Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 11. szám

A NYUGAT HÍREI

A Nyugat idei matinéja, melyet, mint a tavalyit is, a Nyugat titkárja, Havas Irén rendezett, s amelyen, mint mindig, az utolsó helyig ott voltak olvasóink s barátaink, május 20-án ment végbe a Zeneakadémia nagytermében. Közülünk Ady, Barta Lajos, Ignotus, Kosztolányi Dezső s Móricz Zsigmond beszélt vagy olvasott fel. Külön érdeklődés fogadta és méltán, a finom zenei érzéket s a kitünő beszédet, mellyel Palay Matild, az Opera fiatal énekesnője, régibb s ujabb költők verseire írt Lányi-, Radnai- és Molnár Antal dalokat énekelt Radnai zongorakisérete mellett, s melyekkel mig a zenének s a szövegnek minden intellektualítását érvényre juttatta, viszont nem állott falnak a közönség s a szerzők közzé. Óriási s a legnemesebb fajtájú sikere volt a Nemzeti Szinház művészetének, Odry Árpádnak, ki Ignotusnak valamikor a Nyugatban megjelent Változatok szemjátékra című hosszabb és sokváltozatú verses költeményét mondta el - igazán tökéletesen, sugárzóan a megértéstől s a tolmácsolás souverain biztosságától. Közel félórát beszélni pianissimo, s mégis úgy, hogy egy rengeteg termet áthasson, s közben lehelletnyi emelkedésekkel vagy elhalkulásokkal hallatni, szinte velőkbe markoltatni gúnyt, alázatot, gőgöt, elmélkedést, elmélázást, vágyat, dacot, egy egész férfi-regisztert, s mindezt a legtisztább veretű beszéddel s egy clubman tartózkodó mozdulataival: ezt nem igen csinálná senki utána s nem is igen láttunk ilyet eddig. - A matiné 1000 koronát hozott a vak katonáknak.

*

Most két irodalmi estéje lesz a Nyugatnak: junius 16-án Nagyváradon s 17-én Debreczenben.