Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 8. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: GORKIJ

FÖLDI MIHÁLY: GORKIJ
2.

"Kapkodni fognak a könyvem, mint mosusz után". Igen, Gorkijt a polgári társadalom fedezte fel, a polgári társadalom olvasta és terjesztette, az "Éjjeli menedékhely", többek közt, a polgári színpadoknak köszönheti európai sikerét. Mereskovszkij írta, hogy az ő korabeli, orosz nemzedékének Csehov mellett Gorkij a vezetője és tanítója, annyira "áll az orosz intelligencia testéhez", hogy eltakarja Tolsztojt és Dosztojevszkijt. A proletáriátus mégis a maga életét találta meg Gorkij írásaiban s születésének ötvenedik évfordulója alkalmából az orosz szovjetállam megünnepelte nagy költőjét. Volna valami közös a hanyatló polgárság s az uralomra törő proletariátus között?

"Törvények és erők uralkodnak", - írja Gorkij. "Hogyan szálljunk szembe velük, ha minden eszközünk az ész, mely maga is alá van vetve a törvényeknek és erőknek? Oly egyszerű! Élj és hallgass, különben porrá őröl az erő." - Tehát nem mozdulhat az ember? - kérdi valaki. - Egy tapodtat sem! Senki se tud semmit. Sötétség!

Íme a polgárság tudományos ignorabimusa. Két-három évtizede ez az ignorabimus az európai tudományban is térthódított. Valamely szubjektív hajlandóság jelentkezett, mely lemondott a törvények kutatásáról, feladta a reményt, hogy a megsejtett törvényeket objektív eszközökkel megtalálja s mint végső fórumhoz, az egyénhez, a tudós személyiséghez fellebbezett. Achille Loria már 1907-ben megsiratta ezt a változást "La crisi della Scienza" c. könyvében. A mai tudomány kezd antiobjektív, aszintétikus és antipozitív lenni. A fizikában elvetik a tömeg és anyag realitását s a mechanikai fizika helyére egy fenomenológikus fizikát állítanak (Mach), az antropológusok elvetik a számjegyeket, a koponya típusokat intuitív formák szerint igyekeznek felismerni, a filozófia "megtiltja" a kauzalitás elvének keresését s feltámasztja a transzcendentálizmust, a tudomány többé nem fáradtságos és érdekeletlen harc az ismeretlen ellen, hanem az emberi boldogság eszköze, melyet meg kell tartani, míg hasznos, de amelyet elhajítunk, mihelyt alkalmatlan e célra. Ez a boldogság is azonban elérhetetlennek látszik a tudomány eszközével: Renan és Messedagli diadalmas optimizmusa lassanként eltűnik s helyébe lép az emberi ész tehetetlenségének hirdetése, a tudomány lenézése, életünk és tudásunk bizonytalanságának és hiúságának hite. Bizonyos, Loria is állítja, hogy ez a jelenség csak átmeneti válságot jelez. A tudomány determinizmusának és objektivitásának korszakában az emberi akarat bénultan nézte a technika, a géptermelés fellendülését s a segítségével felépülő és elhatalmasodó kapitalista rendet. A 19. század második felében már csak szervezettségben bővült, már csak mennyiségben gyarapodott a technika s a rá épült kapitalizmus éreztetni kezdte fojtogató nyomását. Akiket fojtogatott, a proletariátus ekkor megmozdult, akik néma szereplők voltak, most szót kértek a drámában s tudatára ébredtek sorsuknak. Bekövetkezett a munkásság szervezkedése a gép kapitalizmusával szemben, a munkásság kinyújtotta karjait a történelem kerekei felé, az egész társadalom megvonaglott az élet mozdulására: a munkásmozgalmak új élet csíráit bontogatták. A cselekvő élet mindig szubjektív. Ez a kifakadó élet elárasztotta az irodalmat és tudományt és szubjektvitással töltötte meg. A hanyatló polgárság és a feltörő proletariátus így találkoztak össze a szubjektivitásban.

A pozitivizmusnak is megvan a maga dogmatikája, sőt metafizikája. "Láttam az eget - mondatja Gorkij - egész üres. De tudok egy igazságot: ki e föld teremtménye vagy, élj a földből. A földről úgy sem tudsz megszabadulni, ha mozdulsz, ismét és mindig a földön vagy." Az ég üres, mondta a dekadens polgárság is, Isten nincs, az ember nem tud többé hinni. De mi van a földön? A földön van az igazság s az igazság keresője, az ember. De vajon az igazságot keresi Gorkij embere? "Hé, öreg, - kérdi valaki az Éjjeli Menedékhelyben, - van Isten?" Luka, az orosz irodalomnak egyik legszebb embere, hallgat és mosolyog. Ha hiszed Istent, van Isten, ha nem hiszed nincs. Luka a hazugság vallását prédikálja a menedékhely önkéntes számkivetettjeinek. "Mi az igazság? - magyarázza Luka egyik híve - Az ember, ő az igazság. Luka értette ezt. Ő hazudott. De részvétből hazudott, vigyen el benneteket az ördög. Vannak emberek, kik részvétből hazudnak. Szépen, lelkesen, magasztosan hazudnak. Vigasztaló, kibékítő hazugságokat mondanak. A hazugság igazol. A hazugság szükséges. A hazugság...vallás." Igazság és szabadság nem is való az embernek. Ha egyszer megvalósulna a földön az értelem világa - vallja Dosztojevszkijjel Gorkij - s az emberi boldogság szinte logaritmustáblával kiszámítható és kiosztható volna, gúnyos arccal előállna egy gentleman s kezét csípőjére szorítva így szólna az emberekhez: Mit gondolnak, uraim, ne rúgjuk fel a porba ezt az értelmességet, csak azért, hogy ezeket a logaritmusokat ismét elvigye az ördög s mi ismét a mi balga akaratunk szerint élhessünk! S nem az a baj, mondja Dosztojevszkij is a naplójában, hogy akadna ilyen ember, hanem az, hogy ez az ember társakra találna. Mert ilyen az ember! Halmozd el minden földi jóval, adj neki olyan gazdasági rendet, hogy azon túl már csak az alvás, az evés a dolga s csak az a gond terheli, hogy a világtörténelem meg ne álljon, még akkor is puszta elégedetlenségből el fog köztetek és veletek játszani egy pasquillt. A polgárságnak egyik költői filozófusa s egyik kiváló drámaírója az Übermensch, a Superman álmát hirdette, Gorkij is féregnek és trágyának nézi az embereket, kik csak azért élnek, hogy kitermeljék a jobb embert, Istentől s a túlvilágtól Gorkij is, a polgárság is elszakadt s a létezés minden okául és céljául az embert jelölte meg. De a pozitivista polgárság is, Gorkij is az emberben sem hitt, a földi élet is elhomályosult, zűrzavarba veszett szemük előtt: az alaphang a céltalanság érzése. "Ki tudja megmondani, miért él? senki sem tud erre felelni. De kérdezni sem kell. Élj, ez minden. Járj-kelj s nézd az életet...A gyomor: ez a fő. Ha csöndes a gyomor, a lélek is eleven, - minden emberi a gyomorból jön." Vagy: "Minden ember egyforma: a bolha is mind fekete s mind ugrik", - mondja Gorkij. Íme, a polgárság utilitarizmusa, irracionalizmusa, amoralizmusa, istentelensége. Gorkij is, a hanyatló polgárság is nem erkölcstelen volt, hanem erkölcsön kívülálló, nem ateista, nem istentagadó, hanem Istentől megfosztott, Istentől elszabadult, istenellenes emberhívő. De voltaképpen az emberben sem hitt, az ember igazságában sem, - s így találkozott újra össze Gorkij és a dekadens polgárság.