Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 9. szám · / · Pierre Lou˙s: A nő és a báb

Pierre Lou˙s: A nő és a báb
Regény a spanyol életből
XV.
Epilógus és tanulság.

André gyalog ment vissza a városba. Este hét óra volt. Meseszép holdfény mellett szinte észrevétlenül változott át a földi világ képe.

Hogy ne kelljen ugyanazon az úton mennie, amelyen jött vagy talán más okból, André a mezőn át nagy kitérővel kerülte el az Empalme-utat.

A déli szél a nem csökkenő melegségével megmámorosította Andrét ezen a késő esti órán, ami külön gyönyörűséget szerzett neki.

És amikor megállt, hogy félig lehunyt pillával borzongva élvezze az éjszakai forróság különös ingerét, az útját egy hintó keresztezte, amely hirtelen megállt előtte.

*

André feléje ment. Szóltak hozzá a hintóból:

- Kissé megkéstem - susogta egy hang. - De maga kedves, hogy várt rám. Szép, ismeretlen ember, maga nagyon tetszik nekem. Rábízhatom-e magamat ezen az elhagyott és sötét úton? Ó, Uram Teremtőm! csöpp kedvem sincs ma éjjel meghalni.

André ránézett a nőre oly pillantással, amely a jövőbe látott. Aztán hirtelen nagyon elsápadt és a kocsiban a nő mellett elfoglalta az üres helyet.

A hintó nekivágott a nyílt mezőnek és csak egy kis zöld ház előtt állt meg, amely három olajfa árnyékában gubbasztott. A lovakat kifogták. Azok aludni tértek. Másnap reggel három órakor újra rájuk tették a szerszámot. A hintó visszagördült Sevillába és a piaza del Triumfo 22. száma előtt állt meg.

Elsőnek Conchita szállt ki belőle, André nyomon követte. Együtt mentek be a házba.

- Rosalia! - mondta Concha a szobaleányának. - Gyorsan csomagold össze a málhámat. Párizsba utazom.

- Asszonyom - mondta a szobaleány - ma reggel itt volt egy úr, aki a seńorát kereste és minden áron be akart jönni. Nem ismerem azt az urat, de ő azt mondta, hogy a seńora már régóta ismeri és nagyon szeretné, ha a seńora fogadná őt.

- Névjegyet hagyott magánál?

- Nem, asszonyom.

Ám ugyanakkor egy inas is jelentkezett levéllel és André utóbb elolvashatta, hogy a levélben ez volt:

“Conchita, én szerelmem, megbocsátok neked. Nem tudok ott élni, ahonnan te hiányzol. Gyere vissza hozzám. Most én kérlek téged, én könyörgöm hozzád térden állva, hogy jöjj vissza.

Csókolom a mezítelen lábadat.

Mateo."

- Vége. -

Fordította: Színi Gyula