bhavisatta két asszonyát szolgáltassa ki. A Kuru király háborúval felel erre a "szemtelen" követelésre. Kemény harcokra kerül a sor s a háború Poyana uralkodójának teljes vereségével ér véget. Bhavisatta így él aztán sokáig boldogan két asszonyával. Egyszer azonban egy szent elmondja neki elmúlt életének történetét s ez az elbeszélés arra indítja Bhavisattat, hogy lemondjon a világi életről. Szerzetes lesz s számos újjászületés után eléri a megváltást.

Ezt a változatosan és hiányosan előadott cselekményt keresztül-kasul szövi az elbeszélések és legendák egész sorozata. A legendák és mesék beszövésére számtalan alkalom kínálkozik az indus alkotásokban, melyek az újjászületés motívumával dolgoznak. Az egész versnek mindvégig népszerű a hangja s a lelki mélységeket feltáró, rendkívül érdekes cselekmény, az embernek mesteri ábrázolása előkelő helyet biztosít ennek az alkotásnak nemcsak a gazdag indiai irodalomban, hanem az egész világ epikájában.