Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 21. szám

Admiral Sir Cyrian A. G. Bridge, G, C. B.: Britannia, a tenger ura [+]

Az angol birodalom nemzetközi állásának megbeszélése közben gyakran találkozunk azzal a szóval, hogy: "a tenger ura". Újabban sokkal sűrűbben emlegetik, mint ezelőtt s ezért megtörténhetik, hogy a folytonos ismétlés frázissá teheti azt, ami pedig egy valójában elsőrangú fontosságú stratégiai feltétel megállapítása. Már most is láthatni, hogy e frázis értelme nem mindig világos azok előtt, kik a birodalom védelmi szükségletei felől gondolkoznak. Néha megkértek egyeseket, akik használták e szót: magyaráznák meg, mit értenek azon, hogy "a tenger ura". Általános hit, hogy az így vagy amúgy az angol birodalomra nézve fontos, sőt talán elhagyhatatlan - de hogy mi is, hogy kell megtartani vagy hogy kell megszereni, arról nincs tiszta fogalmuk az embereknek.

Úgy látszik, az a leggyakoribb felfogás, hogy ez alatt a lehetséges ellenség vagy ellenségek hajóhada feletti számbeli túlsúlyt kell érteni. E megállapítás elégtelen volta hamar ki fog tűnni, ha tudjuk, hogy a legutóbbi orosz-japán háború kezdetén az orosz hajóhad hajók és emberek dolgában erősebb volt a japánokénál, sőt nagyobb lett volna az egyesített japán-kínai hajóhadnál is, ha azok, mint egy pillanatra látszott, együttműködtek volna. Bebizonyosodott s ezt nem lehet megcáfolni, hogy ebben az esetben a számbeli felsőbbség Oroszország részére a tengeri uralmat sem meg nem őrizte, sem pedig meg nem szerezte.

Ugyanilyen példákat találhatunk, ha végignézünk a haditengerészet történetének eseményein. A görög szabadságharcban a török hajóhad jóval fölülmúlta számra azt a tengeri haderőt, melyet a görögök ki tudtak állítani - a Kanarisi és Miaolisi csaták azonban megmutatták, hogy a törökök nem tudták maguknak biztosítani a tengeren való uralmat. Az amerikai szabadságharc a másik példa. A francia, spanyol és hollandi hajóhad számra nagyobb volt a mienknél, mégis mikor mi a kellő lépéseket megtettük, a tenger fölött való uralmat nem ellenségeink tartották meg. Flottánk három különböző alkalommal vitt segítő csapatokat Gibraltárhoz, s a háború legnagyobb ütközetében a győztesek mi maradtunk. A példa, melyet az amerikai szabadságharc szolgáltat, különösen érdekes, mert megmutatja, hogy a számbeli fölény, ha helyesen ki nem használják, nem tehet képessé egy hajóhadat, sem hajóhadak kombinációját a tengeri uralom fenntartására. De érdekes azért is, mert hibáink a birodalmat súlyos veszélyeknek tették ki, s biztosan a megsemmisülést is maguk után vonták volna, ha ellenségeink még a mienknél is nagyobb hibákat nem követnek el. El kell ismernünk, hogy az ellenség fölénye kivert volna bennünket a tengerről, ha helyesen kihasználja e fölényt. Ebből az következik, hogy ha ellenségeink helyesen jártak volna el, tengeri alárendeltségünk az ő kegyelmüknek szolgáltatott volna ki minket.

Ez lecke nekünk a jelen számára. Ha biztosítani akarjuk magunknak a tengeri uralmat, nem szabad számban, azaz hajókban és emberekben gyöngébbeknek lennünk valószínű ellenségeinknél és eljárásunknak meg kell felelnie a tengeri hadviselés alapelveinek. Ha megengedjük, hogy ellenségeink számra fölülmúljanak minket, nem számíthatunk arra, hogy hibáik az egyensúlyt helyrebillentik. Ha megvan számbeli fölényünk, de helyes érzékünk hiányzik, ott tartunk, ahol ellenfeleink tartottak az amerikai háborúban, csakhogy nálunk azt is számításba kell venni, hogy ez ránk nézve végzetes lehet, míg rájuk nézve csak kellemetlen és megszégyenítő volt.

Azt mondhatná valaki: "Jól van, de hát szeretnénk mégis tudni, mit jelent a tengeren való uralom". Röviden összefoglalva: azt a hatalmat, melynek segítségével mi a tengeren háború idején megtehetjük azt, amit akarunk és megakadályozhatjuk, hogy az ellenség azt hajtsa végre, amit ő akar. Egyetlen egy megszerzett vagy ezután megszerzendő uralom sem jelenti azt, hogy az ellenség egyes kisebb hadműveleteket nem fog véghez vinni, de még ezt is megnehezítheti. Szárazföldi háborúban kisebb lovas portyázások történhetnek oly területen is, melyet az ellenséges hadsereg annyira elfoglalt, hogy a fősereg, melyhez a lovasok is tartoznak, nem merné megpróbálni a betörést. Épp így a tengeren is előfordulhat, hogy a körülzáró hajóhad oly erős, hogy az ostromzár alá helyezett hajóraj meg sem kísérelheti a kitörést s a velük való találkozást, de mégsem akadályozhatják meg, s alkalmasint soha sem fogják megakadályozhatni, hogy egyes kisebb különálló erők a kikötőből ki vagy a kikötőbe be ne osonhassanak. A tengeren való uralom annak birtokosát nem védi meg minden kellemetlenség ellen, de megoltalmazza a komoly veszélyektől.

Nézzük csak a brit szigetekre tengeren át történő betörés lehetőségét, amit oly gyakran emlegetnek. Első feladatunk, hogy tisztába jöjjünk a betörés szó fogalmával. Vajon azt jelenti-e ez, hogy 50 ellenséges katonát tesznek partra? Vagy 100, 1000 vagy 10 000 katona partraszállítását értjük alatta? Természetes, hogy senki sem gondol arra, hogy ilyen nagyszámú csapat partra szállítását betörésnek minősítse, s magától értetődik az is, hogy egy ellenséges haderő sem kísérelne meg betörést, ha nem tudna nagyobb számú embert partra szállítani. Egy országba való betörés sohasem jelentett kevesebbet, mint azt a törekvést, hogy a megtámadott ország kormányát és lakosságát az ő követeléseinek teljesítésére kényszerítsék. Ilyen vállalkozásnak természetesen nagyszabásúnak kell lennie. Ha figyelmen kívül hagyjuk is azt a természetes tényt, hogy egy ilyen vállalkozás kellő időben napfényre jut, mint ahogy ez a múltban is mindig megtörtént, akárhogy takargatták is: meg kell engednünk, hogy ha ez a vállalkozás megkezdődött, annak befejezéséig jelentékeny időtartamra és éppoly jelentékeny kiterjedésű vízfelületre van szükség. Világos, hogy olyan vállalkozás, melyhez a fent említett esetek szükségesek, hogy eredménnyel járjon, kivihetetlen lesz, ha a tengeren az ellenfél az úr. Ha kivihető, ez okvetlenül azt jelentené, hogy az ország, mely ellen a támadás irányul, nem ura a tengernek.

Ugyanez eset áll fenn, ha nem betörésről van szó, hanem távolfekvő vidékre nagyobb segélycsapat szállításáról. Rosdestvensky tengernagy expedíciója a Távol-Keletre - melynek nagy része nagy ügyességgel volt végrehajtva, amit nem ismertek el eléggé - lényegében segítő vállalkozás volt, melyre a japán tnegeri uralommal szemben vállalkozott. Kudarccal végződött, mint ahogy várható, hogy kudarccal végződjék minden vállalkozás hasonló körülmények között. Rodney expedíciója, hogy Gibraltárt felszabadítsa, sikerült, mert a tenger felett való uralom nem az ellenség kezében volt. Hinnünk kell tehát, hogy szigeteink ellen megkísérlett támadás nem fog sikerrel járni, ha mi vagyunk a tenger urai. Sőt valószínű, hogy ha mi vagyunk a tenger urai, betörést meg sem fognak kísérelni. Az angol birodalom jóval többet jelent az angol szigeteknél és jó tudnunk, mennyi biztonságot nyújt tengeri uralmunk a birodalom többi részének. Egy hadsereg átszállításának nehézsége a tengeren n a szállítandó sereg nagyságával és a távolsággal, amelyen át kell haladnia. Ebben egy tengerész sem kételkedhetik. Ha tehát a tengeren való uralom megakadályozza az anyaország ellen intézett támadás végrehajtását, ahol a vállalkozás természete csak kis tengeri utat kíván: még sokkal könnyebb lesz megkadályozni egy távolfekvő angol terület ellen intézett hasonló támadást, melynek kiviteléhez nagyszámú sereg szükséges.

Arra a kérdésre, hogyan védhető meg a tengeren való uralommal egy terület olyan ellenséges betörések ellen, melyeket nem tekinthetünk inváziónak: azt felelhetjük, hogy ilyen kisebb támadások ellen nincs védelem. Mint a fentebb említett lovas portyázások esetében, és úgy itt is kisebb erők gyakran fognak észrevétlenül elosonhatni az uralkodó hajóhad mellett. Azokat, amelyeknek sikerül a hajóhad védővonalán áttörniök, a megtámadott ország szárazföldi hadserege fogja megtámadni. Tudatában kell lennünk annak, hogy még egy szigetországot sem lehet sikeresen megvédeni, ha csak hajóhada van. Kell, hogy szárazföldi serege is legyen - s ha az utóbbi elég erős, hogy elűzze a siker reményével szárazföldön támadó sereget, már útközben megtámadja és a kísérlet eredménytelen lesz. Természetes, hogy ha az illető országban, például Nagy-Britanniában, egy fegyveres ember sincs, akkor egy ellenséges káplár és három jól felfegyverkezett közkatona is leigázhatja. Ha tíz fegyveres katona van az országban, az idegeneknek, kik nem ismerik a vidék helyrajzát, ha meg akarják hódítani és ha okosan járnak el, tíznél több embert kell hozniok. A támadás erőssége függni fog a védelem erősségétől és szervezésétől, minél nagyobb a szám, annál inkább fog számításba jönni a tengeri hatalom. A támadó fél erőssége korlátozódik a tengeren át történő egyedüli szállítási mód keresztülvihetőségével.

Természetes, hogy olyan országot, melynek boldogulásához, sőt a lakosság táplálásához tengeri behozatal szükséges, az ellenség anélkül is megkárosíthat, hogy ellene nagyobb betöréses támadást intézne. Ha az ellenség volna a tenger ura, a kérdéses ország egy körülzárt város helyzetébe kerülne, melynek nincs reménye a felmentetéshez. Ha azonban a fenyegetett ország kezében van a tengeren való uralom, akkor hatalmában van ellenőrizni a partjaihoz vezető tengeri utakat és távol tudja azoktól tartani az ellenséget, mely máskülönben a közlekedést zavarná. Ha egy hajóhad elég erős ahhoz, hogy megakadályozza az ellenséget a leghatalmasabb támadás, az invázió kísérletében, természetesen elég erős lesz megakadályozni a közlekedés ellen megkísérlett komolyabb támadásokat. Ha egy vagy több közlekedési utat fenn tudnak tartani, annak az a természetes következménye, hogy az ellenség hajóit, ha azok akár az országot, akár annak hajóit akarnák megtámadni, megakadályozzák abban, hogy egy összefüggő operációt végezhessenek. Ilyen esetben a legtöbb, amit az ellenség tehet, hogy gyors támadásokat kezd, relatíve gyenge erővel, melyek csak kellemetlenséget okoznak, de semmi hatásuk nincs a háború többi eseményeire. Hogy egy hajóhad, mint imént mondtuk, elég erős legyen, szükséges mind a számbeli nagyság, mind a helyes kihasználás. Ha az úgynevezett "két erő törvényére" gondolunk, látni fogjuk, hogy - bár két egyenlő hajóhad egyesítve nem lesz oly erős, mintha az egyiknek az erejét lehetne kétszeresére emelni -, nekünk is legalább olyan erősnek kellene lennünk, mint a másik kettő együttvéve, mert ez adja meg a szükséges felsőbbséget. A tengeren való uralom jelenti azt az erőt, melynek segítségével ellenségeinket megakadályozzuk abban, hogy nagyobb tengeri operációkat végezhessenek, míg ellenben mi megtartjuk magunk számára ezt a képességet. Ha továbbra is független birodalom akarunk maradni, nem térhetünk ki a kényszerítő szükség elől, hogy a tengeren való uralmat megszerezzük és megőrizzük.

 

[+] * E kis tanulmány, melyben előre benne van a mai angol perfidiának egész lélektana: 1906. nov. 10-én jelent meg a londoni Graphicban, s nem kisebb ember szól benne népszerűen a közönséghez, mint sir C. A. G. Bridge admirális, s a Bath-rend nagykeresztese.