Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 23. szám · / · Barta Lajos: Falusi kirándulás 1915-ben

Barta Lajos: Falusi kirándulás 1915-ben
I.

Nyár! Sárguló gabonaföldek, zöld kukoricatáblák. Csak itt-ott négyszögletes, nagy fekete folt, amiből a gaz üt ki, egykor kenyér, most ugar. Gyászjelentések gyönge családokról, akiknek otthonmaradt ereje nem volt elég arra, hogy gabonát hozzon ki a földből. Sötét parte katonákról, akik elestek valahol északon, vagy délen...

Süt a júniusi nap, kis szellőcske mozdul, rezeg a kukoricalevél, még nagyon parányi, elmaradt, mint a kis gyerek, akit nem az igazi édes anyja gondozott. Pacsirta szól, acélos a levegő, szinte peng. Pereg a kocsikerék, fut az ég alja, oda az ég aljáig jászsági földek. Szép, friss, kerek isten-kertje, homályos nagy nyárfás ködös arcából van messze messze a finom kerek kerítése... El sohasem lehet ezt a kerek nagy kerítést érni, bár állandóan menjen is feléje az ember...

Szőkülő vetések, zöld kukoricák közt alig egy pár fehér, piros, fekete lobbanás. A fehér folt férfiak gatyája, öreg férfiaké, a negyvenen túl, vagy gyerekeké tizenkilencen innen. A többi már elment... A fekete folt a zöld között, az öreg asszony, a piros folt, a fiatal asszonyok szoknyája, a zörgő kocsi felé villan néha-néha egy-egy fiatal asszonyarcnak tűnő mályvaszíne. A föld felé vannak a kapa után hajolva, tele van az ég, a föld, a levegő, termékenységgel, erővel, ők is annak szorgalmas cselédei. Mégis mintha ott messze meghajolva halottaikat keresnék a földben, és örökös bánatuk sós vízével öntöznék a rögöt...

- Ez már az ötödik pár lovunk! - mondja a legény az első ülésen, kemény kun legény, kékeszöld szeme majd hogy szikrát nem hány - az első párt a házunktól vitték el, akikor vettünk másikat, azt is hamar eladtuk, kétezer koronát nyertünk rajta, megint vettünk másikat, azt is eladtuk, az megint kétezer korona, a negyedik páron azon már háromezer koron-t nyertünk... Mi most el is járunk a vásárokra apámmal. Hétezer koronát nyertünk ezen a három páron. Nagyon nagy ára van most a lónak.

Kis kalapját keskeny nemzetiszínű pántlika keríti körül, katona már ő is, nemsokára el is kell már menni! A világban olyan véres, nagy dolgok esnek, nem lehet, hogy ő is a lovakon nyert pénz körül ne mondjon valami nagyot, ne lódítson egyet...

Homoki dűlőút fogja aztán a kereket, lassan kell a fürge lovaknak menni. Most megint lehet is, kell is valami nagyot, valami háborúst, valami nem igazat mondani! Két felől két sor magas sűrű akác szegi be a keskeny utat. Egy beugró helyen kőkereszt áll.

- Ez a fasor, ez nagyon veszedelmes hely. Itt már sokszor megfogták a zsiványok az embert.

- Nincsenek erre zsandárok?

- De vannak! - nem mer szemtől-szembe nézni, csak fél arccal mer ide fordulni, a messzeséget kutatja, mintha onnan a semmiből látná a lókötőket jönni. - Egyszer tőlem is el akarták a jó egy pár lovamat venni, de én kirántottam a revolveremet... A bátyámat, az őrmester volt, most is odavan a harctéren, azt is megtámadták itt, de az kihúzta a kardját, aztán levágott közülük egyet. Nekem két bátyám van, mind a kettő katona, a másik az fűrer. Most már én megyek harmadiknak.

Az út mentén sovány búzavetés, meglehetne olvasni a szálát.

- Kié ez a rossz gabona?

- Ez a mi papunké. Kétszáz hold földje van az eklézsiától. Van közte első osztályú is, de utolsó klasszisú is. Nem szeretik minálunk a papot. Nem ezt akarták papnak, ámbár aki előtte volt, azt még inkább nem akarták. El is mentek Egerbe az érsekhez, előadták ott, ha más papot nem kapnak, átmennek a luteránus, vagy a kálomista hitre. Akkor kaptuk ezt a papot. Eleinte ez is zsandárok közt misézett, de ez megtörte az embereket, mert ennek igen erős keze van. De azért majdnem megjárta vasárnap múlt két hete. Két pajtásommal a templom előtt álltunk, csak kijött a templomból: - Hát itt kell az istent szolgálni? - avval pofon vágta az egyik pajtásomat. Szerencséje volt, hogy be tudott a templomba szaladni, mert megnyomtuk volna...

Az úttól beljebb a vetések közt, fenyőfák és nyírfák közül új úri ház, kastélyféle magasodik ki, könnyű homokfutót röpít két könnyű ló szembe. Vidéki magyar úr hajtja a lovat, széles, vállas, napbarnított, sötét bajszú ember, nagy sárga kalapos szőke asszony ül mellette, kék szeme mint a búzavirág nyílik az arcában.

- Ez nagy gavallér volt, igen nagyba vitte. Ez fölment egyszer Pestre, aztán egy ültő helyében elvesztett nyolcvanezer forintot. Máskor meg arra fogadott, hogy előbb ér ide Pestről hintón, mint a vonat. Ötvenezer forintot, meg azt az egy pár lovat elvesztette. Ámbár, hogy annak az egy pár szép lónak senki se vette hasznát, mert amelyik percbe megálltak, összerogyott, megdöglött mind a kettő. Most avval foglalkozik, hogy lovakat vesz, azokat kihizlalja, futtatuja, kineveli, aztán drágán eladja. Sokat keresett most a háborúba, ámbár most a strapáciára való lovakat veszik. Emiatt nem is kell neki a háborúba elmenni. Ez a birtok az úttól jobbra, ez az övé volt, balra, az a bátyjáé. A bátyja az pesti ügyvéd. Úgy hívjuk őket, hogy Bary-ak. Az is ezer hold, ez is ezer hold, de most már mind a két ezer hold az ügyvédé, nem hagyta, hogy az öccsét úgy licitálják el. A bátyja az igen jó gazda. Sehol se terem olyan szép répa, mint itt. Dohány is nála terem legkülönb.

Kövér, virágos füvön, kis patak két partján szép gulya vádol legelve a nagy, vizenyős réten. Kis, rongyos cigányfiú legelteti a nagy, kövér, tarka gulyát:

- Ennek az apja is elesett a harctéren!