Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 17. szám · / · Figyelő

Lovag Ádám: La Belgiques langlante
Émile Verhaeren könyve.

Melide, augusztus.

Otthon sokan tudják, hogy Verhaeren könyvet írt "A vérző Belgium"-ról, de nyilván keveseknek adatott, hogy el is olvashatták. A könyv nem jöhet át a határon. Pedig kár, mert amellett, hogy érdekes, egyáltalán nem veszedelmes könyv. Senki véleményét a központi birodalmak területén Belgiumról meg nem változtatná. A tilalom inkább az ellenséges árúnak szól. Hogy mennyire nem veszedelmes a könyv, bizonyítja Verhaeren dedikációja, amely így végződik:

"E könyv íróját nem érhette ennél nagyobb, váratlanabb kiábrándulás. Úgy lesújtotta, hogy nem hiheti magát ugyanannak az embernek.

Minthogy azonban a gyűlölet ez állapotában öntudata mintegy megfogyatkozottnak tűnik, megindultan ajánlja könyvét annak az embernek, aki valaha Ő volt."

Ezek után nyugodtan térhetünk át a nekünk inkább csak irodalmi érdekességű idézetekre:

Vilmos császár sok ünnepélyes esküvést tett. Megesküdött, hogy győztesen bevonul, hol Párizsba, hol Nancyba, hol Calaisba, hol Varsóba. Ezeket a dicső ígéreteket nem tartotta meg. (A könyv megjelenéséig t. i.)

I. Alberthez, a belgák királyához intézett levelében megesküdött, hogy végigdúlja Belgiumot. Ez volt legbűnösebb esküvése és ezt megtartotta.

A háború előtt Belgium békés, dolgos, gazdag ország volt. (Fölkínálták neki, hogy az maradhasson, de ragaszkodott a francia és angol gyártmányú nemzeti becsülethez.) Századok formálták szeretettel. Művészete kétszer uralkodott Európa fölött az idők folyamán. Először a XV. században. Ekkor ragyogtak világraszóló dicsőségben Hubert és Jean van Eyck, Memling, Roge de la Pasture. Körülöttük Gérard David, Patenir, Henri Blčs, Quentin Metzys, vagyis az egész nagy északi gótika.

Olaszország ideküldi művészeit. Leghíresebbjük Antonello de Messine elfelejti országa hagyományait, hogy az övékét kövesse. Spanyolország csak a flamand művészet tartománya. Egész Nyugat szeme Flandriára néz. A XVII. században Rubens, Van Dyck, Krouwer, Teniers Jordaens, Corneille de Vos Anvers javára helyreállítják azt a világraszóló felsőbbséget, amely Bruges festőinek kezén veszendőbe ment. Franciaország ennek köszönheti Largilličret, Sebastien Bourdont, Watteaut, Patert, Lancret, Fragonardt. Anglia Dobsont, Lelyt és részben Constablet.

Alig ismert nevű emberek rakták egymásra Tournay, Bruxelles, Anvers, Malines, Gand, Brüges, Mons, Ličge katedrálisainak köveit föl a tornyok csúcsáig, hogy a Wallon és flamand építők emléke tartós és felhőkbe nyúló legyen. Csodálatos városházak hatalmas posztó és húscsarnokok és jómódú bourg-mesterek hajlékai sorakoztak melléjük és a városok elkápráztatták az utast.

A két faj szerencsés keveréke gazdaggá tette az országot. Anglia, Németország, Franciaország után, Olaszországot, Ausztriát, Oroszországot megelőzve Belgium negyedik helyen állt a modern kereskedő nemzetek között.

Harminc év óta ez az ország, mely 1880-ig csak gazdag volt, elfoglalta helyét Európa vezető értelmi erői sorában. Az egész világ öntudata Maeterlinck hatása alá került és világosabb lett. Költők kerekedtek, tiszták és gyöngédek, mint Charles von Leberghe, és meglepőek, finomak, mint Albert Giraud.

Ha volt tehát valaha nemzet méltó arra, hogy kivegye részét a civilizáció műveiből, a belga bizonyára az volt. Tehát nemcsak a semleges és kis nemzetek tiszteletére és csodálatára számíthatott, hanem a nagy és uralkodó nemzetek bámulatára is. Ezek mind védelmet is ígértek neki. Soha nem volt ez a védelem megérdemeltebb, mint azon a napon, amikor egyikük, árulón, torkon ragadta, hogy megfojtsa.

Les Crimes alatt a német "barbarizmus" statisztikája következik. Az ismert vádak, katonák, újságírók, papok elbeszélései, újságidézetek. Ez a vita lefolyt már a sajtóban. Íme egy mutató furcsaságképpen:

Ha nőkről van szó, a német hadiszokás az erőszaktételt írja elő bevezetőnek. Ha áldott állapotban van a nő, a hastáj lesz a puskatus célpontja. Ha jegyben jár, összekötik jegyesével. Néhány köteg szalma, egy a csizmatalpon meggyújtott gyufaszál száraz sercenése, és tűz emészti el a fiatal párt. (Hogy is hangzott az a a dedikáció?)

A leírások érdekesebbek, tárgyilagosabbak és be kell vallani, megindítóak, mert ha államfiai döntötték is szerencsétlenségbe, Belgium tragédiája részvétet érdemel, mint minden vidék, amelyet szerencsétlen földrajzi helyzete a borzalmas modern hadviselés színterévé tett.

Amikor Perysbe lépünk döbbenet fogad. A nagy utca olyan, mint valamely vízözön előtti állatvilág múzeuma, a házak tetőváza, amelyről lehullott a cserép, és amely helyenként lecsúszott a járdáig, olyan, mint valami gerinc az összeomlott falak és gerendák csontváza fölött.

Az ablakon át szegény háztájak szegényes bútora látszik. Fölszakított ágyak, lábbal fölfelé fordított kályhák. A kandalló Krisztusa a földön hever, Szent Jánost és a Szent Szűzet megkímélte a gránát. Egy első áldozásbeli fehér koszorút golyók szaggattak meg és rózsaszirmai belevegyülnek a törmelék és korom közé.

Egyetlen ház menekült meg. Lakója nem akar elmenni belőle. Ránk néz, amint elmegyünk hallgatagon. Kezében irdatlan nagy seprű van. Ma ugyanis szombati nap van. És ez az ember, faluja romjai között pontosan végigsepri a járdáját., mert vasárnap van. A közmondásos flamand tisztaság e kataklizmát is túléli.

A következő fejezetben a falvak életét írja le:

Egyszer egy héten vásár van a templom körül. Szegényes üzletek, de elegendők arra, hogy hetenként egyszer felforrjon a vér. Búcsúk idején ez a forrás és ez a láz a téboly egy bizonyos fokáig emelkedik. Tánctermek nyílnak mindenütt. Heves zenekarok korbácsolják a masszív párok keringő százait Néha olyan erővel dobbantanak, hogy eltörnek az ablaküvegek. Néha a kés is előkerül. A lányokon vesznek össze a fiatalok, a vének lerészegednek és a Brower és Craesbeke által megörökített bővérű kocsmajelenetek felújulnak.

Nieupor-ti, Dixmude-t, Ypres-t csak messziről láthatta - írja Verhaeren. Milyen izgalmasan láttam viszont azt a darabka földet, ami megmaradt hazámból. Sírtam és nevettem egyszerre. Az első gránátokat Nieuport fölött láttam. Amint földet értek, nehéz fekete füstfelhő kerekedett. Éjszaka bevilágítottak az égbolt sötétjébe, mint a villám. Ijesztő volt és csodálatos!

Albert I er roi sans peur et sans reproche a címe a következő fejezetnek.

A nép szereti Albert királyt, mert "csinos legény". Soha félkezű uralkodó nem lehetne nálunk népszerű. Két kézzel kell fognia a kardot. Első Albert egészséges, szélesvállú, erős. Megtestesítője a flamand-wallon szépségideálnak. Tudják azt is, hogy a fehérasztalnál sem vallanának vele szégyent.

L'Allemagne incivilisable cím alatt előadja a német gyűlölet ismert metafizikáját. Mert az igazi Németország - ma sajnos erre a szomorú, de megdönthetetlen meggyőződésre jutottunk - nem az, amelyet a véletlen Goethe, Beethoven, Heine szülőföldjévé tett, hanem mindig a könyörtelen őrgrófok és vérengző martalócok hazája volt. Évezredek óta ontja hordáit Európára. Ma is. Ne áltassuk magunkat, a jövőben is, ez az emberiség veszedelmes nemzete, amely civilizálhatatlan és mert kastélyai, mezőik, kaszárnyái ki nem merített és talán kimeríthetetlen medencéi az emberi vadságnak.

Ezzel az entente szempontból pesszimista, kifakadással szemben a "Németország és a művészet" fejezetben már arról beszél, hogy a legyőzött Németországot a művészet fogja megvigasztalni szerencsétlenségében, amely azokat a rétegeket fogja feltárni, melyek Goethet és Schillert adták. Kívánjuk a német művészet virágzását, csak így válthatja meg becsületét.

Az "Allemagne Asiatique" csak a háború vérvádjának, a német "atrocitások"-nak elmélete, amelynek konklúziója az alldeutsch eszme egyik legszélsőbb és legelszigeteltebb túlzására, a "Grossdeutschland und Mitteleuropa um das Jahr 1950" című könyv idézetére támaszkodik. Néhány év múlva íme a német lobogó 86 millió német fölött leng, akik 130 millió ember által lakott európai területen uralkodnak. Ezen a nagy területen csak a németeknek lesznek politikai jogaik, csak ők fognak szolgálni a hadseregben és a hadihajókon, csak ők vehetnek földet. Urak népe lesz, amely az alsóbbrendű munkákat az uralma alatt élő népekkel fogja végeztetni." Ez alá odaillik bármelyik ókori zsarnok neve: Cambises, Artaxerxes, Sennacherib, Nabukodonozor. Ez a rabszolgaság feltámasztása. (Nem Monsieur Verhaerejn, ez csak példa arra, hogy nemcsak túlfűtött fejű nihilisták, hanem hazafiak is írnak dolgokat, amiket senkinek sem szabad komolyan venni.)

L'Ame moderne az utolsó fejezet. Szembeállítja az antik feudális dogmákkal és uralomvággyal a modern lelket, amely büszkeség és szabadság, emberi világosság és földi öröm. És ez a lélek te vagy, Belgium, aki megvédted már Franciaország és Anglia előtt Németország ellen. Soha nem szereztél nagyobb dicsőséget. Egyszerű hősiességgel töltötted be. Vérző Belgium, szeressenek minden sebeidben és támogassanak minden reménységedben...

*

Ez a per is ezer évig fog folyni. Legyőzött felek lehetnek ebben a háborúban, de meggyőzöttek alig.