Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Ziprisz Aladár: Tört szavak

Ziprisz Aladár: Tört szavak
XI.

- Csak aki fölötte áll a vágynak juthat önmagához, mert nincs ami útjáról letérítse, fonalait összebogozza, szavaiból a nehezéket kivéve, lelkét önmagára lázasra és véresre gyötörje, ha erőtlen enged egy leigázó szorításnak. Az nem tévelyeg, de végére ér minden útjának, nem jár vissza kanyargó ösvényen, de a nyíl lendülete veti a magasba, honnan fény esik a világra, mely csak az ő szemében verődik vissza és más nem látja.

*

Mind jobban feloldódnak bennem a megkötött csomók. Ez úgy látszik a szervezetemben rejlő törvény. Ez a fejlődésemnek szerkezete. És most nem is bánom, hogy egy magasabb célszerűség a selyemnél is simább és a csiga csápjainál is érzékenyebb idegekkel vert meg. Így hatványozottabb erőre kap bennem az élet minden vonatkozása, minden emberi érték a szervezetemből új dimensiókat nyer, így gazdagabbá válik a mindenség, magasabbrendű tények alakulván ki anyagából. És ekképpen minden kínlódó újjá teremti a világot. És ezért nagy dolog fájdalom, mert minden jóságnak alapja és atyja. És ezért minden bajom és nyomorúságom ezerszer áldott.

A kihűlő föld, a formáért viaskodó, valahogy jelképe kétrétűségemnek. Agyamban a vulkánok lázongása és a tenger viharzása váltakozik az önmagára lelt és szilárd föld fensége mellett. Hol áthatolok a százszerűségen, hol belém hasítanak és vetnek szét a mindenség csodái.

- Most a lét gyökereivel játszom és babonás leplüket mint önfeledt, párzó asszonyok fejtik fel előttem a titkok nemtői. Kifejtődik és formába merevedik minden. Tiszta, mint a gleccserek levegője, éles, mint a köszörült kard és ragyogó és szomorú, mint az önmagára lelt ember. És aztán oktalan okok látatlan szárnya jár köröttem. Egy szó, egy semmi, az idegtáltosok fájó megtorpanása, egy csömpeség az ész villogó és kemény pengéjén és újból hajszolt, leigázó fuldokló menekvés lesz a fölényes, bátor akarásból.

- Elszakadva a minden gyötrelmes és áldott ölétől, megsemmisülten és magambahanyatlottan, állok bénán magavádló, süket magamba nézelve, várván a megváltást, mint gyógyulást a halálra vált beteg.