Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 2. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Hatvany Ferenc képei és H. Winsloe Christa szobrai

Szakadatlanul munkában, energiáit egy pontra irányítva, visszavonultan éli napjait Hatvany Ferenc báró. A képzőművészeten kívül más alig köti le érdeklődését, mint hű sáfár gazdálkodik természetadta javaival és előre kiszabott útjáról nem téríti őt le semmi sem.

E tudatos munkának, dicséretre érdemes koncentráltságnak értékes eredménye az a kollekció, mely az Ernst-múzeum termeiben rendezett kiállításán hirdeti az utolsó esztendők terméséből kiolvasható emelkedést, érett, férfias művészetének elmélyülését.

Zökkenők, kisiklások, rejtett erők kirobbanásai nem teszik színessé, izgatóvá e pálya lendülését. Harmonikus fejődés, szinte törvényszerű módon bekövetkező tisztulás egyenletes ritmusa kiséri az egymást követő, egymásból következő periódusok menetét. Nem érezzük a lefojtott energiák nyugtalanító feszültségét. Magas kultúra tanulságaiból kiinduló és egyre csiszolódó, egyre szélesebb területet befogó talentum magától értődő fölényét biztosan elsajátított, helyesen értékelt motívumok artisztikumát látjuk.

Hatvany Ferencnek már a jelentkezése is rokonszenves volt annak idején. Nálunk még a hosszú éveken át szereplő művészek jó része is kevéssé tekinti lelkiismereti kérdésnek a mesterségbeli dolgok alapos megtanulását (a konzervativek talán még kevésbé, mint a legfiatalabbak), ezért meglepett bennünket az ismeretlenségből kilépő művész alapos készültsége, kifejezésbeli készsége. Tudása azóta még szélesebb alapokra helyeződött, a különböző hatások nyomai, melyek bemutatkozása alkalmával képeiből kiütköztek, elsimultak, művészete, mely ma már töretlen egység jeleit mutatja, magába oldotta, felszívta e tényezőket.

Hatvany festői fantáziáját első sorban az asszonyi test izgatja. Annak szépségeit kutatja, azt helyezi alkotásainak középpontjába. A hús áttetsző pirosságát, a bőr hamvas szövetét, lágyságát, tompa fényét, a mozgás ritmusát, lüktető elevenségét mesteri biztonsággal eleveníti meg. Selymet, színes szöveteket terít az érett, buja test köré, mely a zárt szoba határai közé illesztve, mint szekrényében a drágakő, pihen, pompázik. A szabad természetbe még nem illeszti bele az élő emberi testet, legalább nem oly értelemben, hogy az dominánsa legyen a vegetáció, víz, hegy, égboltozat együttesének. Az interieurfestés egyébként is erős oldala Hatvany Ferencnek. A bútorok, falak, szőnyegek anyagát, foghatóságát szuverén biztonsággal érzékelteti. A holt anyag átfűl, életrekél képein.

Hatvany az utolsó fejlődési fázisában mindinkább a portréfestés felé fordul. Festői tárgyilagossága, pozitivitása kiváló módon érvényesül ez irányú tevékenységének kifejtésében. Nem torzít, nem helyez előtérbe festői szempontból másodrangú elemeket, hogy ezáltal az egyén sajátosságait kiélezze, aláhúzza. Minden egyes esetben a fizikum adottságából, számtalan kisebb-nagyobb jelentőségű rész egybehangolásából, a formák szigorú következetességgel keresztülvitt felépítéséből sugárzik ki a karakter. Hatvany tárgyilagossága bizonyos tekintetben túlzott. Elnyomja a lírát, a meglátás fellobbanó örömét, a megcsinálás óráról-órára új gyönyörűséget hozó izgalmát, szóval azt, ami a mesterségben emberi. Ha el is önti fantáziáját munkaközben a teremtés bódulata, ennek nyomait a képeiből gondosan kigyomlálja, ami nyilván felesleges energiapazarlás.

Rajzai között némelyik egyértékű a befejezett kész alkotással.

*

Hatvany Ferenc kiállítása alkalmából rokona, Hatvany Lajosné Winsloe Christa bemutatta szobrait. Winsloe Christa még nem áll a kifejezésbeli készség oly magas fokán, mint Hatvany Ferenc, de a szobraiból, szoborterveiből kiáramló egészséges erő, kemény energia további fejlődésére nézve sok jóval biztat. Határozott irány, a tanulságok tisztázódása még nem érzik munkáin, de a talentumnak, a friss látásnak nyomait már is fellelhetjük azokban. Súlyos tévedésnek kell minősítenünk fehér márványból faragott hízott disznaját. (A régi olasz mesterek vasba, nemtelen fémbe öntötték e lomha, formátlan állatot.) Bronz antilopja annál kecsesebb. Az összevont formák, folyamatos nagy síkok, a pattanásig feszült mozgás rugalmassága, szerencsésen demonstrálják a művésznő jellemző erejét, anyagismeretét és tudását.