Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 1. szám · / · FIGYELŐ

BÁLINT ALADÁR: GALIMBERTI-HÁZASPÁR KÉPEI

Egymáshoz nőtten energiáik, akarásaik tökéletes összefonódásával, zord magukra maradás közepette, a titkok titkát, a szubsztanciát fürkészték - és fiatalon sírba zuhantak. Elmúltak és ami megmaradt belőlük: hatvan vászon teleírva megoldatlan - mert megoldhatatlan - kérdések tömegével. Egész útjuk, hosszú útra készülésük, elpihenésük vérző kérdőjel és a képeik bevégzetlensége a megszakadt életfonal gyötrő szimbóluma.

Ritka együttérzéssel dolgoztak. Törekvéseik azonossága stílusukban is oly egységet teremtett, hogy a két művész képei szinte zavaró módon hasonlatosak. A nő meleg lírizmusa, a férfi kemény objektivitása, e két rokontalan emberi tulajdonság alig észrevehető árnyalati különbséggé enyhült a közös célt demonstráló munkák túlnyomó részében. Mindketten majdnem kizárólag térproblémákkal foglalkoztak. A szín és formaproblémákat, ha nem is kapcsolták ki teljesen, de a térség megoldási lehetőségeinek rendelték alá. Az utolsó képeken már a mozgás, az eleven élet üteme is hatalmas erővel felharsan. Összesűrüsödve, hangyabolyszerű nagy tömegek lüktetnek a vásznakon. Amsterdamban élt a két művész és a kikötő zsibongása, ezer hajó, kocsi, ember komplexuma, a mozgás dinamikus ereje mámorossá tette őket. Alkotásaikban az élettelen házsorok is felszívják a mozgás, a hang e mámorító fluidumát, szétfeszülnek, mozdulatlanságuk feloldódik és diadalmas elevenségükkel a soha meg nem dermedő univerzum részeseivé válnak.

A művészpár ezt akarta kifejezni. Mindaddig, míg ez érzésüket csupán jelezni akarták, alkotásaikból szuggesztív erővel áramlott ki ez akarásuk. De mihelyst ezen felül meg akarták rögzíteni azt is, ami meg nem rögzíthető, mikor egy képbe akarták beléfojtani száz meg száz kép tartalmát, törekvésük nem sikerült és az egymásfölé festett, erős határvonallal elválasztott képszeletek játékos kísérletté halványultak. Nem számoltak az emberi organizmus véges berendezésével. (A hátam mögött lévő tárgyakat nem láthatom ugyanakkor, mikor az előttem lévő tárgyakat szemlélem. És ha tükör segítségével közvetve és fogyatékosan tudomást is veszek róluk, ugyanazon a képen egy síkra ki nem vetíthetem.) Galimberték a kubizmus tanulságait vitték műveikbe. E tanulságok nem mint átvett külsőségek jelentkeztek a vásznakon. A művészpár céljaihoz mérten módosulva mint termékenyítő, eleven hatóerők feloldódtak a kész alkotásban. A tárgyakat a kiterjedés hangsúlyozásához mérten konstruktív mivoltukban jelenítették meg, a szerkezet tisztasága kedvéért lemondtak a festői hatás számos lehetőségének kiaknázásáról.

Egyenes, őszinte művészek voltak, kik megalkuvás nélkül, ritka becsületességgel haladtak előre. A kegyetlen sors kiragadta kezükből az ecsetet és munkáik, amelyek ígéretet, jövőt kellett volna hogy jelentsenek, a múltat, a bevégzetlen bevégződés szomorúságát plántálják a szemlélőbe.