Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 3. szám

Kádár Endre: A francia szocialisták

Ez Jaurčs pártja?

Ez a francia szocialista párt, ez, amelyet még mikor nem híttak szocialistának és nem volt szervezve, megcsinálta a nagy forradalmat és forradalmait? Ez a jómódú bürger-szövetkezet, amelynek az a jelszava: szeretném azt a kormányt látni, amelyet én nem támogatok.

Hány frázis élt benne az európai újságolvasóban; ilyen volt az, hogy a francia szocialisták valami tragikus fordulón megcsinálják a maguk forradalmát. (Ez a publikum erre alapította a haditervet és a békét.) Amikor a németek Párizs kapuja alatt megjelentek, sokan számoltak vele. S azután, ahányszor tragikusra fordult, még mindig gondoltak rá. Soha tévesebb tömegítélet és érzés. A háború alatt nincs polgáribb, kormányfenntartóbb eleme Franciaországnak, mint a hivatalos szocialista párt.

Egyetlen egy szocialista tömeg nem viselkedett oly tehetetlenül és szégyenletesen, mint a francia. Holott egyetlen egy nemzetben sem volt akkora cselekvő szabadsága és talaja, mint Franciaországban, ahol annyi törvény és hagyomány védi jogát és ahol a népben, a nemzeti lélekben, olyan robbanóan kész a cselekvő, az anarchikus szellem. Azt nézni, mit tett a párt az Internacionale szellemében, komikus tájékozatlanság volna. Az Humanité, a hivatalos lap, hangban és morálban körülbelül megegyezik a Temps és Journal des Debats valamivel temperáltabb hangjával. Ritkán írta le a boche szót, igaz, de viszont engedte, hogy egy szökött elzászi, bizonyos Homo-Grumbach napról-napra oly tendenciózusan állítson be mindent, ami német, hogy e németgyűlölő propaganda többet tett, mint a tömeglapok rituális perei, amelyeket a németek ellen folytatnak. A kérdés tehát csak az lehet, hogy képviselte önmagát a párt; hogy jelentkezik az internacionálé a többi pártok közt; mint szélső ellenzéknek, mi a szerepel! Nézzük a burzsoá-szocialista harcot.

December közepe: az aktuális politikai helyzettel a legvégső kifejlésében a küzdelem. Briand másodszor szavaztatja a kamarát, ötszáztíz képviselő közül kétszáztíz ellene szavaz, illetve nem adja le szavazatát. Következik a harmadik próba: szinte az alkotmány princípiumáról: a kormány felhatalmazást kér, hogy kivételes rendeleteket a parlament megkérdezése nélkül tehessen. A radikális lapok néven nevezik: ez a diktatúra. Caillaux pártja a legkíméletlenebb kampányt vezeti Briand ellen, egymásután állanak fel a vezér szónokok és a kamara minden oldalán helyeslő zúgás. Ekkor jelentkezik Renaudel, a szocialista vezérlő bizottság feje, Jaurčs utóda, aki két nappal előbb, hogy kínzó jelentéktelenségének valami szerepet adjon, indítványt tesz (az új Mirabeau!), hogy a két kamara és szenátus alakuljon nemzeti konventté s a többségi szocialista párt nevében, amint a lapok írják, derültség közepette, így kezdi beszédét:

- Nem nagyon szívesen szavazok Briand mellett, de azt tartom, hogy vannak idők, amelyekben nem az elvek fontosak. Stb stb.

A kamara szavaz, 248: 245 s úgy dönt, hogy a köztársasági alkotmány előbbre való, mint a pillanatnyi háborús érdek, s egyelőre a bizottságba utasítja a javaslatot. A radikálisok, egy polgári párt az, amely megmenti a köztársasági Franciaországot a diktatúrától.

Második megnyilatkozás, amelyben a hivatalos szocialista párt megmutatja magát. A német békeajánlat. Az eddig kisebbségben levő szocialista pártárnyalat (vezéralakja: Longuet, Marx unokája) kezdi nyomni a többséget. Eddig 1800:1000 volt körülbelül az arány, a béke ajánlatra megmozdul a tömeg, kevésbé fél a hivatalos pressziótól s ha most harcra kerül, a kisebbségből többség lesz. Most következik a machiavellizmus legismertebb fogása: a többség bemegy a kisebbségbe, egységét felzavarja és ezzel eléri a célját, megakadályozza a pártot abban, hogy megcsinálja az Internacionale örök időkre emlékezetes, első nagy történelmi eseményét, megakadályozza azt, hogy a szocialista párt a háború alatt felvegye összeköttetését az ellenséges államok szocialista szervezeteivel. A javaslatot, amelynek a kongresszuson nagy többsége lett volna, az ismert Renaudel-féle kompromisszumos fogalmazással helyettesítik. A többség most győzött igazán, mikor a kisebbség útban volt, hogy átvegye a párt vezetését. Eddig legalább volt egy erős kisebbségi párt, amely ha az Humanitéban nem is engedték szóhoz jutni, vidéki orgánumaiban intelligens, bátor és ami fő, emberi hangot szólaltatott meg. Most egységes a párt, most nincs kisebbség. S most a békediszkusszió idején Briandnak szekundálva, az Humanité úgy tér ki a párt által ráparancsolt béke szellem elől, hogy vezércikkeiben az időjárásról és egyebekről ír.

Hívják szocialista pártnak, e cégér mögött, igazság legyen, nem szocialisták vannak, hanem a burzsoázia. Egész Európában, maguk a nagy szocialista orgánumok voltak azok, amelyek konstatálták, mily gyöngének bizonyult az Internacionale a háború alatt, mily gyönge a háború előtt megmutatott parlamenti jelentőségéhez képest. A magyarázat: a gondolat nincs még mélyen, nincs tradíciója, a gyakorlati szocializmus hamarabb és aránytalan előnnyel hódított, mint a szocialista morál és gondolkozás. Hamarabb megfogta az észt, mint a lelket. A szocialisták sehol sem tudtak számarányukhoz méltó jelentőséget elérni, mert azok a szocialisták, akikben nem lett vérré az új hit, neutralizálták az igaziakat.

Franciaországban még más is van. Az avizáltabb és ambiciózusabb francia, a burzsoá, a felfelé törekvő polgári elem, már rég rájött, hogy az időszerű érvényesülési forma: szocialistának lenni. (Az Humanitéhez - tudvalevő - Dreyfus nevű bankár adta a pénzt, akit képviselőnek is választottak, persze, szocialista programmal a munkás jelölttel szemben.) A francia szocialista párt vezetősége tele van a burzsoázia legkorrumpáltabb elemeivel, fiskálisokkal, kijárókkal, álújságírókkal, azokkal a kétes figurákkal, akik minden államban a szinten vannak. (El lehetünk készülve rá, hogy a most kezdődő radikálisabb korszakkal nálunk is a kijáró ügyvédek a kalandorok, a frondőrök, a magukat eladók, a pártot neutralizálók, a szélső pártokon fognak feltünedezni. Az embernek nem megy ki a fejéből Jaurčs, aki százszor halt meg, mielőtt meghalt volna, látva maga körül e kitátott szájú zsebrák hadat, e piszkos ambíciót. Intim és szavahihető tanuk, (Péguy, Téry, Rappaport, stb) mesélik, hogy e nagy, remek ember e költői kedély, e színarisztokrata, egy-egy párt összejövetel után lezúzva kereste fel néhány tisztességes híve körét, éveket öregedett órák alatt, nem bírt utálatával és undorával. Az ízlése, az orra irtózott a körülötte levő sáska hadtól s lelkével, arisztokratikus érzésével megint nem élhetett és más körben és más ambícióval, mint abban, amelyben élnie kellett

...Mi azonban az ember, akármilyen nagy ember, nagy emberek tragikuma, vagy az, hogy a szervezethez szemét is tapad, ahhoz képest, hogy a gondolat halad és elmélyül. És ez történik. A szociális eszme talán egész múltjában nem haladt annyit, mint ezekben az esztendőkben, mikor úgy látszott, hogy nincs elég foganatossága. Két tömeg-alakító avagy morál: a vallás és a szocialismus, kettő, ami látszólag opponál, de legmélyebb értelmében egy jelentőségű, együtt támadt a háborúval és hódít és győz mindenütt.

Svájc.