Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 16. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: A szenvedő ember
Hungaricus könyve

Nem vagyok teljes tisztában vele, miért mondták ezt a könyvet futurista munkának. Azért a tipográfiai külsőségért, hogy minden mondata külön kikezdésnek van szedve. A fejezetek elébe tett néhány hangnyi kótákért, amelyek nekem, zenében tudatlannak, nem mondanak semmit? A címlapjáért, amely inkább groteszk, mint szép vagy érdekes? Vagy ha belsőbb az ok, talán előadásának lihegő gyors tempójáért, talán azért, mert a jövő képét próbálja megkonstruálni, vagy talán azokért a technikai készülékekért, amelyekkel a jövő emberiségét megajándékozza? Efféléket azonban csinált már nem egy író anélkül, hogy futuristának mondták volna, - azelőtt azt mondták volna rá, hogy fantasztikus vagy bizarr, vagy szeszélyes, - ezeket a szavakat ma, úgylátszik, néha a "futurista" helyettesíti. Nekem, aki a párt-programokat művészi dolgokban mindig kissé értetlenül nézem s csak az érdekel, ami belülről, magából a műből fejlik ki, mint annak tartalma, karaktere, arculata, teljesen közömbös, futurista-e ez a könyv vagy sem. Úgy olvasom, mint bármi más könyvet, semmiféle programra nem gondolva, csak az írót és mondanivalóját keresve benne.

Ez az író meglehetősen töredékesen alakul ki a könyvből. Van bizonyos lendülete, ami főleg előadásának már említett száguldó tempóján érzik, amely hozzáillik ahhoz a szellemhez, amelyet a jövendő emberiségnek tulajdonít, a repülő-közlekedés s a távolba látó készülékek korában ilyen sebes iramú lehet majd az élet is. A nagy lendülethez azonban nem elég erős a lélegzete, olyan, mint az az úszó, aki nagyon sebesen tud rövid távolságra úszni, de hamar elakad a szusza s a messzebb célról lemarad. Egy rövid történetbe az egész világot s az egész emberi életet akarja belefoglalni, de csak töredékeket bír összeszedni, nem adja egy egésznek, egy organizmusnak a benyomását. Hősét, az indiai Krisnátót, a húszéves teozófust keresztülviszi a jövő egész világon. Indiából Rómán, Párizson, Berlinen, Odesszán, Kínán át vissza Indiába, benépesíti ezt a világot mindenféle elképzelhető és el nem képzelhető gépekkel, intézményekkel, de ha a végén azt kérdezzük, milyen lesz ez a világ, nagyon hézagos feleletet kapunk. Megmozgatja az élet nagy problémáit, de a kérdések tulajdonképpeni feltevéséig is alig jut el. Átéli hősével a férfi-élet három legnagyobb dolgát, a vallást, a szerelmet, a politikát, de tudja isten, mégsem vagyunk meggyőzve, hogy Krisnátó herceg csakugyan átélte ezeket. Nincs meg a könyvben az az erő, amely megadná ezt a meggyőzést s nincs meg az a fantázia, amely meg tudná eleveníteni s a kigondolt állapotból a szerves állapotba emelni azokat a dolgokat, amelyeket elképzel.

Ha Krisnátó herceg teozófikus eszmékből kiindulva és valami ázsiai teozofikus szekta küldetésével rá akarja venni a római pápát, alakítsa át a katolicizmust bizonyos tanítások és szertartások mellőzésével olyanná, hogy az összes vallásos világnézetek, az összes nemzetek vallási szükségletei helyet találjanak benne s megvalósuljon az egy akol, egy pásztor eszméje s ha a pápa erre azzal válaszol, hogy az egyháznak egyelőre még azon az áron is szüksége van a tradíció támogatására, hogy ez az ideál megvalósíthatatlanná válik, - ez valahogy úgy jön ki, mint egy nem nagyon mély teológiai értekezés tarka szavú párbeszédekbe foglalva, - nem pedig mint egy nagy élmény, melyen keresztül Krisnátó herceg s általa az olvasó átélhetné a vallást, mint az élet egyik fő alkotó elemét. S ugyanúgy vagyunk vele, mikor a herceg a szerelem és a politika próbatüzén megy át. Krisnátó herceg, vagyis akit jelképezni akar, a jövő embere nincs belülről megragadva, minden, ami történik vele, csak külsőleges és esetleges. Ezért a herceg s általa az egész mű csak elgondolás, logikai konstrukció, nem pedig életjelenség, - lehet megérteni, vagy meg nem érteni, de nem lehet átélni.

Pedig máskülönben nem egy részlete a könyvnek kiváló íróra vall. Sok érdekes, frappáns gondolata, talpraesett ötlete van s ezeket sokszor jól meg tudja fogalmazni, a stílusában néha van egyéni verve, mondataiban numerozitás. Azt hisszük, ez a könyv nem adja teljes mértékét írója képességeinek.