Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 18. szám

Lesznai Anna: Napszálltán

Kedvesem enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.
Nem látod, estbe borult a bíbor határ?
Nem látod te, ki szembe kerültél velem:
Sok kicsi ránc gyűlt néző szemem köré.
Fáradt, őszbe vegyül már gyűrűs hajam.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

Már eleget sírtam, bódult hársfa fasorban.
Már elegen téptek belőlem rezgő sikolyt.
Jobb lenne halkan ülni az ablak előtt
Gyermekek táncát lesve az alkonyaton.
Kedvesem enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

Feltörve piheg már a hálás barna mező
Jó lenne pihenni, bizton nyugodni már.
Mint testvér a testvért egy ölből fakadt ölön
Bírni, hogy máma és holnap s örökkön örökké
Kiváltja, megváltja hangod az életemet.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

Ne higyjed, ne várjad, hogy sok felé viszen az út.
Mert delelőt látott, aludni száll már a nap.
Hiába ösztöklöd, szítod érett szívünk
Aranysúlyától telten csak haza hull.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

Most olvad mézbe a végső, véres sugár.
Hadd leljen karodban az édes alkonyi tűz.
S rögzítsen engem sorsod ércserlegére
Rózsás zománcként az izzó esti kohó.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.