Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 11. szám · / · Figyelő

Barta Lajos: Tengerjárt Nyugatok

Egy ismerősöm, egy fiatalember, Argentínából jött haza. Arcán tengerentúli színt, szemében nagyobb messzeségeket hozott magával, úti poggyászába sok élmény és emlék volt becsomagolva, néhanapján előbukkant belőle valami. Vannak emberek, akiket nem nagyon szorít az elmondásnak a szüksége, akik a különössel, az idegennel csakhamar mint természetessel állnak szemben és lelkükben elkopik lassan az ellentét, melynek feszültsége kipattantja az élmény szenzáció-részét. Egy napon barna vászonba kötve két vaskos könyvet találtam a könyves polcán. Egyszerűen, természetesen, helyüket megszokva álltak ott, kiemelkedve több kisebb méretű könyv közül, mint a tömegből a vállas emberek.

- Hát ez mi?

- A Nyugat.

- Itthon vette?

- Nem, magammal hoztam.

- Argentínából hozta haza?

- Onnan.

- De a kötés még egészen új!

- Füzetekben hoztam magammal, itthon köttettem be.

- Hiszen ez az 1908-i Nyugat!

- Igen, az első évfolyam!

- Hiszen ez borzasztó érdekes!

- Igen, már többen meg akarták tőle venni. Négyszeres pénzt ígértek érte, de nem adom. Semmi pénzért sem adom!

- És a többi évfolyam is megvan?

- Mind megvan, azokat most kötik.

- És hogyan kapta Argentínában a Nyugatot?

- A nővérem utánam küldte. Nem mindig ment a dolog simán! Mert én nem valami fix helyre, vagy állásra mentem ki, inkább szerencsét próbálni. Voltak nehéz idők is, amikor nagy agrár területeken vándoroltam keresztül, ilyenkor persze szó sem lehetett postáról, vagy biztos címről. De aztán eljutottam egy kis brazíliai kitérés után Buenos Aires-be és ott maradtam.

Most már valami kabala érződött a két testes barna könyv körül; valami biblia-szerűség. Hiszen ezek a lapok megjárták a nagy vizet, az idegen világrészben megkeresték az odaszakadt magyart és aztán hazajöttek egy nagy hajón, idegen vasutakon, idegen kikötőkön át... Benne volt a pillanatban a várakozás, hogy a párbeszédbe csak beleszól a két nagy könyv.

- Bizony, mi megjártuk a tengert, onnan jöttünk vissza.

De a könyvek hallgattak. A jó könyvek mindig olyan szerények! De felütve a barna födelet és végigszaladva címeken és neveken, kinyílt valami igen nagy távolság. Ezt a távolságot nem az óceánnak - melyet megjártak - a messzesége és káprázata tette, bár ennek az érzésnek a párhuzamossága nagyon összehangzott a másik impresszió tartalmával - hanem az idő és az elvégzett nagy munka messzesége!...

Hiszen ez az 1908-i évfolyam volt! A Nyugat első évfolyama! A harc megindulásának korszaka! Az a messzeség, mely a kötetekben kinyílt, az a távolság volt, mely ezt a hét esztendős tegnapot, elválasztja a mától; mely a régit elkülöníti az újtól, a megvénhedtet a fiataltól, az elmúltat az élőtől, a győzelmet értet a nekiindulótól... Ebben a két barna könyvben nem a Nyugat egy évfolyamát tudta bele az összesítő érzés, hanem a Nyugatot elejétől máig. Mindazt, amit azóta kezdett és bevégzett, az új irányt, melynek utat vívott, az írói szabadságot, melyet jussához juttatott, a tehetségeket, melyeket fölnevelt, a szellemi megnyilatkozásának azt az új formáját, mely irodalmunkat újra kivirágoztatta megadva neki a fölvevőképességet az új ember új látása, érzés és gondolatvilága számára.

Azt, aki ezt a küzdelmet messziről, a vidéki elhagyott magánosságból látta - mely magánosság néha messzebb van, mint Argentína! - és hézagosan elszigetelt felvillanásaiban figyelhette meg, különös rázúduló erővel rohanta meg ezekről a lapokról a harc... Nagyszerű lehetett ez a forradalom... Ez a hét esztendő egy egész korszak! És a Nyugat még most is harcmezeje és szabadságtere minden tehetségnek, akik egyszerre csak fölbuknak valahonnan az ismeretlenből és már úgy jönnek, hogy jelentenek valakit... Pedig szél is fújja már e hét esztendős lapokat, távoli harangszót hoz magával a szél... Vannak itt olyan nevek is, amiknek a gazdája már nem él...

Az a fiatal ember, aki a Nyugatot a tengeren túlról hazahozta, nem volt író. Kérkedés nélküli szükség volt számára az irodalom és lelkében épp olyan természetesen helyezkedett el ez a szükség, mint életének más nélkülözhetetlen igénye. A Nyugat nem jelentette számára csak egy bizonyos mennyiségű irodalomnak a feltálalását, hanem jelentette a Nyugat által képviselt iránynak a lelki propagálását, jelentett a Nyugat számára egy mandátumot és a maga számára választott képviseletet az irodalmat, általában a művészetet és az abba felszívódott élet-tendenciákat illetőleg.

Evvel a tengerjárt Nyugattal kapcsolatosan hallom, hogy nemcsak Argentínába került el a Nyugat. Olvasói a lövészárkokba is maguk után kéretik. A németek kimutatást állítottak össze arról, hogy a német katonák a Bibliától a Faustig mit olvasnak leginkább a lövészárokban?... Fejét nem emelheti ki a katona a sáncból, mert megöli a golyó; de lelke az kiszállhat onnan és fenntartja az összefüggést avval, ami otthon él és harcol... A vérnek barbárságából visszasóhajt a lélek az ott hagyott szellemi kultúrához... Ennek a két tengerjárt kötetnek a távlatán keresztül milyen sok érdekes és értékes lelket lehet jobban megérteni?...