Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 12. szám

Pilisi Lajos: A Vörösmalom
Párbeszéd

(Somlai Artúrnak)

Történik a Duna mentén a hetvenes években.

Személyek:

A molnár: A molnár göthös, köhögős, lábfájós ember és egész nap a priccset nyomja. Rossz a lába, rossz a melle, csak a szeme jó. A haja gyér és sárga, járni bottal sem bír. Amikor feltápászkodik, olyan, mint egy tollát hullajtott gubbasztó madár mint egy vén sas.

A menyemasszony: Keskenyszájú, lázas szemű, vékonycsontú 30 éves asszony. Ha beszél belső tűz csapkod a szavából. Amikor elcsügged, olyan félelmes, mint a temetői szobor. A teste rugós és kemény, mint az acél. A szava éles, mint a kerti fűrész. Mindennel együtt olyan, mint egy szoknyába szorított forradalom.

A molnárné: Csak egy villanás. Deres hajával, sárga fogsorával, beesett szemével mintha kép lépne ki a rámájából. Mintha valami váratlan vendég jönne. Mintha maga a halál.

Színpad

Egyszerű bútorzatú szoba. Keményfa asztal, keményfa székek liliomos háttal, banyakemence, padka, szentképek. És arany rámában a molnár. Előtte virágos, habos kötény, haja sütött, nyakában hosszú aranylánc. Legénykép. Széles fényes sifonok, öreg sublót. A molnár egy magas lábú hárságyon fekszik. Előtte szék, a szék mellett kampós bot. A falon rámában mirtuszkoszorú. A párbeszéd kezdetén betűz a szobába az alkonyati nap, vörösen esik a mirtuszra, ahonnan mind lejjebb csúszik. A párbeszéd végén úgy terül el az ágy előtt, mint egy nagy piros tócsa. A szoba gerendás. Két ablaka az utcára, egy kisebb az udvarra néz, az utcai ablakban akácok bólongatnak.

A molnár (az ágyon): Hm, aztán újat vöttek?

A menyecske (ácsorog a szobában): Azt, mög az oblajdert is mögcsináltatták.

A molnár: No ez elég szép pénzükbe kerülhetött.

A menyecske: Vót nekik. Okosabbat nem is töhettek vóna.

A molnár: Gondolod?

A menyecske: Hát mire tötték vóna? A fiataloknak atták. A malomnak. Inkább is mint a kutyának vagy a papnak.

A molnár: Szamárbeszéd. Hadd el az ilyenöket, mer nem szeretöm. Aki a papra gondol, magára gondol és nem a kutyákra. A maga lelki üdvösségére. Ejjaj, mit értöd te esztet.

A menyecske: Hát az löhet, hogy esztet nem értöm, de azt értöm, hogy mifelénk, kinek mije van, azt nem a papra hagyja, hanem a gyerökire.

A molnár: Neköd még az sincs.

A menyecske: Mindig csak esztet hányja.

A molnár: Te mög örökkön csak a malmot.

A menyecske (az ablaknak dől): Hát aszt szeretné, ha ítélet napig a vörösmalom maradna?

A molnár: Azt.

A menyecske: Én nem bánom. Maradjon. Az én életömbe már úgy is jó lösz. Gyerököm úgy sincs.

A molnár: No látod.

A menyecske: Pedig hatszáz forinttal könnyen hengörös is lehötne.

A molnár: Az én hatszáz forintommal úgy-e?

A menyecske (sóhajt): Már a Vargáék is hozattak.

A molnár: Hát csak hozassanak.

A menyecske: Mink mög elmönyjünk kódulni úgy-e?

A molnár: Asszonybeszéd. Hát aszt hiszöd, hogy a hengör különb a kűné?

A menyecske: A vörös kűnél biztosan.

A molnár: Ejjaj, a francia kű se vót különb. Én aszt se vöttem, hát eszt se vöszök.

A menyecske: Majd vönne, csak lönne jártányi ereje.

A molnár: Akkó se vönnék.

A menyecske: Dehogy nem. Ki se bírná asztat. Csak egy napig látná hogyan fordul fél teherrel a kijáró legény, sokszor mög sehogyse, majd vönne akkó.

A molnár (gúnyosan): Hengört?

A menyecske (leül): Azt, hengört. Mer most mindönkinek csak az köll. Maholnap már csak a malteros őrlés marad a mienk. Vámos nincs, új nem gyün.

A molnár: Nem ám, mer eljajgatjátok. Híre van a vörösmalomnak, azt mondják, hogy éjszakaszámra jajgat benne a kísértet.

A menyecske: Ejjaj, nem jajgat ottan senki se, hacsak a Marci nem dombéroz néha napján.

A molnár: Hát az miér?

A menyecske: Hát a jó Isten jobban tudja. Aszongya, hogy álmába töszi. Húsz esztendeje van má a malomba, hát hová vessük? Aszongya, hogy amióta az apámurammal összefázott, hát azúta egy asszony se níz rá többet. A sánta lába miatt. Még az esküdött is elhagyta. Hát ettűl jajgat álmába. Aszongya, ha visszagyünne az asszony, vagy másik, akkó möggyógyúna.

A molnár: De asszonyszót is hallanak onnan.

A menyecske: Az is löhet. Néhanapján bizony magam is elsírdogálok.

A molnár: A gyerök miatt?

A menyecske: Az is elég baj, de van annál még nagyobb is.

A molnár: A hengör?

A menyecske (hosszú sóhajtással): Az. Tegnap is bekiáltott a Simi úr: no Tárnok gazda lösz-e má hengör? Mer ha nem lösz, más felé viszöm az életöt.

A molnár: Azt monta?

A menyecske: Azt.

A molnár: Hm.

A menyecske (panasszal tele): Mer mind így beszél, mer mind így beszél.

A molnár: Mögájj Juli. Most én kérdök tűled valamit: Mond mög, azér gyüttél-e hogy engöm próbágass, mer ha azér, akkó roszkó gyüttél.

A menyecske (feláll és a szívére szorítja a kezét): Hát olyannak ismer engöm az apámuram, hát olyan vagyok én?

A molnár: Mer azér gyüttél, mer mér gyüttél vóna másér. Hát ereggy csak haza, oszt mond mög az uradnak, hogy azér nagyon kár volt tégöd idefárasztani. A vörösmalom eddig is küves vót, oszt ezután is az marad. Az én keserves pénzömön egy kutya se uraskodik. Néköm csak fertály malmot hagyott az apám, amikor mög mögházasodtam, két kanta babot, mög egy szopós borjút kaptam. Hátha ez elég vót neköm egy egész életre, nektök is elég löhet a malom. Még ha vörösküves is. Akinek mög hengör köll, az vögyön magának. Hát eszt mond mög az uradnak.

A menyecske (esetten): Mögmondhatom ha akarja. (Szünet.) Anyámasszony is gyühetne már. (Szünet.) Jó oda marad. (Szünet.) Csak ide mönt a kis tagba?

A molnár (befordul a vackon): Hengört? Istennyilát a nyakatokba.

A menyecske (Lecsukja a szemét. És csak lassan kap újra életre): Holnap piac lösz Kalocsán. Nem köll valami? Valami orvosságféle vagy más? (Szünet.) Jó vót a lepény amit röggel kűdtem?

A molnár: Elfogyasztottuk.

A menyecske: Jó volt?

A molnár: Nagyon dercésen ölettek.

A menyecske: A jegyző úrnak nagyon is ízlett.

A molnár (hirtelen visszafordul): Hát aszt honnan tudod?

A menyecske: Paksra mönt, oszt várni köllött neki a rénél.

A molnár (megkönnyebbülten): Ahá, hát ottan övött belüle.

A menyecske (élesen): Ottan is. (Szünet.) Mondta is, hogy ez a lepény olyan, hogy kétször is möglöhet önni.

A molnár: Azt mondta?

A menyecske: Azt. Övött is belüle, amennyi csak beléje fért. (Szünet.) Hát akkó mondta, hogy ű már röggel is övött ebbűl. (Szünet.) Itt az apám uraméknál. (Az asztal felé indul.)

A molnár (megrezzen): Mit csinálsz?

A menyecske: Semmit, csak főtöszöm innen a tintát a sifonér tetejire. Ott annak a helye. Itten még fődöntheti valaki, ha besötétödik. (Amíg a menyecske tesz-vesz, a molnár szemmel kíséri minden mozdulatát. És csak akkor ejti le újra a fejét, amikor a menyecske visszamegy az asztalhoz.) Ni itt ugyancsak elcsöppent valami. Egészen kiötte az asztalt. Biztosan ecet, így van ez, ha beszárad a tinta oszt sürgősen köll írni valamit. (A kendőjével dörgöli.) De kár ezér az asztalér, hogy mögrepett. (Szünet. A molnár újra megemeli a fejét, az asszony féloldalt áll és ellankad a keze.)

A molnár: Milyen furcsa a képed Juli. Milyen fehér. Mintha kőbűl vagy viaszkbul lönnél.

A menyecske (megelevenedik): Fehér vagyok? Talán attúl, hogy hideg szaladgált bennem, mer mástúl mitűl. Hiszen hétszámra se látok szappant, oszt csak úgy mónárosan korpába mosakszok. (Kihúzza a csípőjét és felül a láda tetejére.) Az igaz, hogy a pillangókorpa jobban kifehéríti az embört még a betegágynál is, mer az is jó fehérít. Úgy-e apámuram? (Megemeli a láda tetejét, nézi hogy be van e zárva. A molnár kerekre nyitott szemmel követi minden mozdulatát.) Mer az apámuram se vót mindig ilyen vászon korsó képű igaz-e? Ameddig dologgal bírta, addig ugyan nem. Nincs is jobb, mint a napon gyünni mönni. (Körülnéz a szobában, mintha keresne valamit.) Ni a pennát mög az asztalon hagytam. (Leszáll a ládáról, lassan megy az asztal felé, a szeme hol itt, hol amott akad el, a molnár a sarokba szorított kutya ijedtségével követi.) Így ni, hadd lögyön ott ez is, ahol a tinta. Ez a röndje. Úgy-e apámuram. (A sifonér elé áll.) Ez is régi portéka löhet már. De sokat tisztogattam a kallantyúját. (Megpróbálja kihúzni a legfelső fiókot.) Még most is olyan nehezen jár. (A másik fiókot próbálgatja.) Ez is. (Egy csöppet ernyedten.) Mindön úgy áll benne, ahogyan régön. (A molnár képin komisz nevetés rándul végig, a menyecske elkapja és újra kihúzóckodik.) De szép ez a kékszélű pohár. Azelőtt mindig ebbűl ivott az apámuram. Emlékszöm, még a lakodalmamra is elhozatta. Hej de sok jó bor termött abba az esztendőbe. Ami kisebbik szőlőnk, a három kapás, többet adott abba az évbe huszonhat akónál. Ejjaj hol van az má. Még az ilyen redves apró tőke is tele volt szőlővel. (Mutatja és közben a legalsó fiókot próbálgatja. A molnár utána hajol az ágyból és nevetve nézi a vergődését.) Úgyám, nem is vót azúta olyan termés. (Sóhajt.)

A molnár (tele szájjal): Maj lösz. Mer vót is, lösz is.

A menyecske (megrezzen a molnár gúnyos hangjától ott hagyja a sublatot és reszkető vállal vánszorog tovább. A sifonérnál újra gyökeret ver a lába. Nézi): De szépek is ezök az öreg sifonérok. Ha csak egy kicsit is gondozza űket az embör, hát olyan fényösek, mint a tükör. Mint a megtörülgetött almák. (Nézegeti, hogy be van-e zárva és a kendője csücskével törli.) Ejnye oszt be sincsen zárva. Ha elszunnyad apámuram, hát akárki akármit is kiszödhet belüle.

A molnár (úgy nézi a menyecske jövését-menését és úgy beszél, mintha folyton azt mondaná: víz, víz, itt sincs amit te keresel. Amikor a menyecske a sifont próbálgatja, hangosan nevet): Had szöggyön, ott szödi ahol van. Hanem azér azt ami szödni való még se a sifonérba tartogatjuk, de nem ám.

A menyecske (szinte sírva): Úgy-e nem? Igazuk is van, már miér is tartogatnák ottan. (Akadozó szemmel néz körül, mintha mégegyszer megpróbálná kitalálni, hogy hol is van, amit keres. Két kezét a homlokára szorítja, végig szemez a szobán, fel a gerendáig. Zaklatottan pihen meg a gerenda közé dugott öreg biblián. A molnár nyitott szájjal, nekigörnyedve nézi a kínlódását. Amikor a menyecske tovább rebben a bibliáról a molnár rekedten nevet.) Ami félteni való, azt jobb helyön tartja az embör.

A molnár: De jobb helyön ám.

A menyecske (már nem bír a kínjával, szinte dadogva): Valami írást hozott a jegyző úr, amikó röggel itt járt?

A molnár: Se nem hozott, se nem vitt.

A menyecske: Oszt a pap is itt járt?

A molnár: Hát ahó mög mi közöd?

A menyecske (visszaül a ládára, két keze az ölébe esik): Csak úgy kérdöztem.

A molnár: Mondd Juli, minek koptatod magadat, mikó úgy is tudod, hogy mi a vége? A vége az, hogy én is azt tartom, amit az apám: ami az emböröké az az emböröké. De legelébb mégis csak az Isten gyün. Aztán senki tovább. Azt tartom, amit az apám: jónak ne hagyj, rossznak ne keress. Hát értöd-e már?

A menyecske (halkan, összetörten): Most már értöm. (Szünet.)

A molnár: Aztán az se igaz, hogy a te lakodalmad úta nem vót termés, mer 76-ban akkora vót, hogy ki mennyi edényt vitt, annyi bort kapott helyötte. (Szaporán beszél, szinte gyöngyözik a szava.) Hetvenkettőben mög olyan termés vót, hogy a Draskovics uraság gödröket ásatott, a kőművesek mög kicimöntözték, oszt ebbe rakták bele a szüretösök a cefrét. Hát olyan termés vót.

A menyecske (alig hallgat a beszédre, a molnár utolsó szavainál az ágyra szalad a szeme: hátha ott van?): De sokáig gyün az anyámasszony. (Szünet. Újra nekihúzódszkozik.) Nem akarja, hogy egy kicsit összeigazítsam az ágyát? Tudom, hogy röggel úta senkise tötte röndbe. Akarja hogy fölcsapkodjam egy kicsit?

A molnár (erősen szembe néz vele): Csupa vér a szömöd Juli, mintha egész éccaka virrasztottál vóna. (Szünet.) No gyere no, csapkodd föl egy kicsit, nem bánom.

A menyecske (meghajtott fejjel megy az ágyig, az öreget derékon öleli és az ágy sarkába teszi): Így ni, apámuram. (Felszedi, megpihézi a párnákat, közbe beletúr az ágyba, hogy nincs-e ott, amit keres.) De kár az ilyen dolgos emberér, hogy mögöszi a télvíz, mög a malom. Istentűl kár bizony. Ha járni tunna, két legényt is kitönne. (Úgy mondja, mintha azt mondaná: nincs, nincs.) Ki, ki, ki. (Újra felveszi az öreget és visszateszi a párnára. Két kezét a párna fölé rakja, betakarja. Aztán nem bírja tovább és az ágy szélére roskad.) Apámuram, apámuram szánjon mög engöm. Ne vesse a szömömre, hogy nincs gyerököm, hiszen én arrúl semmit se töhetök. Ne tagadjon ki azér a szívibűl minket.

A molnár: Eriggy már. Eriggy no, még agyonnyomod a mejjemet. Mögfulladok itt miattad,

A menyecske (felkel, leül a ládára és a szemét törülgeti.)

A molnár: Most má jó. Egészen röndbe tötted az ágyamat. Hanem azér még sincs igazad abba, amit az előbb mondtál. Mer ezelőtt öt évvel is elég jó termés vót. Majd olyan, mint hetvenkettőbe.

A menyecske: Löhet. Má nem igön emlékszöm arra.

A molnár (kegyetlenül): Pedig emléközhetnél.

A menyecske: Istenöm.

A molnár: Ha mög nem emlékszöl, neköm bízvást elhihetnéd.

A menyecske: Hát lögyön. Mer akárhogy is van, énneköm már semmi hátramaradásom sincs abbúl. Lögyön. Nem akarok én még ebbe se ellenközni az apámurammal.

A molnár (cudarul): De ha éppen kíváncsi vagy azt is mögmondhatom, hogy a te lakodalmad idejibe hogy vót. Hát akkó sehogy se vót. Mer ó-bort ittunk, mer abba az évbe semmi termés se vót.

A menyecske (megrándul, a szemébe húzza a kendőt).

A molnár (szünet. Szünet után a molnár a mellette való széken kaparász, felveszi a pipáját, rágyújt és a fél fogára csapja): Mer abba az évbe jégverés vót.

A menyecske (felzokog).

A molnár (szünet után): Nohát!

A menyecske (feláll és belekönyököl az udvari ablakba).

A molnár: Mi az, gyün valaki?

A menyecske (fulladtan): Nem. Senki. Csak a csirkék. Fölmöntek a féször tetejire, oszt ott csipögetnek valamit.

A molnár: Biztosan a korpaélesztőt. Tennap tötte az asszony. Eridj ki, oszt hessögesd le űket. Fene a fajjukat, még belepiszkítanak. (Amikor a menyecske az ajtóban van.) Legjobb lösz ha levöszöd, oszt beviszöd a kamarába. Tödd föl a venyige tetejire.

A menyecske: Jó, majd föltöszöm. (Kimegy.)

A molnár (amikor a menyecske kiment, a molnár leteszi a pipát és hallgatódzik. Azután levergődik az ágyról és kínosan-keservesen az ágy mellett levő székre roskad. Megpihen, magához veszi a botját és odacibálja az asztal mellett lévő másik széket is. Így, két székre támaszkodva, lökdösi magát előre egészen a kemencéig A búbosnál felkapar a gerendára, és lepiszkálja a bibliát. A biblia földre hull, a molnár lecsúszik a székről a földre, így négykézláb a biblia után kapar és így vergődik vissza az ágyig. Felkapaszkodik és a párna alá teszi a bibliát): Ez köllött vóna neki. Hengörre. (Nagy kínnal visszakapar az ágyba. Kétszer háromszor is nekilódul, amíg sikerül neki. Amikor fenn van, halálos fáradtan mondja): Hengör? Istennyila a nyakatokba. (Betakaródzik, szünet.)

A menyecske (amikor bejön, a nap már egészen takarodóra csúszik, a vérpiros sugár, ami előbb még a falon vonaglott, most az ágyra esik és onnan lejjebb a földre, egészen az ágy elé): Szétcsaptam közöttük. Két tojást is találtam, majd mögörül neki az anyámasszony. Nézze csak apámuram mekkora. (Elakad a szava, előbbre akar menni, de gyökeret ver a lába, mert meglátja az összerángatott székeket. A szeme végigszalad a nyomon, fel a gerendáig és szinte minden porcikájával nekiágaskodik. Észreveszi, hogy nincs a biblia. Így kinyúltan, szinte kétszer akkorán az ágy felé mered.)

A molnár (meghorkan, lekap az ágya mellé, az ágyába húzza a botját és két kézre kapja): No no, az Istenödet!

A menyecske (fuldokolva): Hát lösz-e hengör?

A molnár (megemeli a botját): Amíg én élök, addig nem. A halálom után mög majd möglátjátok a többit.

A menyecske (előre nyúlik és az asztalba kapaszkodik): Hát lösz-e hengör?

A molnár (keményen): Amíg én élök, addig nem.

A menyecske (rövid szünet után): Hát akkor möghal apámuram.

A molnár: Mög-e? hát csak gyere. Gyere ha mersz.

A menyecske: Hogy gyüjjek, hogy merök-e? ne féljön, mer gyüvök, mer merök, ne féljön. Aztán elvihetnek, aztán fölakaszthatnak, mer én a többivel már ennyit törődök, ni. (Pattint.) Mer tudja mög, hogy én már semmit se törődök az életömmel. Semmit. De az a malom még akkor se lösz a világ csúfja, ha belehalok. (Mint a láva.) Hát embör az ilyen? Papra hagyja a pénzit, misére, testamentumba rakja a nyomorúságot. Más mónár még a haló porába is mögfordulna, ha üresen járna malmába a garat. Ez mög testamentumba töszi. Nem köll hengör, nem köll, csak nem köll. Hát mér nem köll? Ha csak egy szóval is mög tudná mondani, hogy mér. Csak nem köll, nem köll. Mer semmi se köll az öregöknek, amit a fiatalok akarnak. A fiatalok mög dögöjjenek mög, úgy-e? Dögöjjenek bele, mer az öregök öregök. Mer se látnak, se hallanak. Hát jó, mögdöglünk, de nem apránkint, hanem éccörre. Éccörre mind a ketten.

A molnár (felül az ágyában, szinte neki éled, amíg felkészül. Hátát a falnak támasztja és két kézre kapja a botot): Na gyere kutya, gyere ha mersz.

A menyecske: Hogy merök-e, még hogy én merök-e? Hiszen már tíz év úta merök, hiszen minden éccaka gyüvök. (Előrelép, de valami eszébe jut és földhöz ragad a lába.) Oszt még aszt merte mondani, hogy az én lakodalmam idejében nem vót termés. Ilyen embör meri a szömömbe mondani, hogy akkó jégverés vót. Na hát majd én mögmutatom, hogy mi vót, maj mögmutatom, hogy ez is csak olyan mondás, mint az, hogy nem lösz hengör. (Előrenyújtja a kezét, mintha már messziről meg akarná fogni a végrendeletet.) Hát lösz-e hengör? (Megindul az ágy felé.)

A molnár (rekedten, félelmesen nevet): Gyere no, gyere kutya, ha mersz. (Lecsap a bottal, de az asszony se lát, se hall, csak megy mint a végzet.) Gyere kutya, gyere no. (Rácsap az asszony előrenyújtott kezére, de az meg se rezdül, nem is védelmezi magát. Szinte recseg, ahogy a bot a vállait csapkodja.)

A menyecske: Majd möglássuk, hogy lösz-e hengör? (A párna alá nyúl, kiveszi a bibliát, de egy ütés lecsapja a kezéből a földre. A testamentum kiborul és az ágy alá esik. A menyecske utána hajol.) Majd möglássuk, majd möglássuk.

A molnár: Möghalsz kutya, möghalsz. (Ahogy a menyecske féltérden az ágy alá kapar az írásért, a molnár eldobja a botot és az asszony után kapkod. Nagy nehezen eléri és hajába markol. Így marad egy pillanatig szinte a levegőben, azután visszahullik az ágyba és felhördül, mintha még utoljára is valami fenyegetőt akarna mondani.)

(Szünet.)

A menyecske (a földön térdel, se lát, se hall, az írást nézi. Olvasni akarja és csak értelmetlen szavak tördelődznek ki a torkából): Isten segödelmével a mai napon... (Jajgatva.) Isten, Isten... (Újra olvasni akar.) Nyolcszáz forintokat. (Újra feljajdul.) Nyolcszáz, nyolcszáz... (Olvas.) A paskumot pedig hagyom, hogy esztendőnkint. (Ordítva.) Misére, misére. (A padot veri az öklével.) Csak a malomra semmit, csak a fiára semmit. Csak azokra semmit, csak azokra nem. Semmit, semmit a világon... Nohát én majd mögmutatom, majd én mögmutatom. (Fel akar állani.) Majd én kikeresöm, van még törvény... (Észreveszi, hogy elakadt a haja.) Most aztán azt is megtudja, hogy ki vagyok. (Nagyot ránt a fején.) Eressze, amíg jó van dóga. (Újra megrántja.) Vagy csudát lát. (Hátranyúl.) Hát embör az ilyen? (Keze hozzáér a molnár kezéhez. Szünet. Ijedten.) Hát mért nem ereszti? (Szünet.) Na. (Halkan.) Na eressze hát. (Halkan.) Apámuram,

(Szünet.)

(Az ágy felé fordítja a fejét és felgörnyed, a haja megfeszül, a molnár az ágyon lélegzettelen, meredt szemmel fekszik, dadogva.) Jaj istenöm. Jaj neköm. (Feljebb kapaszkodik és észreveszi, hogy meghalt. Sikoltva esik vissza a földre.)

A molnárné (a sikoltásra megvillanik az ajtóban.)

A menyecske (elhalón nyöszörögve): Anyámasszony végem van... Nem ereszti el a hajamat.