Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 18. szám · / · Barta Lajos: A zöld ember

Barta Lajos: A zöld ember
III.

Mihelyt Bózsa Budapestre ért, bement a szerkesztőségbe és az újság levélpapírján levelet írt az Illetékes Hivatalnak, melyben közölte az eltűnt Magas Sándor katona adatait. Megírta azt is, hogy felesége hét hónap óta hiába vár, semmiféle hírt sem hall az uráról. Megírta, hogy hiába fordult háromszor is személyesen a hivatalhoz, még csak feleletet sem kapott. Elküldte a levelet és abban a hitben várt, hogy a nagy nyilvánosság hatalmas tényezőjével nem fognak olyan közönyt tanúsítani, mint az egyszerű parasztasszonnyal szemben, aki csak messze, a vidéki magányban bolygó pont és szolgasága mélyén bátortalanul tespedve él.

Hosszabb idő múlva levél érkezett Bózsához az alföldi síkságról. Ott lent élt a zöld ember az asszony fejében, aki a jól megszolgált föld miatt anyósával civakodott, aki belenézett a mindenségbe, keresett abban egy pontot és sehol sem találta: Csak a nagy űr volt mindenfelé és agyában a kínzó gondolat: hol van a zöld ember? Él-e még valahol, vagy meghalt már valahol? Várjon-e még rá, vagy hiába várja? A beláthatatlan messzeség ködéből, melyben felolvad minden ismeretlen valóság Semiclitől-Szibériáig, kibontakozik-e még egyszer a zöld ember? Barnán és pirosan, vagy fakón és nyomorultan, zölden és túlvilágin, keresztülleng-e az időn és a téren, hogy beállítson a kis kapun, szólván: - Itt vagyok édes feleségem!... Mikor jön meg testi valóságában és mikor távozik fejéből árnyék-valóságában a zöld ember?...

De ő tulajdonképpen nem is tudja, hogy fejében van a zöld ember? Csak azt érzi, hogy rossz neki!

Nem is tudja, hogy milyen rendkívüli dolog ez vele? Azt hiszi, az rendes dolog, hogy a félig özvegy szeme előtt ott éljen mindig a hatalmas, szörnyű zöld alak?...

És van-e ember, aki tudja róla, hogy mi van vele? Nem tudja senki sem!

Ki látja rajta, hogy mi van vele? Nem látja senki sem!

Van rajta valami különös? Nincs rajta semmi különös! Olyan ő, mint más!

Talán más formája van a gondolatainak? Nem, gondolatainak a formája olyan, mint a rendes emberi gondolaté!

Talán a szava változott meg? Nem, éppen úgy beszél, mint azelőtt.

Mit csinál tehát a zöld ember, aki az agyában van, akit ő a gondolatában lát, de úgy, hogy azt hiszi, a szemével látja?...

Van egy nagyon magas sziklahegy, melynek teteje felnyúlik az egeken túlra. Csúcsa olyan kemény, mint a gyémánt. Minden ezer évben leszáll arra egy madár és hozzádörgöli csőrét a gyémánt-sziklához. Amikor a kis madár csőrével az egész hegyet elhorzsolta, akkor múlott el a mindenség első pillanata... Ki látja meg a gyémánt-csúcson, hogy mennyit koptatott le rajta a kis madár? Azt nem látja meg emberi szem...

Mélyen az asszony vérébe és velőjébe bocsátotta gyökereit a zöld ember! És majd lassan kitolja helyükből régi gondolatait és más formát fog adni azoknak és más szavakat fog mondani, mint mondana akkor, ha a zöld ember barna-piros volna és otthon az udvaron hasogatná a fát, vagy az eke után menne és azt mondaná: tüled és hajsz! - vagy ha a kaszával vágná a búzát, vagy ha kemény fogával harapná a jó fehér kenyeret, vagy ha az ágyban magához szorítaná őt szilaj jobb kezével, azt mondván: - Édösöm! Kedvesöm!

Minden ezer évben leszáll a hegytetőre egy madár... ki látja meg, hogy mit csinál a zöld ember az asszony fejében, ahol a gondolatok formát vesznek fel és a szájban, ahol a nyelv azokat szavakká hangosítja?... azt nem látja meg emberi szem...

És a tekinteten, mely az asszony szeméből jön, ki látja meg a mást, mert a lélekben, ahonnan a sugár ered és a festékben, mely színt ad neki, benne áll lábával a zöld ember?...

Ezt meg nem látja senki sem!

Ez az asszony soha sincs magányosan. Sohasem menekülhet az egyedül valóságba! Sohasem teheti fel magában, hogy úgy fog dolgaira és jövőjébe nézni,mintha szabad ember lenne! Még álmaiban is tudja, hogy a zöld ember rátette mindenre kezét, ami őhozzá tartozik...

Hol van a zöld ember? Ott van-e Szibéria távolában ő is? Vagy ő már nincs sehol, mert a földben fekszik és zölden rohad?

De ha ő már a földben fekszik holtan, miért nem megy ki a fejéből és miért nem veszi le az ő dolgairól a kezét?...
 

Nagyságos ur kérem

a mult kor tetszet irni hogy bár mikor forduljak levél által sziveségért a Nagyságos urhoz igaz hogy ez egy kicsit más féle ügy mint amit a Nagyságos ur nekem megigért de azért nem vak merőségel vagy pedig elbizakodva fordulok a Nagyságos urhoz még egy kis sziveségre kérem nagy alázattal a Nagyságos urat ne tessék megsértődni hogy igy fejezem ki magamat valami kisebszerü alkalmazásra szeretnék elszegődni dehát pesten nincs ismeretségem és igy gondoltam el, hogy megpróbálkozom a Nagyságos urat levél által nagyon szépen megkérem hogyha lenne szives az ismeretsége által valami kisebbszerű alkalmazást szerezni nekem például valami nyomdában vagy pedig ott annál a szerkesztőségnél ahol a nagyságos ur van valami munkára tessék szives lenni elhelyezni de megjegyzem, hogy nem a tanultságom által vállalkozom erre az alkalmazásra csakis a szorgalmaságom által reménylem hogy amire válalkozom meg is fogom teni például job hejre gyermekek melé is elmenék vagy pedig könyebb szolgálatra még kevesebb fizetésér is elmenek valami job hejre csak hogy a télen magam ne legyek ide haza mert nem tudom hogy a férjem mikor kerül haza szegény akor pedig ha haza nem jön és én ide haza maradok az én életem csak szomoruságal lesz tele de igy ha valami jó hejre szert tehetnék talán könyebben mulna rajtam az idő mert már nincs kihez fojamondom a kedves férjem már hét hónapja nem irt nemis tudom mit tegyek nagy bánatomban kapkodnék fühöz-fához valahol hogy egy kis vigasztalást szeretnék kérem a nagyságos ur szives és kegyes párt fogását

Magas Sándorné
 

Három hónap múlt el azóta, hogy Bózsa levelét a szibériai ügyében az Illetékes Hivatalhoz elküldte. Folyton várta az Illetékes Hivatal válaszát és folyton hitte, hogy majd valami hírt kap a zöld emberről és könnyíthet a szibériai feleségének szörnyű baján. Csakugyan meg is jött az Illetékes Hivatal levele. Nagy cím volt borítékjára nyomtatva, a nagy cím elfoglalta a boríték egész felső felét és lefelé a harmadát. Az Illetékes Hivatal címe a borítékon mint hatalmas két védő szárny terült ki, amely az emberiség fölé borul. Vannak hát mégis hivatalok, melyek ellátják azt, amire rendeltettek! Egyáltalán, mégis csak van értelem a fejlődésben és a munkamegosztásban. Az emberiesség szelleme nem hiába hozta létre az Illetékes Hivatalt. Bózsa megrendültséget érzett és szeme szögletében hirtelen könnycseppel bontotta fel a borítékot, mely a szibériairól hoz üzenetet...

A borítékban az Illetékes Hivatal nyomtatványait, kérdő íveit küldte el és felszólította Bózsát, hogy azokat töltse ki, küldje el és majd azután várjon! Bózsa levelet írt az Illetékes Hivatalnak, hogy mindazokat az adatokat, melyeket tőle most kívánnak, már beküldte három hónap előtt! De ám jó! beküldi azokat még egyszer. De most már aztán fogjanak hozzá a nyomozáshoz! Keressék meg a zöld embert!

Éppen azon a napon volt az, melyen az osztrák, magyar és német csapatok általános rohamra indultak Szerbia ellen a Drinától a román Dunáig. Az orosz délnyugati hadsereg offenzívát kezdett Kelet Galíciában. De a német csapatok akkor már a Dünánál harcoltak.

IV.

A tél ráborult Budapestre. Bózsa már többször közöltetett az Új Században egy hosszabb hirdetést. Úgy gondolta, hogy ez a hirdetés alkalmas arra, hogy a figyelmet a zöld ember feleségére terelje. Meg volt abban írva, hogy (a szörnyű, felejthetetlen és elképzelhetetlen!) Przemyslből fogságba került egy ember, a Szibériába sínylődőnek felesége munkát és helyet keres...

Pár hét alatt végig gázoltak Szerbián. Monasztir elesett. A haditudósítók jelentették, hogy Szerbia katonai agóniában fuldokol, 160.000 a foglyok száma. A szerb hadsereg romjai Albánia vad, havas, élettelen, téli hegyein át menekülnek a tenger felé... és a szerb nép nagy százaléka elveszett a télben, a halálrohanásban Ipek felé és Ipeken túlra...

Az olaszok Oszlavijánál hiába akartak áttörni. A nyugati fronton nem történt semmi nevezetes. A görög kormány kijelentette, hogy az entente csapatait nem bocsátja görög földre, mert akkor a központi hatalmak csapatait is oda kell bocsátania.

Varsányi Irén eljátszotta a Táncosnőt.

A Vossische Zeitung amsterdami levelezője arról értesült, hogy a legutóbbi két héten Angliában harmincnál több gyűlést tartottak, amelyen a béke kilátásaival foglalkoztak. Minden gyűlésen az a nézet jutott kifejezésre, hogy a háborúban résztvevő valamennyi hatalom vágyódik a békére. Manchesterben az iparosok és gyárosok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Angliának kötelessége szövetségeseit is, a központi hatalmakat is megkeresni, vállalják-e a felelősséget a háború folytatásáért, miután valamennyi hatalom belátta, hogy a háborút nem lehet végig harcolni...

Budapesten alig volt szén és a szegény emberek majd megfagytak fűtetlen lakásaikban. Egy asszony, aki sorban állt és hajnali öt óra óta várt a Margit körúton huszonöt kiló kokszért, délután fél kettőkor összesett és meghalt...

Ezekben a napokban huszonnégy palota cserélt gazdát. Új milliomosok - akik vagyonukat a háborúban szerezték - vették meg a palotákat háromszoros áron...

A cukrászok kibővítették üzleteiket...

A pénz értéke mindig kevesebb lett...

Nagy fehér plakátok hirdették, hogy azoknak a katonaköteleseknek a bevonulását, akiket a pótsorozásokon alkalmasaknak találtak, két héttel elhalasztották...

Az oroszok támadását Tarnopolnál az osztrák-magyar csapatok visszaverték...
 

Nagyságos úr

kérem a hirdetésnek az alapján már kaptam 4 levelet 3-at pestről, 1 kunszentmiklósi, a három közül egyet erzsébetfalváról és két levélben az volt írva hogyha tehetem röktön menjek és én el is mentem röktön hogy szeméjesen meggyőződjek róla, mi lesz a foglalkozásam és mikor elsorolták megtetszet gyógyszertári szolgálatra keletem volna a gyógyszertárat kelet volna takarítani és üvegeket mosni ezekel mindel meg volnék elégedve de mikor a szobát megmutaták hogy az lesz a lakásam akor elmulot a ketvem tőle mert nagyon csunya piszkos és rosz egészségtelen szoba én meg azt nem birnám ki mert én a tisztasághoz vagyok szokva 60 korona let volna a fizetés egy holnapra de a szoba véget nem tudam rágondolni magamat a másik pesten a nagymező utcában lett volna Dr. nagynál ezt is megnéztem it gyermekek melé kelenék ehez is volna kedvem de hát nem maradhatunk rendben mert a férje nem volt odahaza és azt mondta hogyha a férje hazajön majd bőveben megbeszélik és akor majd megírja hogy kelek-e vagy nem, így áll a dolog jó hej nagyon nehezen kerül és nagyon örvendek, hogy ojan szép hirdetést tetszet tetetni ojan kitünő egész kifogástalan nagy köszönettel fogadtam a nagyságos ur sziveségét és ne tesék haragudni, hogy anyit írok de szeretnék mindent megírni, mit a gyerek a jó szüleinek maradak nogy tiszteletel

Magas Sándorné.

Pest megye Sádon 1915 december 7-én
 

Bózsa levelet írt az Illetékes Hivatalnak és megkérdezte, nem tudnak-e már valamit a zöld emberről? Az Illetékes Hivatal levelet küldött Bózsának. A hivatal hatalmas címe szerte terjeszkedett a borítékon. Ebben a borítékban is nyomtatott papíros volt, melyben az Illetékes Hivatal jelenti, hogy majd, ha megtud valamit, közölni fogja.

A borítékot az asztalra tette, az ismert belső hang megint elkezdte kérdezni Bózsát:

- Eleget tettél-e azokkal szemben, akik az öldöklésnek áldozatul estek, meghaltak, nyomorultak lettek, fogságban sínylenek?

A másik ismert hang azonnal felelt:

- Igenis! Mert ha semmi mást nem tettem volna, minthogy megóvtam tisztán az egyéniségemet, a háborús őrülettől szabadon és egészségesen megőriztem azokat az elveket, melyekre a világnak szüksége van hogy újra fölépülhessen, már akkor is hozzájárultam az emberiség megmentéséhez.

- Ostoba! Ez nem elég! A cselekedet is kell!

- Nem cselekedni, néha több mint cselekedni.

- És hogy vagy a zöld emberrel?

Bózsa este a Nemzeti Színházba ment. Gogoly Revizorját játszották új betanulással. A nagy körúton két mankóján függve eléje himbálódzott egy katona és koldulásra nyújtotta ki jobb kezét. Arra jött egy százados és rákiáltott a katonára:

- Micsoda dolog az! Rögtön hazamenni!

Kosztolányi Dezső nagyon dicsérte a Revizor előadását. - Színház után a belvárosban sok emberrel és pár zenekritikussal is találkozott:

- Honnan jöttök?

- Az öreg Sauertől.

- Tele volt?

- Psze! A hadi gazdagok két széken ültek!

Aznap éjjel távirat érkezett a francia szocialisták kongresszusáról. Határozatukban azt mondották, hogy a háborúért a kapitalizmus felelős, de még nincs itt az olyan béke ideje, mely hasznos volna az emberiségnek és a munkásságnak. Az időelőtti béke pedig csak sértené a haladást és a civilizációt.

V.

A szerkesztő megállt Bózsa asztalánál. Délután friss hó esett, aztán olvadni kezdett és víz csepegett a háztetőről. A cseppek az erkély kőkorlátjára estek és olyan szabályos közökben koppantak a kőre, mintha egy nagy órának a perceit mérnék és a soha el nem fogyó végtelent szabdalnák apró részekre. Az utcán éppen akkor gyúladtak ki az ívlámpák. Az ívlámpák azért égtek, mert kevés volt a szén a gázgyártáshoz. Látszottak szemben a háztetők, a vékony hó rongyos szőnyegével és a világos szobák ablakfüggönyeire árnyékok vetődtek. A túlsó soron az ívlámpa görbenyakú vaspóznáján a német szövetséges zászlaja függött:

- Olvassa csak el, Bózsa úr, ezt a kommünikét!

Az öt soros kőnyomatos hírben arról volt szó, hogy Sóvárdi, ez a nagyon gazdag ember, három árvaházat állít fel azok gyermekeinek, akik a háborúban elestek. Az árvaház központi igazgatója Gedernyei udvari tanácsos, az ismert emberbarát lesz.

- Igen! - mondta Bózsa, miután átfutotta a hírt.

- Kérem, írjon erről egy cikket!

Bózsa azonnal telefonált Gedernyeinek:

- Bózsa István hírlapíró. Méltóságos uram, mikor tehetném tiszteletemet?

- Legyen szerencsém holnap délután.

Bózsa felkereste Gedernyeit:

- Örülök, hogy éppen méltóságos uram került az árvaházak élére.

- Nagyon szép cikk volt a lapjukban erről a témáról.

- Engedje meg, hogy a cikk szerzője méltóságod jóakaratát kérje egy szibériai fogoly felesége számára.

- A legnagyobb örömmel.

- Egy Przemyslben fogságba esett ember feleségéről van szó. Kérem, adjanak neki valami állást az árvaházaiknál! Nem akarok a pszichológiai részletekre kitérni, Méltóságos Uram, de itt a nép egy asszonyáról van szó! Hiszen tetszik tudni, milyen tragédiát fejez ki ebben a háborúban ez a szó: a nép!...

- Kérem, szerkesztő úr, teljes jóakarattal...

- Azt gondolja meg, méltóságos uram: Przemyslben került fogságba. Hiszen tetszik tudni, hogy mindennek a foglalatja ez: Przemysl!

- Hogyne, szerkesztő úr! Mindannyian adósok vagyunk nekik.

- Az illető ugyan egészen egyszerű asszony, de...

- Parasztasszony? Na, akkor egy kiszolgáló állást mindenesetre kaphat... ilyen sok kell majd...

- Éppen az, méltóságos uram, hogy bár egyszerű asszonyról van szó, ilyen durva foglalkozással nem érheti be. Ebben az asszonyban a nép egyszerű, egészséges esze, világos szelleme van meg és ezt nem szabad avval büntetnünk, hogy lealacsonyítjuk...

- Kérem, szerkesztő őr! Örülök a disztinkciójának... Przemysl! Hogyne! Mindannyian adósak vagyunk nekik!... Tehát egy felügyelőnői állást! Jó?

- Nagyon le vagyok kötelezve, méltóságos uram!

- Írni, olvasni tud?

- Hogyne!

- Gyermeke nincs?

- A kis leányát a szüleinél hagyja.

- Na és akkor miért megy el hazulról!

- A zöld ember miatt!

- Ki az a zöld ember?

- Egy vízió, méltóságos uram! Az asszony látja az agyában az urát! Az ura egészen zöld! Állítólag ilyenek voltak azok, akik hónapokig éltek a przemyslii kazamatákban... és így harcoltak az erődök közt.

- Egészséges az az asszony?

- Teljesen egészséges.

- Szerkesztő úr személyesen ismeri?

- Személyesen!

- Rendben lesz, szerkesztő úr. Két-három hónapon belül megnyílnak az árvaházaink, akkor az ön protezsáltját is behívjuk.

- Nagyon le vagyok kötelezve.

- Kérem, szerkesztő őr!... Przemyslii fogoly! Mindannyian tudjuk, mivel tartozik nekik a Haza... Nagyon örültem, szerkesztő úr!...

Bózsa levelet írt a szibériai feleségének: legyen nyugodt, a Gedernyei árvaházak valamelyikénél felügyelőnői állást fog kapni, elkerülhet hazulról.

A Gedernyei árvaházak az ország három különböző helyén voltak fölállítandók, az alapító egy-egy vidéki birtokán.