Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Ziprisz Aladár: Tört szavak

Ziprisz Aladár: Tört szavak
XIII.

Az agyam, mint a kiégett agyag, semmit felvenni nem tud és elzárkózik mindentől, ami friss tartalmat vihetne beléje. És lomhaság száll belém, az erők tehetetlen mozdulni nem tudása. A gondolatok lustán kígyóznak el és a képek úgy hordják őket, mint holt vízre tévedt csónakok. És sötétség van bennem, és minden idegemben és eremben zubog a sötétség. Minden oszlófélben, szétesően és csonkán mered reám a maga céltalanságában, minden befejezetlen és igazolásra vár. Itt nagyszerű hitek sarjadzása bíztat a jövőben, ott magasba ívelő akarások ígérete van alákötve, mint az ép test üszkösödő tagoktól. Itt mindennek csak úgy van létjoga, ha kifejlik és beteljesedik, s ha jövendő elé érésében semmi sem háborítja s ha mint az égi testek szilárd pályát szab ki magának a maga levésében.

S vajon van a dolognak elég ereje, hogy önmaguktól megérjenek? Elég napsugár az én elhibázott életem, és megroncsolt agyam?

Érzem, önsúlya tétlenségre kárhoztatja lelkem anyagát s jaj, nem lesz, mely önmagától megszabadítsa. Mint a márvány a földben, időtlen-időkig vár formára, mely őt igazolja. Egy elfojtott kiáltás fájdalmassága vagyok és nem fogják tudni, mi bántott, hol fájt és miért voltam néma. Ó rettentő sorsa a hangtalan csodáknak, mik soha nem illesztik szárnyukat a hullámzó levegőbe.