Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 23. szám · / · Figyelő · / · Tóth Árpád: Két verskötetről · / · Bálint Aladár: Két kiállítás

Bálint Aladár: Két kiállítás
Akvarellisták és pasztellfestők.

Nem szabad lekicsinyleni a pasztellt és a vízfestéket, mindkettő hűségesen szolgálja a művészt. Rubens ha krétát is vett kezébe Rubens maradt akkor is, Degas sem kisebbedett meg általa. Ez igaz, azonban igaz az is, hogy valamire való művész nagyobbszabású feladat megoldásánál sosem fordult e két kifejezési lehetőséghez. Egykor talán megszületik a pasztell, vagy akvarell Giottoja, Rembrandtja. Talán... Ma, azonban túlnyomórészt jó társaságbeli asszonyok és rajztanárok festenek színes krétával és vízfestékkel. Úgylátszik még sem véletlenség, hogy asszonyi névhez fűződik a pasztell életre keltése.

E néhány sorral körülbelül el lehetne intézni a Magyar Aquarellisták és Pastellfestők Egyesületének a Nemzeti Szalonban rendezett V. kiállítását. Azonban igazságtalanság lenne e sommás ítélkezés azzal a tíz ujjon megszámlálható munkával szemben, amely artisztikum dolgában élesen kiválik a túlnyomó többségben levő amatőrök és e két technikára (úgylátszik egész életükre) berendezkedett grafikai nagyiparosok termelésének tömegéből.

Beron Gyula, Gimes Lajos, Dobay Székely Andor, Makoldy József munkáira gondolok, ezekre az invenciózus friss apróságokra, amelyekből hiányzik a nagyképűség, a verejtékes pepecselés éppen úgy, mint a titkok titka, a világ misztériumának feltárása 30×42 felületen. E művészek egy-egy szerencsés negyedóra szépségét, lelkét lehelték rá a papiros síkjára, könnyed biztonsággal.

Beron Gyula régi pesti házak, budai utcák romantikáját érzi a legintenzívebben. Gimes Lajos "novipocajovi klastroma", Dobay Székely Andor markáns "Kalimegdán részlete", Makoldy József "gyalogsági támaszpont" című vízfestménye a háborús vándorlás szülöttei. Ami azt jelenti, hogy e kiállítás értékesebb dolgai sebtében készült feljegyzések (a hadi festőknek kevés az idejük) nem pedig technikai nagyotakarások.

Néhány dekoratív célzatú rajz biztató jelenség arra nézve, hogy a nők egy része (sajnos nagyon kevesen) a céltalan csendélet és virágfestés helyett az iparművészet területén hasznosítja díszítő talentumát. Hogy ez mennyivel inkább megfelel a kifinomult női ízlésnek és temperamentumnak, mint a céltalan vergődés a piktúra körül, felesleges bővebben kifejteni. Ez nem azt jelenti, hogy nőből nem válhat kiváló piktor, egyelőre a helyzet azonban az, hogy javarészük hívatlan kezelője az ecsetnek.

*