Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 1. szám · / · Babits Mihály: KÁRTYAVÁR

Babits Mihály: KÁRTYAVÁR
REGÉNY 9
20. §. EGY SÁMSON ÉS EGY ATLASZ.

- Gyula - szólt a polgármester - kérni akarlak valamire - és közelebb lépett barátjához. - Mi az? Hogy nézel ki? Nem aludtál ma?

- Nem jól - felelt Kerbolt.

- Igaz: valami betörés volt a szomszédságodban. Tudsz róla?

- Most mondja a kertészem.

- Nem hallottál az éjszaka semmit? Ébren voltál és nem hallottál semmit?

- Nem hallottam semmit - szólt kitérve Kerbolt. Megsimította a homlokát.

Egy pillanatra Diamant, Vilma, minden fölvillant az emlékében.

- Gyula - szólt Madár János: leült az asztalhoz, és szivarra gyújtott. - Komoly kérésem van hozzád. Látod, micsoda hajszát kezdtek ellenem. A dolog egészen komoly mérveket ölt. Tudod, hogy holnapra rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Ezen egy bizottságot fognak kiküldeni az én működésemnek a fölülvizsgálására.

Kerbolt nem felelt. Madár idegesen kutatta szemeit.

- Aljas politikai bosszú az egész - mondta.

Kerbolt lassan, Madárra rá sem nézve, felelt:

- A közgyűlésnek joga van kiküldeni ilyen bizottságot.

- Joga van! Joga van! Hogy beszélhetsz ilyen hidegen? Közönyt akarsz mutatni, pedig nem lehetsz közönyös. Hisz végre is - te nem nevetsz ki, te jól tudod, hogy ez így van - itt az életünk művéről van szó. Igen, nemcsak az enyémről, a te életed művéről is. Nem együtt terveztünk, nem együtt alkottunk-e mindent, nem együtt kell-e megvédenünk? Cserben hagynád-e a művet most, amikor veszély fenyegeti?

Kerbolt erős belső ingerültséget érzett e szavakra. Egyenes lelke valami nem egyenest sejtett bennük. Nem úgy hangzottak-e mint cinkosok szavai? "Együtt terveztük, együtt kell megvédenünk. Cserben hagynád-e?" - Ah! Hát cinkosa ő? Hát valóban hozzá van kötve ehhez az emberhez? Félnie kell bizottságoktól, felülvizsgálásoktól?

Egyszerre felébredt egész régi büszkesége.

- Nekem tiszta a lelkiismeretem - mondta. - Ha bizottságot küldenek: bármely pillanatban kész vagyok számolni.

- Tudom, Gyula, tudom, - felelt Madár. - Éppen ezért akarlak téged kérni. Neked tiszta a lelkiismereted, és tiszta a kezed is. A lelkiismeretem nekem is tiszta. De a keze, hogy maradjon tiszta annak, akinek sárból kell építeni? Sárból építeni: ez volt mindig a szenvedélyem, ez is szenvedély. Gyermekkoromban az anyám, hogy az ura Rakonca bírája lett, engem már úrnak nevelt: valami kiállhatatlan pedáns tisztaságot értett az úri nevelésen. Jött mindig az udvarba: "Mutasd a kezedet!": az én kezem mindig sáros volt: mert sárból építettem. Látod, ilyesvalamit érzek most is: mint mikor az anyám jött, és parancsolta: "Mutasd a kezedet!" A kezem piszkos, de a sárpalota kész; egy kis idő kell még, felszárítja a nap, bevakoljuk, senki sem fogja mondani, sárból van. Ez a te palotád, a Kerbolt bíró palotája, amit én fölépítettem, amit neked nem sikerült: mert nem akartad besározni a kezeidet.

Kerbolt nem felelt. Madár feszülten hangsúlyozta:

- A modern, a rendezett Újváros épülete.

Kerbolt még mindig hallgatott.

- Nem gondolhattad - kezdte ismét Madár, - hogy ennyi szenny között ártatlan maradhatok. Biztosan érzed te is, hogy itt ember kellett, aki tesz és nem kényeskedik. Magamnak nem használt ez - ha tudja valaki, te jól tudod -: a városnak használt. Hogy boldogulhattam volna itt valami erkölcsi szigorral?

Kerbolt az öntözőrózsára gondolt, mely szelídíti a víz zuhanását.

- Te tapasztaltad, hogy lehet avval boldogulni, - folytatta Madár. - Kérlek, ne vess meg engem amiért nem álltam meg félúton. Bajtársak voltunk, és most szükségem van rád. Látod, nem erkölcsből üldöznek, hanem politikai és személyi okokból: te nem tisztelheted ezeket az okokat. Te boldog vagy, tiszta maradhattál: most segíthetsz rajtam, éppen a tisztaságoddal...

Kerbolt lassan emelte föl szemeit:

- Mit kívánsz?

- Tulajdonképpen semmit: csakhogy túlzott becsületességből ne tiltakozz, ha téged is beválasztanak a felülvizsgáló bizottságba. Téged beválasztanak - megcsináljuk, hogy beválasszanak. Tebenned megbíznak: téged mindenki megvesztegethetetlen, az igazsághoz hajthatatlanul ragaszkodó embernek ismer. Megválasztanak: te bevett ember vagy - utraque parte. Ne tiltakozz ellene, ne gondold magadat érdekelt félnek. Nem vagy az.

Kerbolt sápadtan, lángoló szemekkel, kelt föl a székéről:

- És becsületes nevemmel fedezzek - mondd meg őszintén, mit kéne fedeznem?

Madár sok mindenre akarta még emlékeztetni barátját: jótéteményeire, arra hogy az állását is neki köszönheti, arra hogy ez az állás is tulajdonképp szabálytalanság: - de érezte, hogy itt kősziklára bukkant, sokkal jobban ismerte és tisztelte Kerboltot, hogysem ezeket a dolgokat szemébe merte volna vágni. Nem tudta, nem sejtette, hogy azok már titkon úgyis pusztítanak benne. Jobbnak látta ehelyett az elvi állásponton megmaradni.

- Nézd, azok a szabálytalanságok nem is szabálytalanságok - mondta. - Csak jóakarat kérdése ez: legnagyobb érdemeimnek azokat lehet tekinteni.

- Mindennek a községi törvény az oka - mondta. - Nem sokszor beszéltünk erről? Amely lehetetlenné tesz minden fejlődést. Ha át nem törjük a korlátokat.

- Amerikát csak amerikai módon lehet építeni - mondta. - A cél és a siker igazolja az eszközöket. Te magad is beláttad sokszor, hogy ez úgy van.

- A siker igen, a siker igazol - mondta Kerbolt. - De ne kívánd, hogy én igazoljalak. Én nem vetek a te szemedre semmit. Te ilyen vagy, neked ezt kellett csinálni. S a tied a siker. Bár én is ilyen lennék - talán jobb volna. De én más vagyok és nem változhatom meg. Én nem mehetek veled ezen az úton.

- De éppen a siker, a művünk sikere forog kockán - felelte Madár. - Ne törődj velem, törődj a várossal, amivel annyi éven át annyit törődtél. Lásd, ha baj lesz - minden összeomlik. Itt mindent én tartok a kezemben: itt senki se tud semmit. Képzeled te, mi az a hitelmegdőlés? Tudod, hogy semmiből csináltam mindent? Pénz nélkül, szavamra, hitelemre! Nekem volt hitelem - a városnak nincs. Látod - őszinte leszek - ebben a pillanatban nincsen pénzünk. Alig van a város pénztárában pénz. Egy nevemmel kiállított nyugtát kezelünk készpénz gyanánt. Minden kellett, minden készpénz kellett egy nagyon fontos, nagyon sürgős, a városra nézve nagyon hasznos, nagyon jövedelmező dolognak a megteremtéséhez. Mindent kiadtam.

- Hogyan tehetted ezt? Hogyan merhetted?

- Nem lehetett késedelmezni: soha ilyen alkalom nem jöhetett többé. És erősnek éreztem magamat, soha ily erősnek! Látod - ne vess meg! - a tegnapi szavazatom egyik motívuma is az volt: erősíteni magamat! A kormány mellett - milyen erős lehettem volna - lehetek! És kell az erő! Nem magamnak: a városnak. Mit ér az ellenzékeskedés, az obstrukciózás, a panamakeresés, szőrszálhasogatás? Magad látod, magad belátod már. Ismered a Svarc Jenőket, a Nagy-Tatárokat! Kell az erő!

- Én nem ilyen vagyok, én más vagyok - felelte Kerbolt. - Tudva támogassam a panamát?

- Minden összedől - kiáltotta Madár. - Amíg én itt vagyok, nem kell félni semmitől. Minden a legszebben megy, épül - fölfelé! De csak egy kis bizalmatlanság legyen! Nézd! A villanyostársaság bármely pillanatban megtagadhatja az utcai áramszolgálatot: joga volna: most semmit sem tudnánk törleszteni. - De nem lekötelezettem-e mind, az egész társaság? - Amíg én itt vagyok... Szabálytalanság, mondod? De gondold el - minden összeomlik! A város sötétbe borul. Én, én tartok mindent. Újváros olyan mint házai: kártyavár!

- Te, te tartasz mindent...

- Látod - mint ahogy Mátyás király után - összeomlott minden. A te terveid - jóformán a te alkotásaid. Még idő kellene, még én kellenék, hogy megszilárdítsam. Össze fog omlani minden - és mindannyiunkat eltemet.

- Kár érte? Talán kár érte? - kiáltotta Kerbolt. - Kár ezért a mindenért? Omoljon össze, dőljön szét! Úgy épült. Sárból épült. Én magam volnék az első, aki szétrúgnám - ezt a piszkos építményt! Hogy magam is segítettem építeni? A rab Sámson talán maga építette a palotát, amit később magára temetett! Jó rabszolga voltam, kötelességből építettem. Amerikát! Ó, az én világom a falu, egy puritán ház, egy biblia - nem Amerika!

- Ez az utolsó szavad?

- Az utolsó.

Szünet. A sötétzöld falak elborították a lelkeket - mint egy rengeteg.

- Érts meg János, én nem vetek a szemedre semmit, én... én tudom... hogy voltaképpen neked van igazad: de ne kívánd, hogy magamat megtagadjam. Egész életemnek, minden büszkeségemnek csak egy értelme van: a következetesség. Ne kívánd, hogy erről mondjak le.

Madár, a sikerekhez szokott, az emberekkel bánni tudó, türelmetlenné vált. Bármerre tapintott, a kősziklát érezte.

- Kegyetlen vagy, Gyula. Kegyetlen vagy... hozzám csak úgy, mint ahhoz a csengettyűsfiúhoz.

Kerbolt megrezzent. Gyöngeségére emlékeztették. Elfordult, dacosan, mint egy bűntudatos.

- Nézd: gondolj rám, a barátodra - folytatta Madár. - Ismered az anyagi helyzetemet. Tudod hogy el vagyok adósodva. Tudod hogy rám végzetes csapást is mérhetnek. Gondolj a családomra...

Kerbolt elsápadt. Ez a szó mint egy villámfény, iszonyú komplexumot világított meg a lelkében.

- És gondolj magadra is... magatokra - folytatta Madár. - A te állásod...

Ebben a pillanatban kopogás hallatszott.

- Szabad! - kiáltott Kerbolt.

Szinte örült a látogatóknak. Nem, ez a beszélgetés nem tarthat tovább. Mohón sietett Svarc Jenő elé, akivel pedig sehogysem rokonszenvezett.

- Detektív vagyok - mutatkozott be tréfásan a zsurnaliszta. - Igen, Franciaországban a hírlapírók sokszor a legkitűnőbb detektívszolgálatokat végzik. Joseph Rouletabille, kérem - tetszett olvasni a Sárga Szobát?

- Gyula bátyám... - Gyula bátyám... - mondta egyre a hírlapíró, mintegy tetszelegve ez otthonos, magyaros megszólításban - "biedermayer": mint ő kifejezte. - Gyula bátyám hallott valamit az éjjeli eseményekből?

- Nem hallottam.

- Semmi neszt, semmit? Ah, ez érdekes! Gyula bátyám a kerti házban szokott aludni, ugye? Nyitott ablakoknál? És nem zavarta meg semmi mozgás... semmi hang. Ez érdekes...

- Ne tessék nevetni - folytatta. - Néha éppen az a legérdekesebb, ami nem látszik annak. Tehát: semmi nesz? Gyula bátyám kétségkívül igen mélyen alszik... nyugodt ember... jó lelkiismeret...

Kerbolt Madárra nézett:

- Nem aludtam.

A hírlapíró valósággal ugrott örömében.

- Á, á, ez igen érdekes... és nem hallott semmit. Pedig kétségkívül ott dolgozott a kerti házban... mint mindig... nyitott ablakoknál... ugyebár?

- Nem... Ezúttal nem voltam ott.

- Á? Hát benn tetszett lenni a szobákban?

- Nem! Nem voltam otthon! - kiáltott Kerbolt türelmetlenül. Bosszantotta az újságíró tolakodása, de nyílt természete mégsem tudta megtagadni a feleletet.

A polgármester meglepetve pillantott barátjára.

- Á, á, - kiáltott a hírlapíró. - Hisz ez nagyon érdekes! Gyula bátyám házon kívül töltötte az éjszakát. Hát hisz akkor Gyula bátyám ellen fogok mindjárt detektív-vizsgálatot indítani. Gyula bácsi lumpolt! No ez nagyszerű! Ez felfedezés! A törvény nevében, Gyula bácsi, merre járt?

- Sétáltam - mondta Kerbolt, inkább Madárnak, mint Svarcnak. - Rosszul éreztem magam, és a Dunaparton sétáltam.

- Az újvárosi Dunaparton? Nagy merészség... éjjel ott sétálni...

...Künn a folyosón nagy beszélgetés, vidám zaj hallatszott.

- Erre, erre... Itt lesz a tanácsosa szobájában... Az elnöki tanácsos szobájában... Tessék csak... Tetszik ismerni Kerbolt tanácsost?

Partos járásbíró lépett be, Adamec főszámvevő kalauzolásával.

- Á, a járásbíró úr! - fogadta a polgármester tüntető szívességgel. - Isten hozta. A telep ügyében, ugye? Azonnal... átmegyünk az én szobámba... Ismerik egymást az urak? Kerbolt tanácsos...

Bár Kerbolt mint egy sötét alak, mint éjjelének egyik rémképe, élt ma a járásbíró fantáziájában, mégis öröm volt szinte és megkönnyebbülés, hogy most találkozott vele. Hisz Kerbolt is ott volt, vele volt: egy tekintélyes városi ember: ez megmenti őt minden szégyenkezéstől, ez megkönnyíti az egész ügyet.

És a különös, zöld szoba hangulata egészen felélénkítette.

- Volt szerencsém - kiáltott. - Volt szerencsém: az éjjel. Micsoda hely is volt? - no, nem volt valami elegáns hely - tette hozzá, mosolyogva, hogy az egészből tréfát csináljon.

Mind meglepetve néztek Kerboltra.

- Selig-kávéház, vagy hogy hívják - folytatta a járásbíró. - Kérem, az irattáskám nem került meg... Nem tudom: jelentést tegyek a rendőrségnél?...

Adamec eközben a polgármester felé közeledett:

- Kérlek, polgármester uram... sürgősen keresnek... baj van...

- Megállj! - kiáltott a polgármester. - Mi baj van?

- A villanyostársaságtól... Azonnali törlesztést kívánnak... Rubinek úr van itt...

- Hisz tegnap beszéltem vele...

- Meg vannak ijedve... A mai újságok telekürtölték a várost. Már vizsgálattól félnek, isten tudja mitől... Nyugtasd meg őket... Mind le van neked kötelezve... épp azért ijedtek meg. Érzik, hogy minden a kezedben...

- Fizetni: legjobb volna fizetni most... valamit - gondolta a polgármester. - Csak tüntetésül... megnyugtatásul... Oly csekély összeg elég volna... Ez büszke dolog volna...

- Különböző számlák - gondolta - könyvek... elszámolási rovatok... nem mindegy az?! Pénz - pénz! Amíg én itt vagyok - nem kell félni...

- Nem mernek semmit - gondolta. - Majd csak meglesz!

- Egy pillanatra - mondta hangosan. - Legyen szerencsém nálam, járásbíró úr. Adamec pajtás, vezesd át a bíró urat, van ott snapsz, kínáld meg! Az irattáska - hogy? a Selig-kávéházban? Majd azonnal megbeszéljük ezt. Pénz nem veszett el? Majd azonnal... nem lesz baj! A telep dolgát is megbeszélhetjük... Csekélység az egész... olcsón gyönyörű háza lesz a bíró úrnak... Pénz nem veszett el, ugye?

Partos elhatározta, hogy a pénzről, hogy az éjszaka utolsó részéről szót sem fog ejteni. Nem, nem veszett el pénz!

(Folyt. köv.)