Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 4. szám · / · H. G. Wells: HOLNAP?

H. G. Wells: HOLNAP?
KÍSÉRLETE EGY JÓSLATNAK
II. A háború vége.

Az a próféta, akinek tekintélyét ez a háború a legdicsőségesebben szentesíti, Bloch. Lehet tizenöt, vagy tizenhat éve, hogy ez a tehetséges orosz író megírta látomását a jövőről. Talán még régebben is, mert könyvének francia fordítása a búr háború előttről van keltezve. Az ő tétele az, hogy körülbelül egyforma erejű ellenfelek között a háború szükségszerűen a rendelkezésre álló erők immobilizációjával kell hogy végződjék, még pedig a lövészárokban álló gyalogság szüntelenül fokozódó defenzív hathatóssága miatt. Az előny, amelyet ezzel a defenzíva nyer, a legragyogóbb stratégia és a még oly nagy számbeli fölény fölött, el kell hogy vegye a kedvét minden agresszív tervnek és Bloch ebből azt következtette, hogy a háború eljátszotta kis játékait.

Németországban nagy gonddal tanulmányozták Bloch könyvét. Erre nem gondoltam én, Bloch hűséges tanítványa és ez a hézag vezetett arra, hogy néhány szerencsétlen próféciát csináljak a háború kezdetén. Németországot a kaiser-ről ítéltem meg és a kaiser iránti bálványimádásról, amelyet módom volt látni Berlinben. Azt mondtam magamban, hogy ez a színpadias egyéniség nagy tömeg-támadásokról és félelmetes lovas-rohamokról álmodik és bele fogja vinni Németországot, hogy fejjel menjen neki a szövetségesek defenzív állásainak a nyugati fronton s oly tökéletesen betöri a fejét, hogy egy csapásra vége lesz. Nem értékeltem igazi értéke szerint a megfontoltabb, szolidabb Németországot, amely a kaiser nélkül fogott a harcba és hamarosan háttérbe szorította őt, azt a Németországot, amely ellen jelenleg harcolunk, az 1915-iki Németországot, Ostwald-Krupp et Co Németországát. Ez a Németország, most már számot adhatunk magunknak róla, olvasta a "Bloch-problémát", elmélkedett rajta, és határozott róla. Volt Blochnak francia fordítása is. Angolországban könyvének egy részét lefordították a közönség tömege számára, a nemrég elhalt W. T. Stead előszavával, úgylátszik ez a fordítás nem jutott el az angol katonai hatóságokhoz, különben sem tanulság céljából adták ki Angolországban. A képzelet műve lévén, felületesnek és gyakorlati alkalmazásra nem valónak tartották.

Most azonban már nyilvánvaló, hogy ha a belga határ és a francia határ megfelelően elő lett volna készítve, - amit meg kellett volna tenni attól fogva, hogy a németek megcsinálták stratégiai vasútjaikat - ha meg lett volna erősítve lövészárkokkal, ágyúk számára való állásokkal, kettős és hármas vonalakkal, akkor a németek sohasem hatoltak volna be 50 kilométernyire Franciaországba, sem Belgiumba. Összeomlottak volna Lüttich előtt és az Ardennesben. 500 000 ember fel tudta volna őket tartóztatni bármennyi ideig. A szövetségesek azonban sohasem szánták el magukat a lövészárok-háborúra, nem voltak rá elkészülve, míg a németek tudták s mindenképpen nyilvánvaló, hogy erre alapították számításukat. Nem tekintették a szövetségeseket modern katonáknak, s most már nyilvánvaló, hogy igazuk is volt. Úgy készültek, hogy egy 1900-ból való hadsereg ellen kell harcolniuk egy 1914-ből való hadsereggel és egész haditervük kezdettől fogva arra a meggyőződésre volt alapítva, hogy a szövetségesek nem rendelkeznek a lövészárok segítségével. Valaki kijelentette - azokban az irreális maximákban, amelyek az ősidők mélyéből erednek s melyek úgy látszik egyedüli olvasmányai a mi katonai szakembereinknek, - hogy az a hadsereg, amely belebújik a lövészárokba, elveszett hadsereg. Ezt a buta axiomát ez unalomig ismételték az angol lapok a marne-i csata után. Pontosan mutatja az, hogy hányadán volt a mi katonai tudományunk 1914-ben, megállapodott a Bloch könyvének megjelenését megelőző évnél. A szövetségesek tehát visszavonulót fúvattak. Hosszú heteken át vonultak vissza, kiürítették Belgium nyugati részét, kiürítették Franciaország északi részét s több mint egy hónapig mozgó háború volt, - mintha Bloch soha nem létezett volna. A németek nem az "1914-iki típus" szerint csinálták a háborút, hanem az "1899-iki típus" szerint, amelyben a közvetlen támadás, a kifejlődő hadmozdulatok stb. még lehetséges számba mentek; elgázoló számbeli többségükben, támadásuk előre megfontolt hirtelenségével, ellenségeik improvizált módszereiben bizakodva harcoltak. A háború ezen Viktória-korbeli időszakában, amely csaknem szeptember közepéig tartott, ránk mérték csapásaikat, fölénybe kerültek, sikeres ellentámadást kaptak a Marnenál és aztán hirtelenül - csaknem illojálisan, gondolták teljesen sportszerű koncepcióikkal eltelve az angolok - rászánták magukat, hogy a legújabb, 1914-iki szabályok szerint játsszák tovább a játékot. A háború csak az Aisne-melletti csatában modernizálódott. Ekkor kezdődött a nagy dráma második felvonása.

Nem hiszem, hogy a németek számítottak volna rá, hogy a háború ily hamar modernizálódni fog. Úgy hiszem, azt képzelték, hogy kiüldözik a franciákat Párizson túlra, elérik a pas de Calais partját is az 1914 év vége előtt, akkor megvonják lövészárkaikat, megkezdik a tengeralattjárók és Zeppelinek támadásait Anglia ellen, Calais-vel mint operációs bázissal és befejezik a háborút 1915 tavasza előtt. Nézetem szerint a Marne-melletti csata volt a háború döntő csatája, mert semmivé tette ezt a kombinációt. És úgy látom, hogy az 1914-iki harc többi részét a németek erőfeszítése töltötte ki összeomlott terveik újraépítésére, szemben egy olyan ellenséggel, akinek harci módszerei egyre jobban modernizálódtak. December előtt Bloch, aki augusztusban teljesen diszkreditáltnak látszott, teljesen igazolva volt. Május előtt a maradi angol katonai tudomány eléggé utolérte az eseményeket, hogy számot adjon magának arról, hogy a shrapnell elvesztette fontosságát mint nagy robbanó erejű lövedék, és nem telt bele a háború egy esztendeje, a mi konzervatív vezéreink, akik egyáltalában nem képtelenek az alkalmazkodásra, megértették a gépfegyverek fontosságát, amelyet már tizenöt évvel ezelőtt minden oldalról megvilágítottak a képzelő tehetséggel bíró írók.

A németeknek ez első kísérlete óta a győzelem kivívására - csodálatraméltóan kombinált és teljesen igazolható kísérlet volt ez (természetesen katonai szempontból) - a háború csaknem kizárólag hiábavaló erőfeszítésekből állott hol az egyik, hol a másik részről, hogy megfordítsák, forszírozzák vagy túlhaladják Bloch által előre megmondott helyzetet. Csak egy jelentős siker van, a németeké Lengyelországban, melyet az oroszok muníció-hiányának lehet tulajdonítani. Bizonyos ideig a háború mozgó és bizonytalan volt a keleti fronton, amíg az oroszok vissza nem vonultak jelenlegi állásaikba, ahova a németek követték, megkísérelve őket bekeríteni. Ideiglenes visszatérés volt ez a Bloch előtti módszerhez. Jelenleg az oroszok ismét be vannak ásva, újra el vannak látva mindennel, a németek meghosszabbították vasútaikat, hogy szintén elláthassák magukat mindennel - és Bloch visszajutott piedestaljára a háború keleti színterén is. Bloch ugyancsak igazolódott a Gallipoli-félszigeten, a mozgó háborúra való angol-francia kísérletben. Az "India office" seregei utat törtek maguknak Bagdad felé, elő nem készített területen át és most beássák magukat Mezopotámiában. De ha a háborút a lényegében nézzük, ez nagyon is távoli incidens arra, hogy mint az általános immobilizáció megoldását tekintsük, hasonlóképp a német gyarmatok elvesztése és a kelet-afrikai háború alig jönnek számba a háború egészében. Nincs döntő értékük. Megmarad a balkáni konfliktus. De a balkáni konfliktus más dolog, valami új dolog, amit külön kell tárgyalni. Ez az árulás, a hencegés és csalfaság háborúja. Nem része, hanem következménye az 1915-iki "mozdulatlan háborúnak."

Mielőtt azonban a háborúnak ezzel az 1915. évben végbement újabb átalakulásával foglalkoznánk, figyelembe kell venni a "mozdulatlan háború" bizonyos általános szempontjait. Nyilvánvaló, hogy a németek döntő győzelmet reméltek, mielőtt beleütköztek volna Blochba. De számolva Bloch-hal, ahogy bizonyosan számoltak, mégis abban reménykedtek, hogy ha a háború földalattivá válik, még mindig módjukban lesz új találmányokat hozni működésbe, amelyek eléggé ellensúlyozzák Blochot annyira, hogy győzelmes békét biztosítsanak nekik. És csakugyan, tüzérségük váratlan hatalma, ennek hirtelen koncentrálása, hatalmas robbantó anyagaik, fojtó gázaik, jól szabályozott módszerük a gránátok hajítására és az aknák elhelyezésére és mindenekfelett szüntelen ellátásuk a tömegesen gyártott munícióval - mindez úgy tűnt fel, hogy kilátást nyújt neki arra, hogy utat tudnak törni maguknak az ellenséges erőkön át. Hogy ezeknek a hosszas készülődéssel behozott újításoknak megfeleljenek, a szövetségeseknek rögtönözniük kellett és mindent összevéve rögtönzésük megfelelt a körülmények követelményeinek. A szövetségesek modernizálták katonai tudományukat és ma már jóval csökkent az aránytalanság az ellenfelek között a tudomány szempontjából épp úgy, mint az anyag szempontjából. Végeredményben lehetetlennek bizonyult Blochot kijátszani s az immobilizáció nem érhet másképp véget - hacsak nem hirtelen béke által - csak az összes harcoló felek különböző fokú kimerülése és a legkimerültebbnek hirtelen összeomlása által. Minden, a jövőről alkotott képünkből ki kell törölnünk a tradicionális minta szerinti végső apotheózist, a diadalmas bevonulást Londonba, Párizsba, Berlinbe vagy Moszkvába. Ennek a háborúnak a vége a csaknem teljesen immobilizált és roppantul tönkretett ellenfelek közti alkudozások dolga lesz.

Természetesen egy másik oldala is van a Bloch-problémának, amelyre a németek nem gondoltak. Ha lehetetlen a helyzetet megfordítani vagy forszírozni, akkor megmarad még az átrepülés lehetősége. A levegőbeli út szabad. Ez az eszme kétségkívül megfogamzott francia agyvelőkben, de Franciaországnak túlságos sok volt a dolga és túlságosan takarékos temperamentumú, semhogy nagy összegeket áldozzon olyasvalamire, ami mégis csak kísérlet. Az angolok sokkal konzervatívabbak és szkeptikusabbak, semhogy az ilyenfajta vállalkozás pionírjai lehessenek. Az oroszoknak nem voltak segélyforrásaik mechanikai munkások és anyag dolgában. Csak a németek fejtettek ki komolyabb erőfeszítést, hogy ellenségeiket a levegőn át érjék el az ellenségeskedés zónáján túl. Zeppelin-raidjeik Anglia ellen próbáját adták a folyton fokozódó hathatósságnak és több mint valószínű, hogy sokkal nagyobb méretekben fognak megismétlődni még a háború vége előtt. Lehetséges az is, hogy a németek nagy aeroplánokból álló kísérő erőt is szerveznek e támadások támogatására. Az angol partok hosszúsága, ezek tökéletes és egész terjedelmükben való megvédésének lehetetlensége a levegőbeli támadásokkal szemben a szigetet egyik végétől a másikig végtelen veszedelemnek és szenvedésnek teszik ki. De kétségkívül a legnagyobb rombolás, amit egy légi raid végezhet, Angolországban nem sokat számít az általános kimerülés folyamatában és ami ezeknek a raideknek a morális hatását illeti, az csak meg fogja keményíteni, ahogy eddig is megkeményítette az angolokat elszántságukban, hogy folytassák a háborút addig, amíg örökre lehetetlenné nem teszik. Közvetlen eredményük az angol népnek hajthatatlan elhatározottsága, hogy inkább meghal, hogy megadhassa a kegyelemdöfést a német militarizmusnak, semmint tovább éljen és élni hagyja. A háború elején kínálkozott a legjobb alkalom az aviatikának, egy hirtelen újítás villámszerű eredményeket érhetett volna el. Ez az alkalom azonban már nincs meg. A német aviatikusok alsóbbrendűek a francia és angol aviatikusoknál és az immobilizált gyalogság fölötti hathatós támadások lehetőségei a szövetségesek oldalán vannak. Nincs a tengeren s a tenger alatt sem semmi, ami döntő eredményeket tudna előidézni. Ezek a megfontolások arra vezetnek minket, hogy jobban elfogadjuk, mint valaha, Bloch konklúzióit.

A lényeges kérdés a próféta számára ez marad, tudni, a hatalmak melyike fog hamarabb kimerülni. Ebből következik a kérdés, miben nyilatkoznak a kimerülés folytatólagos etappe-jai a hadviselő nemzeteknél? Ennek a háborúnak a problémái, mint minden háborúéi, épp úgy ahogy ott kezdődnek, a nemzetek psychologiájában végződnek is.

Azt fogják mondani, a Balkán nélkül számolunk. Az én nézetem szerint a németek előrenyomulása Szerbia vad és erdős földjein nem része annak a háborúnak, amely az 1915-iki immobilizációval végződött. Drámai, tragikus, a képzeletet megragadó epizód ez, de semmiképp se döntő, nem tár fel a németeknek semmiféle közvetlen vagy kerülő utat valamely lényeges pont felé, nem változtat meg semmiféle pozíciót, nem nyitja meg az utat Párizsba, Londonba vagy Petrogradba. A Dunától Egyiptomig avagy Mezopotámiáig nagy a távolság, és ezen a két helyen Bloch vár reájuk. Nem hiszem különben, hogy a németeknek szándékuk oly hallatlanul kiterjeszteni felelősségeiket. A balkáni komplikáció nem megoldása az immobilizáció problémájának, hanem betetőzésének kezdete.