Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 18. szám · / · Feleky Géza: Az Orosz agrárreform

Feleky Géza: Az Orosz agrárreform
Első rész.
A felszabadult jobbágyok gazdasági helyzete

Az orosz agrár-válság fokozott nyomását első sorban a kisbirtokos osztálynak a jobbágyfelszabadítás által teremtett, helyesebben a jobbágyfelszabadításkor fenntartott különös helyzete magyarázza meg. Ez a különös helyzet nem érthető meg, ha nem vesszük figyelembe az orosz jobbágyságnak a nyugat-európaitól jellegzetesen eltérő történeti fejlődését.

Maga a jobbágyfelszabadítás ugyanis egészen európai mintára történt II. Sándor cár elvetette azokat a terveket, melyek meg akarták adni a jobbágyok személyes szabadságát, de nem akarták átengedni nekik az addig általuk művelt földet, és nem egyezett bele a jobbágytelkek örökbérbe-adásába sem. A "szabadító-cár"-nak 1861-ben kiadott ukáza elrendelik a jobbágyoktól művelt nemesi birtok kényszerkisajátítását is, és a megváltási összeget előlegezi a felszabadult jobbágyoknak, negyvenkilenc éves törlesztéses kölcsön alakjában. Így tehát a jobbágyfelszabadításnak az a mintaszerű módozata érvényesült, melyet Stein báró alkalmazott először, mikor a Napóleontól összezúzott Poroszország talpra állításának heroikus munkájához fogott. A krimi háború balsikerének ugyanolyan hasznos következményei voltak Oroszországra nézve, mint Jénának a porosz történelemben. Azonban az orosz jobbágyosztály struktúrája egészen más volt, mint a poroszé.

Oroszországban a jobbágyság sokkal később alakult ki, mint bármelyik európai államban. Európai értelemben vett jobbágyosztályról csak a XVII. század közepétől fogva beszélhetünk. De csak 1726-ban tiltja meg egy cári ukáz, hogy a jobbágy engedelem nélkül elhagyhassa lakóhelyét, napszámos-munka végzésére, és csupán 1767-ben fosztja meg egy másik ukáz a jobbágyokat attól a jogtól, hogy földesurukat a tartományi törvényszéknél bepanaszolhassák. Ugyanebben az évben jelent meg Mária Terézia úrbéri szabályzata, mely visszaadja a jobbágynak költözési szabadságát, ha az eleget tesz földesurával szemben megszabott tartozásának. Tehát Magyarországon már megindul a negyedfél évszázad óta röghöz kötött jobbágyosztály disszociálódása, amikor Oroszországban még folyamatban van a jobbágyosztály kialakulásának processzusa, és ez a processzus megakad lezáródása előtt. A röghöz kötés sohasem volt általános és sohasem lett teljessé, és ha tekintetbe vesszük az orosz törvényhez és közigazgatás barbár voltát a XVII., sőt a XVIII. században, a földesúri jogokat is enyhéknek kell mondanunk. Tolsztoj a Karenin Annában csodás elevenséggel és történeti hűséggel festi le az orosz paraszt életét, a jobbágyfelszabadítás korában. Turgenyeff az "Egy vadász emlékiratai"-it egyenesen irányregénynek szánta a jobbágyfelszabadítás ügye érdekében. De mint a két regény valóságos idill, ha szembeállítjuk La Bruiyére, Fléchier, Young leírásával a francia jobbágyok sorsáról. Egy elfogulatlan tanú, Haxthausen báró Széchenyi korában tanulmányozta az orosz jobbágyság helyzetét, mikor nálunk már meglehetősen előrehaladt a jobbágyosztály fokozatos felszabadítása. De ha szembeállítjuk Haxthausen és Széchenyi leírásait a jobbágyok helyzetéről, az orosz viszonyok még ekkor is kedvezőbbeknek mutatkoznak.

A magyarázat igen egyszerű. Oroszországban a központi hatalom igen korán és teljesen legyőzte a feudalizmust. Franciaországban XIV. Lajos még élethalálharcot vív a Fronde-dal Poroszországban már a XV. század végén Nagy Iván az állami önállóság kivívásával egyidejűleg megszilárdítja a centrális kormányzatot, unokája, Rettenetes Iván nemcsak végleg megtöri, de szinte utolsó szálig kiírtja a birtokarisztokráciát. Míg nálunk épp Nagy Iván korában száll át teljesen a királyság központi hatalma a feudalizmusra, 1514-ben tehát a nemesség saját osztályának gazdasági érdekei szerint szabályozza a jobbágyok gazdasági és jogi helyzetét. Oroszország a jobbágyságot csak akkor és csak annyiban fogadja el, amikor és amennyiben ezt az államegész gazdasági érdekei teszik szükségessé.

Ennek egy egész sor következménye hatott még a XIX. század végének agrárpolitikai viszonyaira.

Elsősorban a jobbágy-viszony fragmentárius alakja tette lehetővé az orosz parasztosztály nagystílusú háziiparát, mely piacra termelt már a XVIII. században is és nem csupán saját használatra. A fekete föld termékeny zónájában kisebb volt a háziipar jelentősége, a kevésbé termékeny vidékeken, és ott, ahol az északi fekvés rövid időre szorította össze a mezőgazdasági munka periódusát, a parasztosztályt inkább a háziipar tartotta el, mint a föld.

Itt tehát nem is fejlődött ki valódi jobbágyviszony a földesúr és a paraszt között. A paraszt évenként megfizette a földesúrnak az obrok-ot és szabadon rendelkezett földjével, személyével. Ez a "tized" a paraszt egész keresetéhez képest volt megszabva és nem a föld hozadékához igazodott. A jobbágyfelszabadításkor ezek a földesurak nem elégedtek meg az átengedett birtok megváltásával, hanem az obrok-ért követeltek kárpótlást. Az állam természetesen áthárította ezt az obrok-megváltást az érdekelt parasztokra, és földjük értékéhez képest aránytalanul magas annuitást szabott ki rájuk. Mikor lassan és későn, de mégis kiszorította a gyáripar a háziipart, a magas annuitás felbillentette a volt obrok-jobbágyok gazdasági egzisztenciáját. Ez volt az egyik sajátos eleme az orosz agrárkrízisnek.

Az orosz jobbágyosztály sajátos struktúrájának legérdekesebb és legjelentősebb következménye azonban a mir intézményének kifejlődése volt. Ez a mir tette halaszthatatlanná és általánossá az agrárreformot Oroszországban.