Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 22. szám · / · Ambrus Zoltán: Újházi

Ambrus Zoltán: Újházi
IV.

Ha a jóság is produktum, mint a cukor vagy az ecet -, hogy a Taine szavainál maradjunk - főképpen, a boldogság produktuma vagy legalább is a sorssal való megbékültséggé. De ahhoz, hogy a jóság valakiben kifejlődhessék, az egyik több adományt, a másik kevesebb képességet hoz magával a világra. Újházi e tekintetben a leggazdagabbak közé tartozott.

Ijedt volt, ha azt hitte, hogy - akármilyen akaratlanul - megbántott valakit, meghökkenő, résztvevő lelkű s a tékozlásig adakozó, ha a nyomorgás eléje tolta rossz kalapját és szinte kétségbeesett a szenvedés látványával szemben.

Újházi ezt a tulajdonságát szégyellte és rejtegette. Ha valaki rajtakapta az elérzékenyedésen, a nyerseség szavaiból rögtönzött takarót, hogy elleplezze a lágyszívűségét. De ez nem változtat azon, hogy egyéniségének egyik főjellemvonása a gyermekiesen könnyelmű, a maga erejével nem számító jóság volt.

Innen eredt a tragikuma, ebből az alaptulajdonságából, amely veleszületett és amely erőt merítve fiatalságának sok szerencséjéből, megmaradt benne akkor is, mikor az első napsugaras korszakra már rosszabb évek következtek.

Túlságosan szigorú bírálói kiszámították, milyen sokat keresett vagy negyven éven át. Nem számították ki, mennyit dolgozott érte. És nem számíthatták ki, hogy ebből a sokból mennyit juttatott másoknak. Pedig, akik egy kicsit jobban ismerték, tudják, hogy Újházi sokkal többet osztogatott szét, sokfelé, mint amennyit britannikára, Újházi-levesre és Újházi-fröccsre költött. Hogy ebben nagy szerepet játszhatott az a talán túlságos hálaérzet, amelyet sok nővel szemben tanúsított, ha ezek valaha kedvesek voltak iránta, - hogy a nőt az élet olyan örömének tartotta, amelyért minden hála kevés és ehhez a felfogásához híven nemcsak sorsának osztályosairól gondoskodott illő módon, hanem pazar ajándékokat juttatott olyan nőknek is, akiket bátran idegeneknek tekinthetett volna, - hogy szeretett gavallérosan viselkedni és hogy jószívűségével vagy (inkább ebből, mint emberismeret-hiányából eredő) hiszékenységével sokan talán visszaéltek, meglehet. De vannak hibák, amelyekben több a nemesség, mint akárhány olyan (az önzésre nézve kétségtelenül hasznos) tulajdonságban, mely a ridegen ítélők előtt erény számba megy.

Bizonyára pazarló volt. De ne felejtsük el, hogy az elkényeztetettségben öregedett meg. Hogy nagyra tartotta a művészetét és joggal volt büszke életének munkájára. Hogy nem csak ő maga tartott sokat alkotásairól, hanem mások is. Hogy egy hosszú életen át színházi működéséről soha se hallott mást, csak magasztalást. Hogy tehát optimizmusa nem is képzelhetett el, mi sors vár rá érdemes és munkás életének utolsó két évében. Az is elbizakodottá tehette, hogy sokáig tökéletes épségben őrizte meg a testierejét. "Senki se boldog halála előtt", de szerencséje, mely hosszú időn át hűséges kísérője maradt, azzal hitegette, hogy megfogja kímélni a nyolc évig tartó, lassan emésztő és egyre kegyetlenebb betegség keserves kálvária-járásától. Azt remélhette, hogy - amint Chevrial báró szerepében nem egyszer eljátszotta - a halál pezsgős poharat fog kiütni a kezéből.