Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 21. szám · / · Figyelő

Ady Endre: A Bepanaszolt élet

Egy kedves, jó, úri és finom poéta-gyermekem, fiatal és persze katona, nagyon messziről küldött levélben bepanaszolta nekem az Életet. Olyan szép levélben, olyan öreges intelligenciával s mégis olyan csodálatosan gyermekül, hogy három napja mosolyog már a szívem rajta. Istenem, hiszen Ignotus, Jászi, Hatvany, Biró Lajos, Lengyel Menyhért s valamennyien, kik még a háború előtt voltak, az embert csak meggyötörni tudják. Éppen úgy, ahogy én is csak ezt tudhatom művelni velük, ha olykor írok s pláne hogyha írhatnék. Nagyobb rangú katonának a fia ez az én poéta-fiam, szenzibilis, gyönge testű gyerek, akit talán sehol se fogadtak volna el katonának, ha nem egy büszke katona-apa akarja. Arról ír a többek között, hogy mennyire fáj neki a "drága civil gondolkodás szabad és kényelmes lendületének" a megszakadása. "S mert bármennyire szívesen veti magát alá az ember kötelező becsületességgel mindennek, ami muszáj, nem kis megnyugtatásával bizonyos öntudatos meggyőződésnek a katonai szervezet minden egyoldalúsága mellett is geniális s az emberi észhez struktúrájáról, mégis igen fáj megbecsült és finom életünknek és gondolkodásunknak e hirtelen félredobása" "Talán ebben az életformában is van tartalom és anyag, talán ebből is kipattannak a szavaim ezen vers-sorokban s új tartalmak megtalálásának az öröme fog kielégíteni. De egyelőre nagyon fájnak a veszteségek s igen-igen nagy elmúlásuk régi és finom időknek és az én némaságom. Lehet, hogy a tehetségem mondott föl, de én azt hiszem, hogy az Élet s az is csak egyelőre"... Alig olvastam a nagy Hecc kezdete óta e szomorú, szavaknál üdítőbb és vigasztalóbb szavakat. Az én kis barátom bepanaszolta az életet, de azonnal föl is mentette az a katonás, kedves, alig húsz éves költő-szívében. De irigyelhetnék csöppnyi múltját, nevelését, fiatalságát, ha egyszeribe nem állna elénk a mi régi, bepaskolt, de mindig élő ifjúságunk. Üzenem hát az én poéta-gyermekemnek, nagy csúfság esett ugyan most az emberfajtával, de mégis éljen az Élet, akik meghalunk, kik megmaradunk, de az Élet, ez a soha még kedvesebben be nem panaszolt Élet, szent, igaz és csalhatatlan. Az én katona-fiam igaz művész, hogy a Halál mellett ilyen gyöngéd szerelemmel játszik haragosdit a nagyszerű, víg és komoly, egyetlen Élettel.